Ferenc pápa: Nem örülhetünk mások hibáinak!

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. szeptember 13. szombat

A valódi testvéri korrekció fájdalmas, mert igaz, szeretettel és alázattal teli. Ha azonban örömet érzünk mások kijavításában, akkor az nem Istentől ered – figyelmeztetett a Szentatya szeptember 12-én, Szűz Mária szent neve ünnepén a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén.

A mai evangéliumban Jézus megrója azokat, akik testvérük szemében meglátják a szálkát, a magukéban viszont a gerendát sem veszik észre. Ezt kommentálva Ferenc pápa a testvéri feddés helyességéről beszélt.

Először is lényeges, hogy a korrekció szeretetből induljon ki – állapította meg a pápa. – Nem lehet egy embert szeretet nélkül kijavítani. Nem lehet sebészi műtétet végrehajtani fájdalomcsillapítás nélkül, mert a beteg belehal a fájdalomba. A szeretet pedig mint egy fájdalomcsillapító segít a gyógyításban és a javítás elfogadásában. Félre kell vonni testvérünket, és szelíden, szeretettel beszélni vele.

Fontos az igazság is: sose mondjunk olyat, ami nem igaz. Hányszor előfordul közösségeinkben, hogy valaki igaztalanul beszél másokról, megrágalmazva őt. Vagy ha igaz is, amit mond, rossz hírét kelti. A pletyka sebeket üt a személy jó hírnevén, megsebzi szívét – hangsúlyozta a Szentatya.

A harmadik dolog, amire oda kell figyelnünk: az alázat. Ha egy apró hibát akarunk szóvá tenni a másik embernek, gondoljunk arra, hogy mi sokkal nagyobbakat vétkezünk – tanított péntek reggeli homíliájában Ferenc pápa. – A testvéri korrekció segít meggyógyítani az egyház testét. Segít bevarrni a rajta keletkezett lyukat, ahogyan az édesanyák és nagymamák befoltozzák a szakadt ruhát, óvatosan, finoman. Ha nem tudod szeretettel, igaz módon és alázattal kijavítani testvéredet, akkor megsérted őt és álszent leszel, mint az a vak, akiről Jézus beszélt. Képmutató. Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, és csak azután fogj hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből! (vö. Lk 6,39-42) Ismerd el, hogy te bűnösebb vagy a másiknál, de testvérként segítened kell kijavítani hibáit.

Van egy jel, ami segíthet abban, hogy tudjuk, valóban Istentől származik-e a sugallat a másik korrigálására. Ha ugyanis egyfajta örömmel tölt el minket fölfedezni, hogy a másik hibázott, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem az Úrtól jön – mutatott rá a Szentatya.

Az Úrban ugyanis mindig ott van a kereszt, a jó cselekedet nehézsége. Nem ítélkezésre buzdít minket, hanem szeretettel és szelíden küld testvérünkhöz. Mi, keresztények hajlamosak vagyunk orvosként kívül helyezkedni a bűn és a kegyelem játékán, mintha angyalok volnánk. Ez azonban hiba! Ezáltal leértékeljük keresztényi mivoltunkat, éretlenségről teszünk tanúbizonyságot. Fohászkodjunk az Úrhoz: segítsen minket ebben a testvéri szolgálatban, mely egyszerre szép és fájdalmas, hogy ezáltal fivéreink és nővéreink jobb emberek lehessenek. Fohászkodjunk, hogy ezt mindig szeretettel, igaz módon és alázatosan tegyük – zárta homíliáját Ferenc pápa szeptember 12-én.

Magyar Kurír