Szent Zita élete - 1. rész

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. január 19. hétfő

 "Isten áldása lebegjen mindazok fölött, akik munkás életök rövid pihenői alatt szent Zita élettörténetét lapozzák, hogy az egyszerű szolgáló vonzó példájából mély vallásosságot, hűséget, szorgalmat, megelégedettséget tanuljanak s megcsodálják a gondviselő Isten bölcsességét, aki a porból fölemeli a szegényt és megdicsőíti örök országában. Esztergom, 1916. máj. 13. nov. 13. Dr. Csernoch János Bíboros, hercegprímás"

Előszó

 Csodálatosan nyilatkozik meg az Úr az Ő szentjeiben és különösen e szent szolgálóban, aki szegény és alacsony származású volt, csendes, alázatos életet élt, mindamellett erényeivel ragyogó fényben tündökölt.

 Olaszországban vagy Galíciában nincs manap egyetlen nagyobb város sem, ahol e szentet nem tisztelnék és nem becsülnék a szolgálók. Itt sokat hallani a Sz. Zita egyesületekről vagy Sz. Zita rendről.

 E nagy szent oltalmazója s jótevője mindazon szolgáló lányoknak, akik főképpen a nagy városokban nehéz keserves és szomorú életet élnek, mindig másoknak szolgálva. Minden jó s nemes dolognak nehézségeken és hányattatásokon kell átmennie, de a mi Urunk, Istenünk oltalmába fogadja és segíti a Sz. Zita nyomdokaiba lépő szolgálók ügyét.

 Szent Zita, mint közvetítő sokat művelt már a mai napig. Csak nekik köszönhető ama sok jó, mely a szolgálók között honol s gyarapodik. Elegendő közelebbről megtekinteni a Sz. Zita Egyesületet Krakkóban vagy Lembergben.

 Adná az ég, hogy nagy szentünk, Szent Zita életrajza minden szolgáló leánynak mintaképül szolgáljon és minden egyes hajadon, kezében tartva e könyvecskét, meggyőződéssel mondja: „Törekednem kell, hogy olyanná legyek, amilyen volt szent testvérem e földön.”

 Sz. Zita születése s gyermekkora

 Nyolc olasz mérföldnyire Lukka városától fekszik Sagradi falucska Olaszországban. Ezen faluban lakott a XIII. század elején, egy kis házikóban, egy szegény, de istenfélő házaspár: Lambert János és Bonisyma. A jó Isten házasságukat két leánygyermekkel áldotta meg. Margit az idősebb élete tavaszán belépett a ciszterci-rendű apácák kolostorába. Zita a második, mint egyszerű szolgálóleány akarta életét Istennek szentelni, forrón kívánkozván a szent Szűz és a Megváltónak nyomdokaiba lépni, aki bár Isten volt, mégis mint Isten szolgája járt e földön.

 E szent leányzó 1218-ban született III. Honorius pápa és II. Frigyes római király uralkodása alatt, amikor Róbert volt a lukkai kerület püspöke.

 Zita gyermekéveiből nem maradt sok feljegyzés reánk, csak annyit tudunk, hogy nagyon istenfélő és szerény leányka volt, amin nem is csodálkozhatunk, ha meggondoljuk, hogy anyja Bonisyma, a keresztény anyának mintaképe volt. Egyetlen kívánsága az volt, hogy gyermekeit Isten tetszésére és az emberek hasznára nevelje fel. Valahányszor pontosan teljesítette Zita anyja parancsait, Bonisyma a következő szavakkal dicsérte meg: „ Jól van gyermekem, így tetszik ez a jó Istennek!”, ha ellenben valami gyermekes hibát követett el, anyja nem szidta, nem átkozat, hanem komolyan szólt neki: „Leányom, ezt az Úr nem helyesli.”

 Ily nevelés mellet Zitának egyetlen törekvése az volt, hogy mindent Isten tetszése szerint cselekedjen s végezzen. Mivel tudta, hogy Isten parancsára az emberek arca verítékével kell dolgoznia a mindennapi kenyérért, már korán hozzá szokott fiatal erejével édesanyját segíteni úgy a háztartásban, mint a szántóföldön. Ezzel édes szüleinek nagy örömet szerzett.

 Nem dolgozott csupán azért, hogy dicséretet kapjon, hanem egyedül a jó Istenért, ez már abból is kitűnik, hogy munka előtt és munka után legmélyebb hálát adva Istennek, csak azért fohászkodott, hogy minden cselekvése Isten dicséretére szolgáljon.

 Így lett Zita 12 éves. Látván mily nehéz és keserves szüleinek élete, mily nagy szükség nehezedik a házra, arra szánta el magát, hogy a városba megy szolgálni. Nem gondolt mulatságra, díszes ruhára, sem pedig arra, hogy talán távol a szülői szemtől szabadabban élhessen, hanem csak azt remélte, hogy szorgalmas munkával pénzt kereshet, ezt szegény szülőinek küldheti, s ezáltal valamiképp enyhítheti a nyomort és ínséget s legalább részben visszafizeti a sok munkát és fáradalmat, melyet nevelése okozott szülőinek. Ezt a gyermeki szeretetet a jó Isten azzal jutalmazta meg, hogy a legnagyobb keresztény tökéletességre segítette őt, úgy, hogy példaképe lett mindazoknak, akik mint szolgálók hordják a sokszor nehéz s keserves keresztet.

 Zita szolgálatba lép Lukkában.

 Tizenkét éves volt Zita, midőn kívánságának engedve, édes apja elvezette Lukkába. Elbúcsúzván szeretett anyjától, ki könnyes szemmel áldotta meg gyermekét, egyik kezébe az akkori szokás szerint egy gyümölcsös kosárkát vette, a másikba egy kis csomagot, melyben csekély fehérneműje volt elhelyezve. Letörülvén könnyeit, elhagyta szülőfaluját; nem tudva, hogy visszatér-e még egyszer. A városba érve, atyjával Pagano de Fatinelli úrhoz ment. Ez alig hogy meglátta a szerény és kedves leánykát, mindjárt megkedvelte s fel is vette személyzete közé. Most jött a szomorú válás órája; de atyja látván, mily jóravaló családnál lesz gyermeke elhelyezve, megnyugodott sorsán s szeretetteljesen elbucsuzott leányától, kellő s illő intéseket adván neki. – Nem is gondolta akkor édesatyja, hogy leánya lesz egykor a Fatinelli ház legszebb ékessége, hogy e szegény falusi leányka védőangyala leend mindazoknak, kiknek e földön szolgált, védőszentje hazájának, de elsősorban oltalmazója azoknak, akik ugyanolyan életpályán törekednek eljutni a mennyek országába.

 Édesatyja távozása után Zita egyszerre, bár sok ember vette körül, nagyon elhagyatottnak érezte magát, mert nem látta anyját, apját, nem látott egyetlen ismerős arcot. Mint legfiatalabbnak a szolgálók között, nem egy fájó s durva szót kellett idősebb társnőitől eltűrnie, kik nem szerették, mindenhová őt elküldték és maguk ezalatt szükségtelen és nem illő csevegéssel töltötték az időt.

 Zita annak ellenére, hogy lelkiismeretes munkájáért senkitől hálás vagy jóságos szót nem hallott, mégis szívesen szolgált másoknak, tudva, hogy ez tetszik Istennek. Már a szülői házban megszokta az imát és a munkát, de csak itt értette meg igazán, mily nagy kincseket rejtenek e szavak: „Két kulcsa van a mennyországnak, az imádság s a munka; emez itt, amaz ott áld!” A munka s imádság őrizték meg minden rossztól és bajtól s emelték fel a keresztény tökéletesség legmagasabb polcára.

 Nem messze a Fatinelli család házától volt Sz. Frigyes temploma, mely Lukka városának egykori püspökéről nyerte nevét, kinek szent hamvai ott nyugodtak.

 Zita e templomban gyakran emelte könnyes szemét és szívét az Úr Jézushoz, neki szentelte könnyeit, munkáját, szenvedéseit. Ha csak kötelessége és ideje engedte, minden nap kora reggel, midőn még mindenki édes álmait aludta, legforróbb s legmélyebb áhítattal hallgatott szentmisét, tudva, hogy e legszentebb áldozatból árad Isten áldása az emberekre. És úgy is lőn; mint egykor Putifár házát az ártatlan József, úgy most a Fatinelli házat Zita révén áldotta meg az Úr.

 Hogy megőrizze ártatlanságát, tartózkodott minden, bár nem bűnös, de veszélyes dologtól is, u.m. a tánctól, a mulatságtól, a díszes ruháktól, megemlékezve a Szentírás szavairól: „Aki szereti a veszedelmet, elvész benne.” Erős s egészséges létére tartott attól, teste egyszer lelke fölé kerekedik, azért a testét valósággal tetszhalottá tette.

 Egyszerű lenvászonból készült ruhát viselt, télen-nyáron mezítláb járt s nem ágyban, csak a padlón hált, távol tartva magát a fölöslegtől úgy ételben, mint italban s amit mások nem akartak megenni, azt ő túl jónak találta. Gyakran böjtölt, s amit ezáltal megtakarított, a szegényeknek osztogatta, mert az imádság s a jótékony adakozás voltak szívének legnagyobb örömei. Habár önmaga iránt annyira szigor, másokkal szemben igen előzékeny és enyhe volt. E tulajdonságáért egy író, ki életét megírta, nagyon dicséri és azt mondja, hogy 48 évig kifogástalanul szolgált egy és ugyanazon családnál, soha senkivel nem veszekedve vagy civakodva. Testét sohasem adta oda a henyélésnek, csak a szükséges alvást engedte meg magának, gyakran mondván, hogy a lusta ember élete, melyet nem irányít a kötelesség pontos teljesítése, hamis alapkövön nyugszik. Meg kell kedvelni a munkát s a fáradságot, amellyel ez jár. Boldogok azok, akik életüket úgy rendezték be, hogy mindenhol Isten akaratát teljesíthetik. Ezen szavakból rögtön megismerhetjük, mily alapos s igazi volt Zitának hite s vallásossága. Így a munka nem is volt ránézve büntetés, hanem kedves hivatás s idővel már nem is lehetett el nélküle; mindig többet és többet dolgozott, hogy Istent annál jobban dicsérhesse s magának kiérdemelje az örökkévalóságot. Ezek szerint Sz. Pállal mondhatta, hogy mindenkinél többet dolgozott, mert mindenkinél forróbban szerette az Urat.

 Életírói gyakran emlegetik, hogy szorgalmasan segítette társnőinek a házi teendőkben; nem érte be soha a kötelességszerűvel, hogy aztán keresztbe font kezekkel ülhessen; dolgozott és segített másoknak is addig, míg mind el nem készülte munkájukkal. Folyton imádkozott, mert gondolatban e szent leányzómindig Istennél volt. Zita élete külsőleg ugyanolyan volt, mint más szolgálóé, de e külső alatt nem mindennapi lélek lakott. Zita egyelőre csak csekély s apró munkákat végzett, de örömmel és pontos, komoly lelkiismeretességgel, hogy ezáltal az Úr megelégedését kiérdemelje.

(Folytatjuk)

 Írta: Riedl Kázmér S.J., lengyelből fordította: Hampel Paula

 

 

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés