Vízipipázás: tények és tévhitek

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. február 11. kedd

Vízipipázás: tények és tévhitekA vízipipázás már az első időkben sem volt ártalmatlan szórakozás, hiszen kábítószerek (hasis, ópium) fogyasztására használták. Az évszázadok alatt kifejlesztett füstbelégző készülék és a dohány hamarosan „találkoztak”, és a keleti népek dohányzásának elterjedt formájává vált a vízipipázás.

A történészek még vitatkoznak azon, hogy az arabok, az indiaiak, esetleg a perzsák vízipipáztak először. Abban viszont egyetértenek, hogy erre már jóval Amerika felfedezése előtt sor került. A vízipipákat eleinte a kókuszdió héjából készítették, a benne levő kókusztej jelentette folyadékot, amelyen a füstöt átszívták.

Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a XX. század végén kezdett terjedni a fiatalok körében a vízipipázás, világjárvánnyá azonban a XXI. század elejére vált. Mivel a vízipipázás elsősorban az arab országokban volt széles körben űzött tevékenység, a kutatók nem fordítottak elég figyelmet neki, és tudományos értékű ismereteink lényegesen elmaradnak attól, mint amennyit a cigarettázásról tudunk. Ma még mind a közvélemény, mind az orvosi társadalomban számos tévhit kering a vízipipázással kapcsolatban. Az elmúlt néhány évben azonban – a vízipipázás terjedésével együtt – új és bizonyító erejű vizsgálatok eredményeit publikálták orvosi szaklapokban.

A Tüdőbeteg.hu cikkhozzászólásának legnagyobb érdeklődést  mutató témaköre éppen a vízipipázás. Fontosnak tartjuk, hogy a tények és tévhitek rövid bemutatásával hozzájáruljunk ahhoz, hogy a vízipipázók, a nem vízipipázók, fiatalok és idősebbek, laikusok és szakemberek pontosabb képet kaphassanak erről a rohamosan terjedő veszélyes divatról.

A vízipipa működése

A vízipipa fejét speciális vízipipadohánnyal töltik meg. Ez a dohányon kívül általában melaszt ízesítő anyagokat, pl. gyümölcsdarabokat, kávét, csokoládét tartalmaz. A dohány fölött egy szűrőn izzik a szén. A dohánnyal töltött fejet egy merev cső köti össze a vízipipa testét képező edénnyel, amelyben folyadék, általában víz található. A cső vége kb. 2-3 cm mélyen beleér a vízbe, a felszín felett pedig egy másik nyíláson egy szájrésszel ellátott cső csatlakozik az edényhez. A szájrész megszívása során keletkező vákuum szívóhatása révén kerül a folyadékon át a füst az edénybe, majd onnan a légutakba. A vízipipa működtetéséhez, égve tartásához erőteljesebb szívásokra van szükség, mint a cigarettázásnál.

A vízipipázásnál használt dohány mennyisége lényegesen meghaladja az egy szál cigarettában lévő dohány mennyiségét. Egy vízipipázás általában 30-60 percen át tart. Egyetlen 45 perces vízipipázás során egy személy átlagosan percenként kétszer, összesen mintegy 100 alkalommal szív bele a vízipipába, egy szippantás pedig kb. 3 másodpercig tart. A vízipipázás általában csoportos tevékenység, gyakran kávéházakban, szórakozóhelyeken vagy csoportos összejöveteleken élnek vele a fiatalok, de egyre gyakoribb, hogy ki-ki otthonába is beszerez egy vízipipát, és használja is azt.

A vízipipa részei

A vízipipa folyadékja nem szűri ki a nikotint a dohányfüstből

A vízipipázással kapcsolatos leggyakoribb tévhit az, hogy a vízipipázás egyáltalán nem vagy sokkal kevésbé veszélyes, mint a cigarettázás. Azt gondolják, hogy a vízipipában lévő folyadék kiszűri az ártalmas anyagokat, lehűti a füstöt, és az így megszűrt hideg füst teljesen ártalmatlan.

Ha ez igaz lenne, akkor nem lett volna fontos, hogy a vízipipába kábítószereket rakjanak az ősi időkben, és nem lenne fontos ma a dohány használata.  Tévhit, hogy a vízipipában lévő víz kiszűri a nikotint.
Az Egyesült Államokban a vízipipázáshoz leggyakrabban használt dohányok nikotintartalma (2-4%) általában magasabb volt, mint a cigaretták nikotintartalma (1-3%).

Mérések bizonyítják, hogy egyetlen 45 perces vízipipázás hatására a vér nikotintartalma a 60-szorosára nő, a nikotin bomlásterméke, a kotinin is ugyanilyen nagy mennyiségben mutatható ki a vérben a vízipipázás után. A nyálban kimutatható nikotin és kotinin tartalom még ennél is nagyobb mértékben emelkedik: a nikotintartalom a 600-szorosára, a kotininé pedig mintegy 300-szorosára nő egyetlen vízipipázás során (ld. táblázat).

 

Vízipipázás előtt (ng/mL)

Vízipipázás után (ng/mL)

Nikotin (plazma)

1,11

60,31

Kotinin (plazma)

0,79

51,95

Nikotin (nyál)

1,05

624,74

Kotinin (nyál)

0,79

283,49

A kutatók szerint napi 2 vízipipázás során annyi kotinin ürül a vizelettel a szervezetből, amennyi napi 2 doboz cigaretta elszívása során belélegzett nikotinnak felel meg. Mérések bizonyítják tehát, hogy a vízipipázás során nagy mennyiségű nikotin kerülhet a szervezetbe, a nikotinról pedig tudjuk, hogy használata addikcióhoz, hozzászokáshoz vezethet.

Természetesen, a havi egyszeri vízipipázás ugyanúgy nem valószínű, hogy nikotinfüggőség kialakulásához fog vezetni, mint ahogy a havi 1-2 szál cigarettát elszívó embert sem tekintjük függő dohányosnak. A felmérések ugyanakkor azt mutatják, hogy a vízipipát kipróbáló fiatalok közül 8-szor többen válnak dohányossá, mint azok közül, akik sohasem próbálták ki a vízipipát.

A kezdő vízipipázók több mint 90%-a gondolja úgy, hogy a cigaretta sokkal inkább okoz hozzászokást, nikotinfüggőséget. Ezzel szemben a Nílus deltavidékén élő falusi egyiptomiak körében végzett felmérés azt mutatta, hogy a vízipipázó, a cigarettázó és a minkét dohányzási formának hódolók egyformán nagy arányban – mintegy 90%-ban – szerettek volna leszokni a dohányzásukról.

Vízipipa és a szénmonoxid

A füstök egyik legjellegzetesebb összetevője a szénmonoxid. Minél tökéletlenebb az égési folyamat, annál több szénmonoxid keletkezik.

A belélegzett szénmonoxid visszafordíthatatlanul kötődik a vérben lévő hemoglobinhoz, amely így nem tud többé oxigént szállítani a sejtekhez, és fölöslegesen kering tovább az ereinkben. A szénmonoxid hatására szűkülnek az erek, romlik a sejtek és szövetek vérellátása, emelkedik a vérnyomás és a pulzus. A szénmonoxid az egyik fő oka dohányosoknál kialakuló szív- és érrendszeri betegségeknek: magas vérnyomás, szívinfarktus, súlyos érszűkületek.

A vízipipázás során izzó szén biztosítja a dohánykeverék felmelegítéséhez szükséges hőt. A szénmonoxid forrásaként tehát a dohány mellett az izzó szén, valamint a dohányhoz kevert szerves adalékok – melasz, gyümölcsök, ízesítő szerek ¬– egyaránt fontos szerepet játszanak.

A vízipipa belélegzett füstjében akár 3-szor annyi szénmonoxid is lehet, mint a cigarettafüstben. 1832 egészséges szaud-arábiai önkéntesen végzett mérés azt mutatta, hogy a vízipipázás sokkal nagyobb mértékben emelte a szénmonoxidhoz kötött hemoglobin (CO-Hgb) szintjét, mint a cigarettázás. A nemdohányosoknál mért 2%-ról 6%-ra nőtt a CO-Hgb szintje a cigarettázás hatására, míg 10%-ra a vízipipázók vérében.

Tévhit, hogy a vízipipa kiszűri a rákkeltő anyagokat a füstből

Beszélgetéseim során gyakran hallom a fiataloktól, hogy a vízipipa füstje szerintük azért nem tartalmaz kátrányt, mert a vízipipázás során nem ég papír. Rákkeltő anyagok azonban nem csak a cigarettapapír égése során keletkeznek.

Egy vízipipázás során belélegzett füstben kb. 50-szer több a rákkeltő policiklikus aromás vegyületek mennyisége, mint amennyi egyetlen cigaretta füstével szív magába a dohányos. Egy indiai felmérés szerint 25 hörgőrákos beteg közül 22 vízipipázott.

A vízipipázás egyéb veszélyei

A vízipipázás azonban nem csak a cigarettafüstben megszokott és köztudottan káros anyagok (nikotin, szénmonoxid, kátrány stb.) miatt veszélyes. A közösségi szertartás, a közös eszközök (ugyanaz a vízipipa, közös csutorák) használata különböző fertőző betegségek terjedését segítheti elő. Ezek közül kiemelendő a nyombélfekély kórokozójának számító Helicobacter pylori, a hepatitis C, a herpesz vírusa, különböző légúti vírusok vagy a HIV (az AIDS vírusa) által okozott betegségek.

Egyiptom a magyar turistáknak is kedvelt úti célja. Az utazási irodák által kínált programok között gyakran megtaláljuk a vízipipázást is. Mielőtt bárki kipróbálná a közös vízipipázást, gondoljon arra, hogy Egyiptomban gyakori a tuberkulózis(TBC) A Mycobacterium által okozott fertőző betegség, amely elsősorban a tüdőt támadja meg. Van azonban tüdőn kívüli, ún. extrapulmonalis formája is. , és a TBC-s megbetegedések 17%-át vízipipázás során kapta el egyik személy a másiktól.

A vízipipázás további veszélyét jelenti, hogy a füstöt beszívó személy nem mindig tudja, hogy minek a füstjét vagy gőzét szívja el. Gyakran előfordul, hogy kábító hatású szert raknak a dohányra, vagy a folyadékba. Folyadékként a fiatalok nem mindig vizet használnak egyes vízipipázók: alkohollal, illetve egyéb bódító hatású folyadékkal is gyakran próbálkoznak, amelyek belélegezve a légutak hatalmas felületén keresztül pillanatok alatt felszívódnak, és súlyos mérgezésekhez vezethetnek.

Mivel a vízipipázás során keletkező füst összetétele, hőmérséklete, illetve a belégzések száma, tartama és mélysége jelentősen eltérnek a cigarettázásétól, ezért nem szerencsés a vízipipázás és a cigarettázás mennyiség szerinti összehasonlítása.

A rendelkezésünkre álló adatok arra elegendőek, hogy bizonyítsák: a vízipipázó személyek ki vannak téve ugyanazoknak a káros hatásoknak, mint a hagyományos dohányosok (cigaretta, pipa, szivar), ráadásul a cigarettázásnál nem alkalmazott különböző adalékok, illetve a közös eszközhasználat veszélyeivel is számolnunk kell.

Referenciák:

1. BMC Public Health 2005.
2. Pediatrics 2005.
3. Tobacco use in shisha. Studies on waterpipe smoking in Egypt. WHO 2006
4. An Emerging Deadly Trend: Waterpipe Tobacco Use. American Lung Association. 2007.
5. Addiction 2008.

dr. Mucsi János
tüdőgyógyász szakorvos, főszerkesztő

 

You have no rights to post comments