Párizs „eliszlámosodása” figyelmeztetés a nyugat számára

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. november 14. péntek

Péntek Párizsban. Egy rejtett kamera muszlim imádkozók nagy tömege által blokkolt utcákat mutat, melyet privát biztonsági őrök felügyelnek. Mindez illegális Franciaországban: a nyílvános imádkozás, az utcák lezárása, és a privát biztonsági őrök. Azonban a rendőrséget arra utasították, hogy ne avatkozzon közbe.

Ez azt mutatja, hogy bár néhányan a francia kormányban határozottan fel akarnak lépni a muszlimokkal szemben, és be akarják tiltani a burkát, mások a kormányból továbbra is kiváltságos státust adnak az iszlámnak.
Egy francia polgár látva Párizs eliszlámosodásást elhatározta, hogy megmutatja a világnak, hogy mi történik a városában. Rejtett kamerás felvételeket kezdett el közölni a YouTubon. Életveszélyesen megfenyegették, ezért a „Maxime Lepante” álnevet használja.

Amit Lepante látott
A kamerája bemutatja, ahogy a muszlimok „kordonokkal blokkolják az utcákat. A földön imádkoznak, és a kerület lakói nem tudják elhagyni az otthonukat, és nem tudnak hazamenni az ima ideje alatt.”
„A muszlimok, akik elfoglalják az utcákat nem rendelkeznek hatósági felhatalmazással. Nem mennek el a rendőrségre, így ez teljesen illegális” mondja.
A muszlimoknak, akik az utcán vannak egyéni jogokat adtak, olyanokat, melyeket egyetlen keresztény csoport sem valószinű hogy megkapna a francia szekuláris törvényeknek megfelelően.
„Ez azt mondja, hogy az embereknek megvan a joguk arra, hogy bármilyen hitet , vallást megosszanak egymással, „ mondja Lepante. „Azonban otthon kell gyakorolniuk vagy a mecsetben, zsinagógában, templomban, stb.”
Néhányan azt mondják, hogy a muszlimoknak azért kell imádkozniuk az utcán, mert egy nagyobb mecsetre van szükségük. De Lepante megfigyelt olyan autókat, melyek Párizs más részeiből jöttek, és ő úgy gondolja, hogy ez az egyre növekvő muszlim hatalom heti erődemonstrációja.
„Azért mennek oda, hogy megmutassák, hogy képesek uralni néhány francia utcát, hogy megmutassák, hogy képesek elfoglalni francia területeket”, állítja.

Franciaország iszlám jövője?
Ha Franciaország iszlám jövővel néz szembe, akkor azt egy orosz író már megírta. A regény címe: „A Notre Dame mecset, 2048”, mely bestseller Oroszországban, azonban Franciaországban nem.
A francia kiadó Jean Robin elmondta, hogy a francia média nem vett tudomást a könyvről, mivel az politikailag nem korrekt.
„Az iszlámot a szegény emberek vallásásának tekintik, ezért nem mondhatod a szegény embereknek, hogy <<Nincs igazad>>, mert máskülönben fasiszta vagy, „ magyarázza Robin.
A könyv egy sötét jövőt vázol fel, amikor Franciaország muszlim nemzetté válik, és a híres katedrálist mecsetté alakítják át.
Hogy ez a terv mennyire túlzó, az attól függ, hogy kit kérdezel. Azt mondják, hogy a muszlimok nincsenek többen, mint a francia lakosság 10 százaléka, bár ezt senki sem tudja biztosra, mivel a francia törvények tiltják a vallási alapon történő népszámlálást.
Azonban a muszlim születésszám jelentősen magasabb, mint az őslakos franciáké. Néhány muszlim férfi poligámiában él, ahol minden feleségének vannak gyerekei, és kap segélyt.
„Az iszlám problémája nem csak a számokról szól,” mondja a francia filozófus Radu Stoenescu, egy iszlám szakértő, aki muszlim vezetőkkel vitázik a francia TV-ben. „A probléma lényegi része, -és ez egy nyitott kérdés- hogy az iszlám egy ideológia vagy csak egy hitvallás?”
„Nem számít hányan vannak” , teszi hozzá. „A probléma azokkal az emberekkel van akik az iszlámot követik; olyan mintha egy politikai pártban lennének, aminek politikai céljai vannak, mely főleg a sária bevezetését, és egy iszlám állam létrehozását jelenti.”

Tagadás vagy elégedetlenség
Az 1980-as évektől napjainkig az iszlámot kritizálni vagy szemben állni vele társadalmi tabunak számított, így a média és a kormány hatékonyan segítette az iszlámnak terjedését Franciaországban.
„Azt vártuk, hogy az iszlám alkalmazkodik Franciaországhoz, ehelyett Franciaország alkalmazkodik az iszlámhoz”, mondta Robin.
A burka vitával kapcsolatban egy francia férfi egy riporternek azt mondta, hogy az európaiaknak tisztelniük kell a muszlim öltözködést. Egy párizsi nő, aki fejkendőt visel azt mondta, hogy „a fejkendő benne van a Koránban” és „csak istennek hódolunk be, senki másnak.”
Bár sokan a kormány elitből Franciaországban nem vesznek tudomást az iszlámról, ennek ellenére az utca embere nem így van ezzel. Néhányan torkig vannak azzal amit látnak, Franciaország eliszlámosodásával.
Disznóhús és bor „aperitifeket” vagy koktél partikat kezdtek el rendezni az utcán. Ezek hazafias demonstrációk, melyeknek az a céljuk, hogy visszavágjanak az iszlámnak. A következő nemzeti demonstrációt szeptember 4.-én szombatra tervezik.

Figyelmeztetés a nyugatnak
A francia parlament előreláthatólag szeptemberben fogja megvitatni a burka törvényt. Jean-Francois Cope, a Népszerű Mozgalomért Unió politikai párt elnöke figyelmezteti a nyugatot és amerikát.
„Nem fogadhatjuk el egy ilyenfajta gyakorlat előretörését, mivel nem egyeztethető össze a modern társadalomban való élettel, ahogy az látható,” mondta. „És ez nem csak egy francia kérdés. Mindannyiuknak szembe kell majd nézni ezzel a kihívással.”
(Dale Hurd, CBN News, dizsihadfigyelo.com)