Egy elutasított hamis messiás
Az al-Kaida hajtásból a világ legeredményesebb terrorszervezetévé nőtte ki magát az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIS), akik a napokban kikiáltották a kalifátust, miután ellenőrzésük alá vonták Kelet-Irak szunnita többségű területeit és Szíria egy jelentős részét. Becslések szerint hatmillió ember került az uralmuk alá. A kérdés az, hogy a frissen alapított „Iszlám Állam” életképes-e.
Még el sem csitult a világ megdöbbenése az új állam bejelentése után, a magát kalifának kikiáltó Abu Bakr al-Baghdadi már az első fatvájával tovább borzolta a kedélyeket, elsősorban a Közel-Keleten. Bejelentette, hogy minden muszlimnak válaszolnia kell arra a hívására, hogy utaz- zanak a kalifátusba (főleg a katonai, orvosi, törvénykezési és szervezési tanulmányokkal, tapasztalatokkal rendelkezők), mert „a dar al-iszlámba” emigrálás minden muszlimnak vallásos kötelezettsége. Al-Baghdadinak, aki a „helyesen vezetett”, az iszlám vallásban általános tiszteletnek örvendő első kalifa, Abu Bakr nevét viseli, a saját interpretációjában igaza is van.
Az iszlám szerint minden muszlim köteles engedelmeskedni a kalifának, nem kérdőjelezheti meg döntéseit, tűzön, vízen, levegőben követnie kell, ami a Semsz (az ISIS arab rövidítése – a szerk.) esetében konkrétan terrorakciókat, rögtönítélő bíróságokat és etnikai tisztogatást jelent.
Al-Baghdadi úgy intézte felhívását az ummához (a világ összes muszlimja – a szerk.), hogy tisztában volt vele: fatvájával válasz-fatvákra fogja kényszeríteni a szunnita muszlim egyetemek tudósait, az iszlám sejkjeit, vallási vezetőit az egész világból. A tét nem más, mint magának a kalifátusnak a legitimációja a Közel-Keleten és a muszlim világban. Ebben a berendezkedésben ugyanis nem válik el a vallás és az állam, mint a legtöbb arab országban. A kalifa az ország elnöke és egyben a legmagasabb vallási méltósága is – már amennyiben elismerik. Ellentétben ugyanis az iszlám siíta irányzatával, melyben a vallási vezetők konkrétan Mohamed próféta vérvonalából származtathatóak, és ezért kijelentéseik és döntéseik megkérdőjelezhetetlenek, a szunniták „erény” szerint kerülnek vezetői pozíciókba.
Szinte mindennaposak a fitnák (vallási összezördülés – a szerk.) a szunnita hittudósok között, mivel senkinek a vallási állásfoglalása sem megkérdőjelezhetetlen. Egyetlen kivétel akadna, pontosan a kalifa személye.
Az iszlám szerint ugyanis a „helyesen vezetett” kalifák hatalma Istentől származik. Az iszlám hagyományok szerint a kalifának a kurejs törzsből kell származnia (al-Baghdadi állítása szerint onnan származik), és az iszlám bölcseinek a jóváhagyásával is rendelkeznie kell. Leszámítva néhány marginális terrorista csoportot, akik főleg a Semsz oldalán harcolnak, pont ez hiányzik al-Baghdadinak, hogy tényleg az első modern kalifa lehessen a Közel-Keleten. A dolgot tovább bonyolítja, hogy egy, a muszlim tudósok szerint vitatott hagyomány szerint Mohamed próféta megjövendölte, hogy az utolsó kalifa a Mahdi (iszlám messiás – a szerk.) családjából fog érkezni, és hét évig uralkodik majd, megváltva és egységesítve az iszlám világot és útjára indítva az Apokalipszist. Bárki tehát, aki kalifának nevezi magát, burkoltan azt is állítja magáról, hogy a jövendölést teljesíti be.
Al-Baghdadi, hogy tompítsa „megváltói” szerepét, felvette a próféta társának, Abu Bakrnak a nevét, de első fatvájában pontosan az „egységesítő” szerepkörére utal azzal, hogy a muszlimokat a kalifátusába hívja – átrúgva ezzel a labdát az iszlám tudósaihoz, akik nem is késlekedtek a válasszal. Hogy a nyugati olvasó pontosan értse a kérdés vallási súlyát az iszlámban, érzékeltetésként hadd éljünk egy elismerten sántító hasonlattal: jelenleg a Közel-Keleten és az iszlámban az történik, mintha valaki a visszatért Jézus Krisztusnak nevezné magát, és várná Róma és a keresztény egyházak jóváhagyását.
A politikai iszlámnak két nagy irányzata van, az úgynevezett szalafi irányzat (ide tartozik al-Baghdadi és csoportja is), valamint a főleg a Muzulmán Testvériséget és a belőle kiszakadt csoportokat jellemző khutubizmus. Míg a szalafi csoportok elfogadják a Mahdi várását (ilyen a Gázai övezetben a Hiszbul Tahrír mozgalom, de a szaúdi vahabizmus is), a khutubisták elutasítják a hatalom egy kézben történő egyesítését, s bár vezetőket állítanak, az államigazgatást az iszlám legfelsőbb tanácsának, a shúra tanácsnak a kezébe helyezik, melynek a szava döntő.
A Gázai övezetben 2006 óta többször is kikiáltották a kalifátust az övezeten belül működő szélsőséges szalafi sejtek, azonban a palesztin Muzulmán Testvériségből alakult Hamasz minden ilyen kezdeményezést fegyverrel és meglepő brutalitással vert le, elutasítva még az ötletét is egy kalifátusnak az ellenőrzésük alatt álló övezetben, és kivégezte a vezetőket. A Muzulmán Testvériség válasza a kalifátus kikiáltására nem is késlekedett sokáig. A jelenleg Katarban kényszerpihenőjét töltő egyiptomi sejk, Juszuf al-Karadavi vasárnapi fatvájában konkrétan eretnekségnek nevezte al-Baghdadi és a Semsz lépését, mivel az umma bölcseinek jóváhagyása nélkül kiáltották ki a kalifátust.
(Jászberrényi Sándor, Kairó, Hetek)