Nyilatkozat a magyarországi Szeretetláng Lelki Mozgalom tagjai számára

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2013. március 22. péntek

2001-ben volt az első Szeretetláng Országos Találkozó. Mivel akkoriban elég zavaros volt a Mozgalom helyzete belül is és egyházilag szem volt elfogadott, ezért írtuk ezt a Nyilatkozatot a Mozgalom céljairól és tartalmáról, amit akkor az első Találkozón felolvastunk, azt a jelenlévők elfogadták és aláírásukkal igazolták.

Nyilatkozat a magyarországi Szeretetláng Lelki Mozgalom tagjai számára.

 

A Szeretetláng-mozgalom a Római Katolikus Egyházon belül keletkezett és annak tanítását valló lelkiségi mozgalom, amely megvalósítani igyekszik Kindelmanné Szántó Erzsébet Szeretetláng Lelkinaplójának az alábbi négy pontban összefoglalt tanítását:

1. Törekvést a Jézussal való benső egyesülésre és az életszentség elérésére. Ennek alapja az Egyház szentségeihez való rendszeres járulás, az állapotbeli kötelességek teljesítése, valamint az imádság, böjt, virrasztás és az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása, a Lelkinaplóban található biztatás valóra váltására: „Jézusom! Add, hogy lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen, fülünk együtt figyeljen a csöndességre, szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! Ámen.”

2. Törekvést Magyarország és az egész világ újraevangelizálására imádság, jó példa és apostolkodás által. Ahogy a Lelkinapló közvetíti Jézus szavait: „Ugye tudod, hogy meghívtalak különleges küzdő táboromba? Ne a világ vonzzon magához benneteket múló kényelmével, hanem az Én Országom eljövetele legyen földi életetek célja!” (1962. augusztus 8.) „A szavak azért vannak, hogy hirdessék gazdagságom bőségét, hogy bűnbocsánatomat szétáraszthassam az egész világon.” ( Jézus szavai, 1971. július 26.)

3. Törekvést a lelkek megmentésére, saját és embertársaink bűneinek jóvátételére az engesztelés műve által. „...kívánj Nekem sok lelket. Ez legyen állandó életcélod. Azért ragadtalak ki a világból, erre szemeltelek ki. Örülök, hogy legalább te megszánsz, megértesz, határtalan fájdalmamban vígasztalsz.” (Jézus szavai, 1962. április 17) „Amilyen mértékben szerettek Engem, olyan mértékben menekül meg a világ a bűntől és a csapásoktól.” A Lelkinapló biztatása állandó érvényű: „Nagyon szeressétek a jó Istent, napról napra jobban szeressétek!” (1975. július 11.)

4. Szűz Mária Szeplőtelen Szíve titkának a kinyilvánítását. Mária szívében ott él a tökéletes Isten- és emberszeretet. Ő a legtökéletesebb Krisztus-hordozó, hiszen élete a legteljesebben egyesült Jézus Krisztussal. Ezen felül benne a legerősebb az a vágy is, hogy az embereket elvezesse Szent Fiához A Szűz Mária szívéből induló hatalmas kegyelmi kiáradás a Szeretetláng, maga Jézus Krisztus, s egyben hatalmas szeretet-erő a krisztusi élet kibontakoztatására minden emberben. Mária, mint kegyelem-közvetítő, Jézust, minden kegyelmek okát közvetíti nekünk olyan tökéletesen, ahogy ezt teremtmény egyáltalán teheti. Ezért kérjük újra és újra: „Szűzanyánk, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján, ámen.”

 

A magyarországi Szeretetláng Lelki Mozgalom tagjának az számít, aki a fenti nyilatkozatot elfogadja, azt élete példájával valóra váltani igyekszik, és lehetőség szerint bekapcsolódik valamely magyarországi szeretetláng-közösség életébe.

 

Első Országos Szeretetláng Találkozó, 2001. május 19.

 

A Nyilatkozatot elfogadom és annak valóra váltásán munkálkodom:

 

(Hogy az aláírt íveknek mi lett a sorsa, arról viszont már nincs tudomásom.)