A cigánysors mélységei
„Ma úgy tűnik, kevesen álmodnak a cigányság sorsának jobbításáról. Arról igen, hogy rendnek kellene lennie az országban, s úgy gondolják a legtöbben, ennyi elég is lesz ahhoz, hogy végre béke legyen (legalább „cigányügy” tekintetében)” - írja Kármán Judit romológus. Elhangzik naponta,hogy az EU-elnökség idején olyan romastratégiával állunk elő, amely nem csak hazánkban, hanem a nemzeteket átívelően segít a romák felzárkózásában. Sajnos eddig konkrét javaslat, elképzelés nem született. Arra hivatkoznak, hogy amíg a gazdaság nem indul be, addig nem lehet hatékony romastratégiával sem előjönni. De az alapelveket mégiscsak meg kellene határozni, hacsak nem azokat az alapelveket gondolják politikusaink előrevivőnek amit egyikük mondott az elmúlt héten:
„Ha az állam pluszt ajánl egy állampolgárnak (munkahely és szolgálati lakás), akkor a gyerekeik iskolai teljesítményének az osztályzataiban javulnia kell. Ezt majd a regionális központok munkatársai mentorálják.” Ezt a romastratégia kapcsán nyilatkozta. Ez egy teljesen életidegen, íróasztalnál kigondolt elmélet, és egyáltalán nem program! A cigányság lakásproblémáját szolgálati lakással megoldani (?!) teljesen lehetetlen. (A fenti elképzelésnél maradva: és amikor nem hozza az elvárt eredményeket a cigány-gyerek, akkor hová teszik őket?) A gyerek tanulmányi eredménye legyen a teljesítmény-mérés egyik eszköze? - ez már aztán végképp kiveri a biztosítékot. Nem arról beszélnek ugyanis, hogy az iskolákban tanoda- és egyéb felzárkóztató programok induljanak el, amik segítenék a felzárkózást és a jobb osztályzatok megszerzését, hanem itt az újabb nyomásgyakorlás: tanulj fiam, mert ha te nem tanulsz, nekem (a szülőnek) nem lesz munkám, nem lesz munkahelyem és kiraknak a lakásunkból. Igaz, hogy a tanuláshoz minden alap és segítség hiányzik, igaz, hogy megszánnek a felzárkóztatást segítő programok - de fiam te vagy felelős az egész családunkért! (Mondja az apa.) A gyereknek pedig el kellene hordoznia mindezt a felelősséget egy iskolában, ahol nem támogatják, és egy olyan társadalomban, amiben mellesleg azt szeretnék, ha ő nem is létezne…
Reménykedik a politika még valamiben, nevezetesen az önkormányzatokban, az egyházakban, és a civil szervezetekben. Nos, az eladósodott önkormányzatok aligha tudnának ebben segíteni – bár meg kell jegyezni, legtöbbször hiányzik a szándék is -, maradnak a civil szerveztek és az egyházak.
Sajnos a történelmi egyházak nagyon vérszegényen veszik ki a részüket a cigánymisszióban. Amikor Érden erre vállalkoztunk, kiderült, hogy ebbe nem lehet segítségül hívni másokat mint azokat a keresztény embereket, akik komolyan veszi a hitüket – és akár az egyházközség többségének ellenszenve ellenére is segíteni akarnak…
A cigánysors mélységét közelebbről nézve az láthatjuk, hogy a cigányság nagyon magára van hagyva. A munkahelyről való kirekesztettség, az iskolából való látens kiközösítés (a bűnözésből élő cigányokkal egy kalap alá véve az egész cigányságot) élménye miatt a reménytelenség mint alap-életérzés adatik számukra.
Az evangelizációs kurzusok közül most az Alpha-kurzust csináljuk hétről–hétre Sipos Gyula testvéremmel egy nagyobb családnál, ahol a rokonok, testvérek is összejönnek. A kurzuson belül lehetősége van mindenkinek elmondani a hitbéli és egyéb problémáját. Néhány ezek közül:
Az apa, aki hét gyermekét egy menyét és egy unokáját tartja el lomtalanításból, igen keserűen nyilatkozik arról, hogy 17 éve szeretne egy állandó bejelentett munkahelyet, de amikor elmegy a hirdetett álláshelyre rögtön látják, hogy cigány és a munkahely máris betelt.
A fia esztergályos szakmát tanult, de amikor a munkáltató meglátja a bőre színét már nincs felvétel.
A nagyobbik lánya kereskedő szakmát tanult, és már amikor a gyakorlati időt töltötte, a származása miatt a főnök többször nagyon megalázta – most már nem akar a kereskedelemben dolgozni, viszont szeretné magát átképeztetni, de nincs rá pénze.
Az iskolába járó gyerekek nehezen veszik az akadályokat, a felzárkóztatásra nincs lehetősége az iskolának.
A családok tele vannak panasszal. Belátják, hogy a gyerekeik nehezen illeszkednek az iskola szabályaihoz, sok a lemaradásuk, és kamaszkorban a szülők is nehezen tudják kezelni gyerekeiket.
Az iskola jelenleg nem kész, talán nem is alkalmas arra, hogy a szülővel együttműködve oldják meg a nehéz helyzeteket.
A iskolákban szükség lenne cigány származású pedellusokra, akik egy adott helyzetet másképp kezelnek, a szülőkkel kapcsolatot tartanak fenn, stb. A tanoda program segíthetne mindabban, amiben a cigány gyereknek lemaradásuk van.
Ideje lenne végre elfogadni a társadalomnak és a politikai vezetőknek, hogy egy közel 10%-nyi más kultúrájú kisebbség élete tőlünk is függ.
Az elmúlt három évben a „gyerekház programok” – a megszületéstől az óvodáig - felzárkóztató programokkal segítették az óvodába kerülő gyerekeket. A szülők gyerekeik készségfejlesztését tanulhatták meg (játékok szerepe a gyerek életében, stb.) Mára ezt a pályázati lehetőséget is befagyasztották (nem az EU részéről).
Az a család, ahol missziós munkát végzünk – a szükségessége nagyon látható -, az egyik fiatal anyuka második gyermekét várja, már előrehaladott állapotban van, de amikor a két éves gyermeke amikor unatkozik és nyűgös, akkor kiköveteli az anyjától, hogy még szophasson. A gyerek nem tud eljátszani a játékokkal –nincs kialakult rendszere az anya részéről sem és a gyerek sem ismeri az önálló játékot - nem tanulták meg, helyette marad az anya melle, vagy nagyobb korban a TV.
A cigányság missziójára nagy szükség van, jó lenne, ha ennek az értékét és fontosságát az egyházak és a társadalom felismerné és a helyén kezelné.
A keresztény embereknek küldetésük van. Nem csak a vasárnapi evangélium meghallgatása a feladatuk – és ebben megerősítést szeretnénk kérni papjainktól és az egyház lelki vezetőitől.
A társadalom formálói pedig érezzék át saját felelősségüket. Egy nemzet közérzete, mentális állapota nagyban függ attól, hogy bánunk a kisebbségben élőkkel.
Tarnóczi Mária