Halálra ítélhetik az abortusz-horrorklinika szülészét

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2013. május 14. kedd

Egy philadelphiai orvost az esküdtszék bűnösnek talált háromrendbeli szándékos emberölésben. Az ügyészség halálos ítélet kért rá. A 72 éves Kermit Gosnell az elmúlt évtizedek során több ezer abortuszt végzett, munkatársai szerint közülük jónéhányat a Pennsylvania államban érvényes 24 hetes magzati korhatár felett – részletek csak erős idegzetőeknek!

Korábban három másik halott magzat ügyében elutasították a vádindítványt. A nemrég megkezdődött tárgyaláson viszont a magzatok meggyilkolása mellett Gosnell-t egy nepáli menekült gondatlan haláláért is bűnösnek mondták; az illetőt a stáb túladagolta nyugtatóval. Orvosként Gosnell évente átlagosan 1,8 millió dollárt, azaz mai árfolyamon több mint 400 millió forintot keresett.

A tárgyaláson a tanúk beszámoltak róla, ahogy az élve született magzatok gerincét Gosnell a saját szavaival ollóval "elnyisszantotta". Elhangzott, hogy az egyik, majdnem 30 hetes kisbaba mérete láttán Gosnell azzal viccelődött, hogy akár a buszhoz is kisétálhatna, és szó esett egy másikról, aki a művi vetélés után még 20 percig küzdött az életéért. Egy harmadik a vécében jött világra, és még mozgott, amikor a klinika egyik alkalmazottja átvágta a gerincét.

Az orvost a magzatok meggyilkolásában képzetlen stábja mellett felesége is segítette, aki utóbb szintén a férjére vallott. A klinikán meghamisították a beavatkozások dokumentációját, hogy úgy tűnjön fel, mintha az abortuszokra még az engedélyezett időn belül került volna sor. Gosnell nem tett vallomást, és a védelem tanúkat sem állított.

Ember maga?

Gosnell ügyvédje azzal érvelt, hogy a magzatok valójában halva születtek, és mozgásukat az izmok görcsös rángása okozta. A védelem rasszizmussal is megvádolta az ügyészeket, miszerint valójában az a problémájuk, hogy az orvos fekete.

Vádbeszédében az egyik ügyész azt tudakolta Gosnelltől: "Egyáltalán, ember maga? Nőket kezel, aztán kést vág a kisbabák hátába?" Az ügyész szerint a klinika futószalagszerűen működött, és a pácienseket semmibe vették.

A Philadelphia egyik nyugati, szegény negyedében található, a szegények körében népszerű klinikán a nyomozók az ügy felgöngyölítésekor, 2011-ben magzati maradványokat, köztük levágott lábakat találtak. A beszámolók szerint a bútorok véresek voltak, az orvosi eszközök mocskosak, és a helyiségekben macskák mászkáltak.

15 évig nem ellenőrizték

A vizsgálatok feltárták, hogy Pennsylvania állam hatóságai 15 éves késésben voltak az abortuszklinikák ellenőrzésével. Az egészségügyért felelős állami csúcstisztviselőt kirúgták, és azóta szigorúbb ellenőrzést vezettek be.

Az ügy az amerikai abortuszvitát is felszította, mivel mind a magzati jogok védelmezői, mind a női önrendelkezés hívei kapva kaptak az alkalmon. Az abortusz ellenzői szerint a történtek bepillantást engednek a művi vetélések csúf valóságába, a média pedig a liberális beállítottsága miatt nem tudósított az ügyről.

A másik oldal szerint viszont az eset épp arra világít rá, hogy mi történne, ha szigorítanának az abortusz szabályozásán: a bajba jutott nők pont Gosnelléhez hasonló, csak épp illegális klinikákon végeztetnék el a beavatkozást.

Az ügyben május 21-én hirdetnek ítéletet.

(index)