Szép új világ - jelszó agyhullámmal, repülő autó, homo-házasság

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2013. április 10. szerda

1. Egy beépített EEG-t tartalmazó fejhallgatóval bárki képes lehet arra, hogy hagyományos jelszavak helyett gondolatokkal azonosítsa be magát. 2. Sorozatgyártásra kész, engedélyezett repülő autó. 3. Engedélyezett homo-házasság Franciaországban is. Egy hanyatlás sikertörténetei:

1. A számítógépes jelszavak gondolatokkal való helyettesítésének módját a University of California, Berkeley kutatói fejlesztették ki. Megoldásukhoz egy beépített elektroenkefalográfot (EEG) is tartalmazó, nagyjából ötvenezer forintért megvehető, kereskedelmi forgalomban is elérhető, NeuroSky Mindset típusú fejhallgatót használtak.

A Bluetooth-t használó fejhallgató mikrofon helyeet EEG-vel van felszerelve, amelynek karját a homlokhoz kell hajtani. Ezen keresztül a viselő agyhullámainak elemzését is lehetővé teszi, az amerikai kutatók azonban olyan szoftveres hátteret is fejlesztettek hozzá, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók gondolatukkal váltsák ki a jelszavaikat.

A kísérletek alapján a csupán egyetlen EEG-érzékelőt tartalmazó fejhallgató is elég volt ahhoz, hogy ha bonyolultabb parancsokat nem is, de saját maguk egyszerű azonosítását a felhasználók gondolataik segítségével elvégezhessék. Miután a gondolt jelszót sem leírni, sem kimondani nem kell, nem lehetséges ellopni sem - adta hírül a Phys.org tudományos hírportál.

Nem minden típusú gondolat alkalmas kiváltani jelszavakat, mivel nem mind vált ki kellően jellegzetes agyhullámokat. A tesztek alapján azonban ha a felhasználó egy kedvenc dalra, kedvenc sportjának egyik jellegzetes mozdulatára, vagy színre, vagy más, a mindennapokban nem folyamatosan jelen lévő dologra koncentrált legalább tíz másodpercen át, az azonosítás jól működött. Bár az alapfunkciót, fejhallgatóba építhető, olcsó EEG-vel még a közeli jövőben nem lesz lehetséges a számítógépek vezérlése, a jelszavak kiváltására a módszer már a közeli jövőben alkalmas lehet.


2. Jövőre elindulhat a repülő autó gyártása, de már most is hároméves várólista van a kocsira. A 64 millió forintba kerülő autót már több autószalonon meg lehetett nézni.

Hét éve dolgozik a repülő autóján a Terrafugia nevű, a Massachusetts Insitute of Technology (MIT) neves műszaki egyetemen végzett repülőmérnökök által indított cég. A Transition nevű kocsit az elmúlt két évben már kiállították a New York-i Autószalonon, sőt a kocsi már rendelkezik olyan alvázszámmal (VIN) is, amivel forgalomba lehet hozni.

Az amerikai közlekedésbiztonsági szervezet(NTHSA) még nem végzett teljesen a vizsgálatokkal. A légügyi hatóság szabályai szerint könnyű sportrepülőnek számít majd a Transition, így nem kell átmennie engedélyeztetési eljáráson. A légügyi ellenőrök csak a cég gyártósorát akarják majd megvizsgálni, ha elindul a tömegtermelés.

A jármű gyártása csak azután kezdődik meg, hogy a Terrafugia minden szükséges engedélyt begyűjtött. A cég jelenleg a beszállítókkal épít kapcsolatokat. Az Engadget kütyüblog szerint elképzelhető, hogy még egy prototípust készítenek a gyártósorok beindítása előtt.

Leghamarabb jövőre kerülhet piacra a Terrafugia Transition nevű repülő kocsi. Az ára várhatóan 279 ezer dollár (64 millió forint) lesz, ami alig kevesebb, mint egy új Cesna 172-es kisrepülő ára. A Cessnával azonban nem lehet leszállni egy gyorsbüfénél és begördülni a drive-in sorba.

A magas ár nem riasztja teljesen el a vásárlókat. A cég sales vezetője szerint száznál is többen állnak sorba, hogy megvegyék a saját repülő autójukat. Ha a gyártás elindul, havi 2-3 autó fog legördülni - vagy lerepülni - a gyártósorról, így a várólista végén levők akár három évet is várhatnak a Transitiönre.


3. A francia felsőház is megszavazta a melegházasságok engedélyezését, amelyre korábban az alsóház már rábólintott. Így lényegében zöld utat kapott az azonos neműek házassága Franciaországban is.

A nemzetgyűlés után a francia parlament felsőháza, a szenátus is megszavazta kedden késő este a melegek házasodását lehetővé tevő törvénycikkelyt.

Tízórás vita után 179 szenátor - a kormányzó szocialisták, valamint a kommunisták és a radikálisok - szavazatával fogadták el 157 ellenszavazat mellett a törvénytervezet első cikkelyét, amely kimondja, hogy az azonos nemű párok is házasságot köthetnek. A törvény hevesen vitatott többi részéről - amely többek között lehetővé tenné a meleg párok számára gyerekek örökbefogadását - később szavaznak.

A kedd esti szenátusi döntéssel kézzelfogható közelségbe került az, hogy teljesül Francois Hollande államfőnek az elnökválasztási kampányban tett egyik legfontosabb ígérete. A melegek házasodását legalizáló törvény ellenzői több százezres tiltakozó megmozdulásokat tartottak szerte Franciaországban. (A Katolikus egyház ellenzi a homoszexuális párok házasodását - helyesen.)

A nyugat-európai országban 1999 óta a homoszexuális párok bejegyzett élettársi viszonyt létesíthetnek. Egy 2011-es felmérés szerint a párkapcsolatban élő franciaországi melegek - nagyjából 200 ezer ember - 43 százaléka regisztrált élettársi kapcsolatban él, és körülbelül tíz százalékuk nevel gyermeket.

(origo - válogatás)