Irán betiltotta a kutyasétáltatást

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2013. június 10. hétfő

Tilos mostantól az Iszlám Köztársaságban kutyát nyilvánosság előtt mutogatni, és tartani is csak módjával lehet - a hivatalos indoklás szerint az ebtartás a "Nyugat majmolása", illetve "rombolja a család intézményét". 

Szaúd-Arábia mellett az Iráni Iszlám Köztársaság (no meg az Egyesült Államok) bírja a világ legőrültebb jogszabályokat hozni.  A minap egy  vallási vezető Iránban a 3G mobiltelefonról állította, hogy az ördög találmánya, ezért be kell tiltani. Most viszont az állam teljes autoritásával rászállt az ebekre. 

A kutya kétségtelenül kontroverziális állat az iszlámban. Bár a Korán mindösszesen kétszer említ ebeket - és akkor is pozitív kontextusban, egyszer,  mint egyikét a tíz állatnak, ami a mennybe jut, másszor pedig kijelentve, hogy szabad enni olyan húst, amit vadászkutyák  hoztak,  és a hagyomány szerint Mohamed személyesen terelte el a karavánt, nehogy megzavarjanak egy szoptató szukát, az iszlám országokban a kutyát általában tisztátalan állatnak tartják. Ennek szintén egy koráni vers az alapja, amely szerint Gábriel (Dzsibril) arkangyal nem lépett be Mohamed házába, mert abban egy kutyakölyök volt, és az angyalok nem léphetnek olyan házba, amiben kép, vagy kutya van. 

A Nyugaton élő muszlimok között az utóbbi években komoly viták is zajlottak az ebtartásról. Különösen miután 2007-ben az Egyesült Államokban, Minneapolisban, egy szomáli származású taxisofőr nem volt hajlandó felvenni egy vak utast a vakvezető kutyájával, mondván, az állat - és itt most nem fizikai értelemben - beszennyezi a kocsiját. A dologból ügy lett, hosszú vita keletkezett arról, hogy kinek mihez vannak emberi jogai, és ki kit diszkriminál. (Ez azért volt fontos, mert a minneapolisi taxisok háromnegyede (!!!) muszlim, többségük szomáli.) Jellegzetesen amerikai megoldás született, az utasokat jó előre figyelmeztetik a várható nehézségekre. 

samp36b0bef662f09255-vi.jpg

Amerikában - az esetre válaszul - megszerveződtek a kutyabolond muszlimok is, van már Facebook oldaluk- Good muslim love dogs! néven, ahol lehet képet találni kutyát sétáltató kendős nőről, sőt kendős kutyáról is. 

254198_194513237267796_7642169_n.jpg

162627_149449288440858_8261075_n.jpg

Torontóban pedig megszervezték a "Sétáltasd a kutyádat a mecset előtt!" napot is. 

Az iszlám köztársaságban persze mindennek egészen más az olvasata. Észak-Teheránban, ahol a jól szituált nyugatos értelmiség lakik, akik persze kimondottan nem szimpatizálnak a rendszerrel, egy reggeli kutyasétáltatás már eddig is rendszerellenes tüntetés volt.

article-2336773-1A2CFC2B000005DC-250_634x409.jpg

A fejükön a lehető legtovább hátratolt kendőben pompázó úriasszonyok minél nagyobb kutyákkal vonultak ki, hogy mindenki lássa, mit is gondolnak ők a rendszerről. 2010 óta aztán a rendszer is bekeményített: Masszer Makarem Sírázi nagyajatollah például kijelentette, hogy a kutyatartás rombolja a családot, és tönkreteszi a társadalmat, mert (figyeljék meg az érvelést) Nyugaton vannak, akik a kutyájukat jobban szeretik, mint a feleségüket, és a gyermekeiket. 2011-ben már a rendőrfőnök figyelmeztetett, hogy úgy, ahogy van be fogják tiltani az ebtartást, mert "szolgaian imitálja a nyugati szokásokat, és ezzel kulturális problémát jelent". 

Most aztán jött a rendelet. A kutyákat sétáltatni, vagy autóban szállítani szigorúan tilos. Állatvédő szervezetek szerint az első intézkedések már meg is történtek, ebeket koboztak el, és ismeretlen helyre szállítottak a rendőrök. (Közben viszont a rendőrségnek, sőt az Iszlám Gárdának is vannak speciálisan képzett, például kábítószer kereső kutyái.)

police-dog16.JPG

A Kulturális és Iszlámnevelési Minisztérium pedig megtiltotta, hogy kutyákat reklámokban ábrázoljanak. 

article-2336773-1A2CEEA1000005DC-888_634x490.jpg

És hogy mi lesz most? Nos, egy teheráni kutyatulajdonos szerint át fognak térni az éjszaka lopva történő kutyasétáltatásra, és kisebb testű állatokat szereznek majd be, amelyeket jól el lehet rejteni a kocsiban. Egyébként meg a tányéros tévé is tilos, mégis mindenkinek van. 

(fotelkalandor.blog)