Elevenen égettek el egy keresztény házaspárt Pakisztánban

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. november 06. csütörtök

November 4-én kemencébe vetettek és elégettek egy fiatal párt, a 26 éves Shahzadot és 24 éves feleségét, Shamát, azzal vádolva őket, hogy a Korán néhány oldalának elégetésével istenkáromlást követtek el – adta hírül a Fides hírügynökség.

A házaspár egy agyaggyárban dolgozott Lahor városától délre. November 2-én túszul ejtették, majd két napig fogva tartották őket a gyárban. A Pakistan Today internetes oldala kiemelten adott hírt a történtekről, a napilap tájékoztatása szerint a pár három gyermeket nevelt, és az édesanya negyedik gyermeküket várta.

November 4-én reggel 7 órakor vetették őket a kemencébe, ahol a téglákat égetik ki. Sardar Mushtaq Gill keresztény ügyvéd a Fides hírügynökségnek nyilatkozott az ügyről: a vád, vagyis a káromlás Shahzad édesapjának nemrégiben bekövetkezett halálához fűződik. Shama elégette elhunyt apósának néhány, már használhatatlannak vélt személyes tárgyát, köztük lapokat, papírdarabokat. Egy muzulmán, aki látta ezt, azt állította, hogy a máglyán a Korán néhány lapja is ott volt.

A férfi szétkürtölte a hírt a szomszédos falvakban. A Reuters hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva közölte: a helybéli muszlim pap a mecset hangosbemondóján keresztül szólította fel a közösségét, hogy büntessék meg a párt. Erre mintegy százfőnyi tömeg sereglett össze, és túszul ejtették a két fiatalt. A Pakistan Today szerint a tömeg hamar három-négyezer főre növekedett, és elszabadultak az indulatok, félholtra verték a házaspárt, mielőtt a tűzbe dobták volna őket.

Néhány keresztény értesítette a rendőrséget, amely megállapította a halál beálltát, és harmincöt embert letartóztatott kihallgatásra. Sardar Mushtaq Gill leszögezte: „Valódi tragédia, embertelen, barbár tett. Az egész világnak határozottan el kell ítélnie ezt az eseményt, mely rámutat, mennyire bizonytalan Pakisztánban a keresztények helyzete. Elég egy vád, és áldozattá válhat valaki, bírósági eljárás nélkül. Meglátjuk, vajon megbüntetnek-e valakit ezért a gyilkosságért.”

Fotó: IlFoglio.it

Magyar Kurír

Hozzászólások   

#1 gabi 2014-11-07 13:04
A muszlimoknál így néz ki a tolerancia. Borzasztó. Az édesanya várandós volt. Szörnyű.

You have no rights to post comments