Ahogy a Népszava látja Ferenc pápát

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. december 26. péntek

"A szegényekről szól a pápa számára az idei advent és a karácsony. A Vatikán karitatív tevékenységének fő felelőse, a pápa alamizsnása. A tisztséggel megbízott Konrad Krajewski érseket nem hagyja munka nélkül Ferenc, a főpap hetente többször is felkeresi a szegényeket, s átadja a pápa adományait..."

Ferenc pápa december 7-én, egy tableten, 230 kilométer távolságból gyújtotta fel a világ legnagyobb karácsonyfájának nevezett gubbiói fenyőt. „Remélem, hogy Krisztus fénye bennünk is él. Az ünnep fény nélkül nem karácsony” – mondta a pápa. A fa 1991-ben került be a Guinness Bookba 750 méteres magasságával és 450 méter szélességével.

Ezt a gondolatát folytatta december 19-én, amikor egy veronai és catanzarói küldöttséget fogadott. Elmondta, a betlehemi jászol és a karácsonyfa a fény, a remény és a szeretet jelképei. E két szimbólum Isten egyszülött Fiáról beszél nekünk, „aki emberré lett, hogy üdvözítsen minket.” Arról a fényről beszél, „amelyet Jézus hozott el születésével a világnak” – mondta.

Karácsonykor is a szegények kerülnek a középpontba Ferenc pápa számára. Az egyházfő persze nemcsak Krisztus születésének ünnepén foglalkozik a rászorulókkal, hanem egész évben különösen fontosnak tartja a mellettük való kiállást.

December 12-án vacsorát szervezett hajléktalanok számára. Mintegy száz rászorulót hívott meg a Szent Anna templom nagytermébe. Személyesen nem lehetett jelen, Kondrad Krajewski érsek tolmácsolta az egyházfő üdvözlő szavait, s átadta nekik a pápa karácsonyi üdvözlőkártyáit.

Múlt pénteken karácsonyi misét tartottak a hajléktalanok számára. Élelmiszercsomagokat is kaptak, s az éjszakát a vatikáni sajtóhivatal előtt töltötték.

Azóta, hogy tavaly márciusban Ferencet ültették Szent Péter trónjára, a pápa alamizsnásának hirtelenjében nagyon sok dolga lett. Az 1963-ban született Konrad Krajewski érsek először 1990-ben került Rómába, majd 1998-ban került vissza a Pápai Liturgikus Hivatalhoz. 1999. májusában nevezte ki II. János Pál a pápa ceremóniamesterének. 2013-ban már Ferenc pápa nevezte ki alamizsnásnak, s ezzel együtt Beneventum címzetes érsekének.

A pápa alamizsnásának, illetve az Apostoli Alamizsnahivatalnak a legfontosabb feladata a szegények megsegítése, illetve a pénzgyűjtés. A katolikus egyház első századaiban a diakónusok feladata volt a szegények megsegítése, később a pápák családtagjait bízták meg ezzel a feladattal – írta a Vatikán honlapja.

Először III. Ince pápa (1198-1216) bullája tett említést az alamizsnási tisztségről. Boldog X. Gergely pápa (1271-1276) szervezte meg első ízben az Apostoli Alamizsnahivatalt. Manapság az alamizsnást érseki rangra emelik, amint ez Krajewski esetében is megtörtént. A hivatal minden bevételét, így azokat az adományokat, amelyeket a pápai áldásokért adnak, teljes egészében karitatív célra kell fordítani.

Ferencnek pápaként ugyan kevesebb lehetősége van arra, hogy a szegények között hirdesse az Igét, de számos karitatív akcióval hívta fel paptársai figyelmét arra, mi is lenne egy lelkipásztor, egy egyházi személyiség feladata. Tavaly, első vatikáni karácsonyán 2000 felbélyegzett borítékot, metrójegyet és telefonkártyát adományozott Róma szegényeinek. Így próbálta megkönnyíteni számukra a szeretteikkel való kapcsolattartást. A Szentszék ingyenkonyhát is működtet, a pápa rendszeresen elbeszélget a rászorulókkal.

Pápaságának első néhány hónapjában körülbelül egymillió euróval segített a szegényeknek. Konrad Krajewski ezt osztotta szét Rómában és Olaszország más részein. „Amikor bejelentem a pápának, este indulok, mindig fennáll a veszélye annak, hogy ő is velem akar jönni” – mondta egy alkalommal a Corriere della Serának.

Ferenc egy ízben idős asszonynak küldött 200 eurót, akinek ellopták a pénztárcáját. Levélben panaszolta el, hogy miközben beteg férjéhez ment, elcsenték tőle 54 euróját. Szintén 200 euróval lepett meg a pápa egy Velencében élő argentin hajléktalant is. A pápa a Caritas menhelyeit is anyagi támogatásban részesítette.

Az idei advent, a várakozás időszakában több fontos karitatív kezdeményezése volt a pápának a hajléktalanok megsegítésén kívül. Számára nemcsak a szegények jelentik a társadalom kirekesztettjeit. A menekültek is, sorsukra az Európai Parlamentben elhangzott beszédében is felhívta a jelenlévők figyelmét. De a rabokra is külön figyelmet szentel.

Azt közölte, hogy a karácsonyi időszakban a bebörtönzöttekért is imádkozik – ezt az üzenetet juttatta el a Rómától délre található Latina nevű börtön rabjainak. A börtönkáplánnak, Don Nicola Cupaiolónak írott levelében reményét fejezte ki, hogy ez az időszak nem „elveszejtett idő” lesz, hanem „alkalom egy lelki fejlődéshez”. A pápa misekönyvet is küldött abban a reményben, hogy a bebörtönzöttek „rátalálnak az Úr felé vezető útra”.

A Szentszéknél hetek óta készülnek Krisztus születésének ünnepére. A forgatókönyv azonban nagyjából ugyanaz lesz, mint korábban. A vatikáni éjféli mise - csakúgy, mint tavaly, illetve XVI. Benedek pápasága idején - nem éjfélkor, hanem este fél 10-kor kezdődik a Szent Péter bazilikában. Ferenc pápa II. János Pállal szemben nem mond misét december 25. reggelén.

A hagyományoknak megfelelően karácsony első napján a Szent Péter bazilika középső erkélyéről elmondja ünnepi üzenetét, illetve Róma városának és a világnak szóló Urbi et Orbi áldását. Az üzenet középpontjába általában a világbéke kerül. Ferenc pápa azonban minden bizonnyal megemlékezik a szegényekről, az elesettekről, s azokról, akik magányosan kénytelenek eltölteni az ünnep óráit. Szólhat az "elveszett generációról", azokról a fiatalokról, akiknek esélyük sincs munkára, s felhívja a figyelmet arra, hogy mindenki kötelessége az idősekről való gondoskodás.

Keményen beolvasott a bíborosoknak

Alighanem pápa olyan hangvételű karácsonyi szózatot még nem intézett a főpapokhoz, bíborosokhoz, kongregációk vezetőihez, mint amilyet Ferenc pápa mondott hétfőn. Szokatlanul éles hangnemben bírálta a Vatikán illetékeseit. Beszélt a „magukba forduló körökről”. Ezeket rákos daganatokhoz hasonlította. Mint fogalmazott, a vatikáni adminisztráció „lelki Alzheimer-kórban” szenved, s csak a hatalom érdekli.

A pápa óva intett bármiféle önelégültségtől, s az önkritika hiányától. Szerinte ezek a világegyház vezetésének súlyos akadályát képezik. A pápa összesen 15 ilyen kórt sorolt fel.Különösen súlyosnak nevezte az „egzisztenciális skizofrénia betegségét, amelyben „azok szenvednek, akik kettős életet folytatnak”. Azokra a gondolt, akik a lelkipásztori szolgálat helyett nyomuk vész a bürokrácia útvesztőiben és elvesztik a kapcsolatot az emberekkel.

Akadnak olyan lelkipásztorok, akik párhuzamos világba kerülnek, amelynek „semmi köze Krisztushoz”. Bírálta a pletykálkodást (ezt már egy korábbi beszédében is megemlítette), a mások minősítését. A temetők tele vannak olyanokkal, akik „halhatatlannak, pótolhatatlannak tartották magukat”.  Óva intett a földi javak túlzott gyűjtögetésétől, s a mások iránti eltúlzott mértékű szigortól.

Bocsánatot kért munkatársaitól a Vatikán falain belül történt nemkívánatos történések miatt. S bocsánatot kért azért is, ha bárminemű kötelességét nem teljesítette.

Először volt példa arra, hogy a pápa nemcsak saját közvetlen segítőit, hanem a Vatikán minden munkatársát, s családtagjaikat is meghívta karácsonyi fogadásra. A pápa külön köszönetet mondott a Kúria „ismeretlen és láthatatlan” dolgozóinak, külön említést tett a kertészről, a takarító személyzetről, a portásokról, a részlegvezetőkről, a liftestől és másoktól.

A pápa munkáját segítő bíborosi tanács február 9-től 11-ig ül össze legközelebb, s folytatja konzultációit a Kúria reformjáról. Federico Lombardi, a Szentszék sajtószóvivője azt közölte, a korábbi közlésekkel szemben jövőre még nem készül el a Vatikán új alkotmánya. . azaz a Vatikán Városállam Alaptörvénye.

Rónay Tamás, nepszava.hu

Hozzászólások   

#9 barnan 2015-01-05 17:28
A fenti tartalomhoz:

Advent és Karácsony valóban Krisztusról szól, arról a Krisztusról, akinek születésére emlékezünk, arról a Krisztusról, aki közben ott él bennünk és embertársainkba n, ezért sem mindegy, hogy hogyan fordulunk embertársaink(/ "embertársaink" ) felé Karácsonykor illetve a "hétköznapok" során.
#8 barnan 2015-01-05 17:13
a beszéd utolsó sorai:

"Kedves Testvérek!

Egyszer olvastam, hogy a papok olyanok, mint a repülők: csak akkor van hírértékük, ha lezuhannak, de olyan sokan vannak, akik repülnek. Sokan bírálják őket és kevesen imádkoznak értük. Ez egy nagyon szimpatikus mondat, de egyben nagyon igaz is, mert körvonalazza papi szolgálatunk jelentőségét és törékenységét és azt, hogy milyen sok rosszat tudna okozni az egyház egész testének egyetlen pap is, aki „elesik”.

Tehát, hogy el ne essünk, ezekben a napokban, amikor készülünk a szentgyónásra, kérjük Szűz Máriát, Isten Anyját és az Egyház Anyját, hogy gyógyítsa be a bűnök által okozott sebeket, amelyeket mindnyájan szívünkben hordozunk és támogassa az egyházat és a kúriát, hogy legyenek egészségesek és gyógyítók; szentek és megszentelők, Fia dicsőségére, a mi üdvösségünkre és az egész világ üdvösségére!

Kérjük Őt, hogy mi is úgy szeressük az Egyházat, mint ahogy Krisztus szerette, fia és a mi Urunk és legyen bátorságunk ahhoz, hogy elismerjük bűnös mivoltunkat, érezzük szükségét Irgalmasságának és ne féljünk attól, hogy kezünket anyai kezére hagyatkozzunk.

Szent karácsonyt kívánok mindnyájatoknak , családotoknak és munkatársaitokn ak. És kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Szívből köszönöm!"
+1 #7 barnan 2015-01-05 17:11
Ferenc pápa Karácsony előtti beszéde összegzés, státusz jelentés és iránymutatás, köszönet megfogalmazása és egyben általános felhívás a szív/lélek előkészítésére, lelkiismeret vizsgálatára, felhívás és egyben felkészülés a Kiengesztelődés (Bűnbánat) szentségére, Szent Karácsonyra készülvén, egyben felhívás Krisztussal való folyamatos élő, személyes kapcsolat szükségességéne k fontosságára.

"A mindennapi ima, a szentségekhez való állhatatos járulás, különös tekintettel az Eucharisztiára és a kiengesztelődés re, az Isten szavával való mindennapos kapcsolat és a karitatív tevékenységben megvalósuló spiritualitás mindnyájunk számára életbe vágóan fontos táplálék. Legyen világos mindnyájunk számára, hogy Ő nélküle nem tehetünk semmit (vö. Jn 15,8).

Ebből következik, hogy az Istennel való élő kapcsolat táplálja és megerősíti a többiekkel való szeretetközössé get is, vagyis minél bensőségesebben kapcsolódunk Istenhez, annál egységesebbek vagyunk egymással, mert Isten Lelke egyesít és a gonosz lelke megoszt."

A teljes beszéd szövege:
http://magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-beszede-romai-kuria-tagjaihoz-karacsony-alkalmabol
#6 Egy hozzászóló 2015-01-05 12:27
Karácsony hetének hétfőjén "karácsonyi beszéd", v. "karácsonyi üdvözlet" gyanánt jól kioktatta a munkatársait. 15  többé kevésbé súlyos betegséget-bűnt emlegetett a meglévő és ismert 7 "főbűn" mellé, melyet a Kúria részéről látott elkövetni. A hét: 1. A kevélység.   2. A fösvénység.
3. A bujaság.
4. Az irigység.
5. A torkosság.
6. A harag.
7. A jóra való restség.
A hét főbűn olyan negatív jellembeli tulajdonságokat jelöl, amelyek hajlamosítanak a tízparancsolatb an jelölt bűnök elkövetésére. Ezek tehát az emberi bűnök forrásai.
"A főbűnöket Szent Johannes Cassianus és Nagy Szent Gergely nyomán különböztetjük meg. Olyan bűnökről van szó, amelyek a bűnök szaporodását segítik elő, mert belőlük más bűnök, és más víciumok (rossz tulajdonságok, szokások) származnak.[1] A főbűnök – nevükkel ellentétben – önmagukban bocsánatos kisebb bűnök." http://uj.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=32  Hogy mikor válik némely súlyos bűnné, az egyedi mindig.  A 15 közt meghasonlást és szellemi Alzheimer-kórt említett.
Visszatérve a karácsonyi üdvözlő beszédre, olyankor, amikor a nagyvilág mikrofonjai előtt történik a nyilvános fejmosás,nem először, felmerülhet, hogy az először négyszemközt, aztán 2-3 jelenlétében fázis vajon megvolt-e?  Kedves dolog a kertész és liftesfiúról külön megemlékezni, de  bíboros kollégái, paptársai s a többiek nyakába forró vizet önteni, talán egy kevésbé exponáltabb alkalom, mint karácsony, szerényebb lett volna. 
+2 #5 Sz. F. M. 2015-01-01 20:52
Azt túlzás állítani, hogy Ferenc pápa a bűnbánatról soha nem beszélt, csak nem mindenki hallotta. Példának itt az alábbi idézet:
2014. febr. 19.
Ferenc pápa: Ne szégyelljünk gyónni, Isten minden alkalommal átölel minket
Ferenc pápa február 19-én szerdán délelőtt a kiengesztelődés szentségéről elmélkedett a Szent Péter téren összegyűlt több tízezer hívőnek.
Amikor ugyanis gyónni megyek, akkor gyógyulást keresek: a lelkem, a szívem gyógyulását, mivel olyasmit tettem, ami nem jó – fűzte hozzá a pápa. Jól kifejezi ezt az az evangéliumi rész, amelyben Jézus megbocsátja a béna ember bűneit és meggyógyítja őt.
Először is, bűneink bocsánata nem valami olyan, amit mi adhatunk saját magunknak. Nem mondhatom azt: megbocsátok magamnak. A bocsánatot kérni kell, valaki mástól kell kérni, és mi a gyónásban Jézustól kérünk bocsánatot. A bűnbocsánat nem erőfeszítéseink gyümölcse, hanem a Szentlélek ajándéka, elhalmoz minket az irgalmasság és a kegyelem megtisztító erejével, amely a megfeszített és feltámadt Krisztus kitárt szívéből árad szüntelenül. Másodsorban pedig csak akkor lehetünk valóban békességben, ha kiengesztelődün k Jézusban az Atyával és a testvéreinkkel.
A korábban nyilvános formában gyakorolt szentség ma személyesen, a gyónásban történik. Egyesek mondhatják: „Én csak Istennek gyónok.” Igen, mondhatjuk Istennek: bocsáss meg, és elsorolhatjuk bűneinket. De ezeket a bűnöket a testvéreinkkel szemben, az egyházzal szemben is elkövettük, ezért szükség van rá, hogy az egyháztól, a testvérektől kérjünk bocsánatot a pap személyében.

pax
m.
+5 #4 Marika 2014-12-30 12:12
Szépek F.pápa nagyszabású jótékonysági és humanitárius cselekedetei,ez is kell, de soha nem hallottam tőle "BŰNBÁNAT,BŰNBÁ NAT", mint ahogy Keresztelő Szent János szinte kiabálta!Az Örök Élet mégiscsak fontosabb, mint a testi szükséglet kielégítése!" Keressétek előbb Isten Országát, s a többi mind megadatik nektek"!
#3 Keresztelő 2014-12-30 05:28
Azért szeretem Böjte Csabát, mert megadja a szükséges segítséget a sorsuk irányítására képtelen gyermekeknek és gyakran a szülőknek is.
Ezt én nem tudom megcselekedni, mert életem nem alkalmas erre a szolgálatra.
Tehát ő helyettem is cselekszi , ami szükséges. 
Ezért nem csak szeretem, hanem hálás vagyok neki , mert nem hagy engem a közömbösségben, a szeretetlenségben.
Így az egyházam szeretetéhez is visszavezet, és Jézussal való kapcsolatomat gyógyítja.
Okosságában megfogalmazza a szavakat, amelyek megmutatják, hol a helyem és ki vagyok én tulajdonképpen.
Köszönöm kedves Böjte Csaba testvér.
Légy áldott a szolgálatban, amelyben jársz !

És legyen áldott ez a internetes felület, ahol jó szavaink helyet kapnak, ahol megjelenhetnek a jó gondolatok, dicsérhetjük a Fölséges Isten szolgálatát, örömmel szemlélhetjük, milyen jó szeretni Istent és az embertestvéreinket.

Legyen áldott az Úr Neve ! Mindörökké ! Ámen.
#2 Sz.F. M. 2014-12-27 09:21
„Az a dolga minden embernek Böjte Csaba szerint, hogy jobbá tegye a világot, amihez segítséget nyújt, ha figyel Ferenc pápára, aki ősi evangéliumokhoz nyúlt vissza az egyszerűséggel és a munkával. /…/
Az viszont bizonyosság, hogy nagy ajándék a Jóistentől Ferenc pápa mindannyiunk számára. Remélem, minél többen megtanuljuk tőle ezt a stílust, hogy közvetlenek, elérhetőek leszünk, hogy akár fel lehessen bennünket hívni, bátorítani vagy vigasztalni másokat. Nagy szüksége van a világnak erre.
/…/
Ő az igazi, nagyon ősi tiszta forráshoz tud visszanyúlni, s odavezetni bennünket. Ez egy csodálatos dolog, örvend a lelkem, hogy ilyen egyházfőnk van.”
Forrás: szegedma.hu
+5 #1 Marika 2014-12-26 20:54
Nekem Krisztusról szól az az Advent és a Karácsony!

You have no rights to post comments