Rendhagyó Jézus-ábrázolás Spanyolországból

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. október 10. péntek

Korai, a Krisztus utáni 4. századból származó Jézus-ábrázolást fedeztek fel spanyol régészek egy ostyatartó tányéron, mely az Andalúziában fekvő város, Linares mellett, az ókori Castulo romjai közül került elő – közölték a FORVM MMX projekten dolgozó szakemberek.

A paténa egy kerek, középen bemélyedő kis tányér, amelyen az ostya a szentmise alatt pihen. Az ókeresztény korban elsősorban üvegből, de fából, rézből, kerámiából is készült. Az apró darabokra tört, ám kiváló állapotú, üvegből készült, 22 centiméter átmérőjű paténának eddig a 81 százalékát sikerült összeilleszteni aprólékos munkával. Az üvegen Jézus Krisztus látható, szakértők szerint ez az eddig ismert legkorábbi Krisztus-ábrázolás Spanyolországból.

A kép közepén áll a Megváltó, jobb kezében egy kereszttel, a másikban pedig az evangéliumokat tartja. Feje fölött egy monogramos kereszt, a Chí-Ró (Khí-Ró; Chi-Rho) látható. Jézus oldalán két, tógát viselő apostol áll, minden bizonnyal Péter és Pál, kezükben egy-egy tekerccsel. Mellettük datolyapálmák (a kora keresztény ikonográfiában a halhatatlanság szimbólumai) magasodnak.


A szakáll nélküli, rövid, göndör hajú, filozófusi tógát viselő Krisztus képe a szabad vallásgyakorlást a keresztények számára is biztosító 313-as mediolanumi (milánói) ediktum körüli időkben vált elterjedtté. Maga a jelenet a traditio legis, azaz a törvény átadása, egy kora keresztény ábrázolás, amelyen Krisztus átadja a balján álló Péternek a törvénytekercset (rotulus legis) vagy -táblát, Krisztus jobbján pedig az átadást kikiáltó Szent Pál áll.

A neolitikum óta lakott Castulo fontos kereskedelmi központ volt a Római Birodalomban. A kereszténység eljövetele után püspöki székhely lett, s az is maradt a vizigótok uralmáig, a 7. század második feléig. A szomszédos Linares városa mellett azonban fokozatosan eljelentéktelenedett, majd az arab hódítást követően a 13. században teljesen elnéptelenedett.

Fotó: Múlt-kor.hu, FORVM MMX

Magyar Kurír

You have no rights to post comments