Készpénz nélküli társadalom lépésről lépésre

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2013. február 08. péntek
Az új technológiák támogatói nem mulasztják el kiemelni az egymás után megjelenő személyazonosító módszerek előnyeit. Valóban, a legtöbb ilyen fejlesztés növeli a kényelmet, a biztonságot, költséghatékony és gyors. Ezzel nem is lenne semmi baj, csakhogy miután az előnyök segítségével egyre elterjedtebbé válnak, a korábbi azonosítási módszerek kiszorulnak a piacról, míg végül már nem választható opcióként állnak rendelkezésre, hanem az egyetlen és kötelező azonosítási, illetve idővel fizetési módszerként lesznek jelen. Az alábbi cikkben egy már létező technológia fejlettebb, kevésbé becsapható változatáról olvashatunk.

A most indult program keretein belül a Dél-Dakota Bányaipari és Technológiai Egyetem lesz az első olyan intézmény, ahol az új, becsaphatatlan biometrikus kriptológiát, rövidebb nevén biokriptológiát, bevezetik a személyazonosításra. Az eljárás lényege, hogy a leolvasó nem csupán az ujjlenyomatot ellenőrzi, hanem mélyen a bőr rétegeibe behatolva, több ilyen réteg leolvasása mellett, a vérben található hemoglobint is azonosítja.

A szabadalmazott technológia minden ujjleolvasást fix érték nélküli számmá alakít, amely minden egyes leolvasás alkalmával megváltozik.

Az adatok titkosítása a legmagasabb szintű biztonságot nyújtja, mivel a számokat nem lehet felhasználható módon másolni, se boltok, se a bűnüldözési szervek, vagy akár hekkerek, de még a fejlesztő Nexus Smart Pay által sem.

A Nexus Smart Pay programot 50 diák és négy tanár részvételével, az iskola két helyszínén tesztelik.

A folyamat során a fogyasztó pénzt helyez el egy számlán, amihez hozzárendelik biometrikus adatait. Az iskola diákjai és tanárai ezután az ujjukkal fizetnek. A tranzakcióhoz nincs szükség se pénzre, se hitelre, se bank vagy személyazonosító kártyára, de még pin kód megadására sem.

 

A biometrikus kriptológia rádióhullámok segítségével a bőr több rétegét is leolvassa. A technológiát más területeken, például fizikai és logikai hozzáféréshez is lehet majd alkalmazni.

Szuperbiztonság

A módszer megakadályozza a személyazonosság lopást, mivel nincs szükség arra, hogy az ember okmányokat hordjon magánál, a rendszer pedig rendkívül biztonságos, zárt és különleges titkosítással ellátott környezetben működik.

„A Bányaipari Egyetemen célja a technológiai haladás támogatása az emberi életminőség javítása érdekében, így büszkék vagyunk arra, hogy nemcsak az első egyetem, de az első szervezet vagyunk a világon, amelyik ilyen tesztprogramban részt vesz,” mondta Duane Hrncir, az egyetem elnöke.

„Izgalommal tölt el bennünket, hogy ennek a technológiának az úttörői lehetünk. A Nexus USA Hanscan céggel való együttműködés természetes folyamat számunkra.”

A Nexus USA a spanyol központú Hanscan Identity Management leányvállalata, amelynek az olajmágnás Klaas Zwart a tulajdonosa.

„A Nexusnak egy olyan teszthelyszínre volt szüksége, amelyik elég fejlett technológiailag az eszközök és a rendszer kezelésére, olyan diákokkal, akik műszaki beállítottságúak és így a használat nem okoz számukra nehézséget,” mondta Al Maas, a Nexus USA elnöke.

„Reméljük, hogy kielégítő visszajelzést kapunk tőlük, hogy tovább fejleszthessük a terméket és megtaláljuk a népszerűsítéshez szükséges megfelelő marketing módszereket. Ez egy innovatív egyetem. Már csak meg kell mutatnunk a világnak a terméket.”

„A módszer rendkívül kényelmes, azonkívül biztonságos, tehát szerintem nagyon gyorsan el fog terjedni. Lépést tartunk a technológia korával. Láthatjuk, hogyan lett a faxból email, és hogyan vándorolt az email a számítógépből a mobiltelefonba.”

„Három év alatt az egyszerű telefonálástól odáig jutottunk, hogy életünk minden részét telefonon intézzük,” mondta Maas.

Ennek a folyamatnak a végén pedig tudjuk mi vár a világra: Jelenések könyve, 13. fejezet 16-18...

(idokjelei.hu)