A közeledő halál különös jele?

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. október 03. péntek

Jelentősen megnő az öt éven belüli elhalálozás valószínűsége azoknál az idősebb embereknél, akik kezdik elveszteni a szaglóérzéküket, állítja egy amerikai tanulmány. A Chicagói Egyetem munkatársai által végzett tanulmány szerint a szaglóérzék elvesztése jó előrejelzője az 5 éven belül bekövetkező halálnak. A felméréshez a kutatók több mint 3000 önkéntest vontak be. Az 57 és 85 év közötti résztvevők szaglóérzékét először 2005-2006 között mérték fel.

Az alanyoknak a következő szagokat kellett egyenként felismerniük, fokozatosan nehezedő sorrendben: bors, hal, narancs, rózsa és bőr. A 2010 és 2011 között végzett második felmérésben a kutatók azt vizsgálták, hányan élnek még az eredeti csoportból. Az ötéves időszak alatt a vizsgált személyek közül 430 (12,5 százalék) halt meg és 2565 élt még. Azoknak a 39 százaléka meghalt, akiknek nem sikerült felismerniük a szagokat az első felmérés folyamán. Ezzel szemben a mérsékelt szagláskárosodású személyek 19 százaléka és az egészséges szaglóérzékű embereknek csak a 10 százaléka halt meg az ötéves időszak alatt.

Azoknál, akik a halálozás szempontjából már eleve magas kockázati csoportba tartoztak, a szaglóérzék elvesztése megduplázta a halál bekövetkeztének valószínűségét, írják a kutatók a PLOS ONE szabad hozzáférésű online folyóirat legújabb számában.

Amikor a kutatók a demográfiai változók – életkor, nem, szociális-gazdasági háttér, általános egészségi állapot – figyelembevételével korrigálták az adatokat, kiderült, hogy azok az emberek, akik az első vizsgálatkor jelentősebb szaglásromlást mutattak, sokkal nagyobb valószínűséggel haltak meg öt évvel később.

A kutatók nem tudják a pontos okát, hogyan függ össze a szaglásromlás a halálozással, de szerintük a szaglásromlás kimutatása jobb előrejelzője a várható halálozásnak, mint a szívelégtelenség, a rák vagy a tüdőbetegség diagnózisa. Csak a súlyos májkárosodás jobb előrejelzője a közeljövőben várható halálnak.

„Úgy gondoljuk a szaglóérzék elvesztése olyan, mint a kanári a szénbányában” – mondta a tanulmány vezető szerzője, Jayant M. Pinto. „Nem a halál közvetlen oka, de egy korai jelzőrendszere annak, hogy valami jelentős gond van, ami a károsodáshoz vezetett. Eredményeink hasznos klinikai teszt kidolgozására alkalmasak. Gyors és olcsó módja a leginkább veszélyeztetett paciensek kiszűrésének.”
(origo.hu)