Izrael a Szent Templom felépítését tervezi?

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2013. január 17. csütörtök
Az izraeli-palesztin konfliktus egyik legfőbb vitatárgya egy jeruzsálemi domb, melyet a zsidók Templom dombnak, a muzulmánok pedig Al-Haram al Sharifnak azaz „nemes szentélynek” neveznek. A terület szent helynek számít a zsidók számára, mivel itt állt a kr. u. 70-ben lerombolt régi zsidó templom, amelyet azóta sem tudtak újjáépíteni. A terület ugyanakkor az iszlám vallás három legfontosabb szenthelyének egyike.

Ma az Al-Haram al-Sharif egy 35 hektáros területet foglal el, ami Jeruzsálemfallal körülvett óvárosi területének majdnem egyhatod részét teszi ki. Az Al-Aksza mecset a terület legdélibb csücskében áll, míg a kisebb muzulmán Szikla mecset a tér közepét foglalja el. A muzulmánok az egész területet szentnek tekintik. A terület autonómiája és Jeruzsálem státusza a tartós békekötés legnagyobb akadálya a régióban.

Mivel egyik fél sem hajlandó engedni a Templom domb szuverenitásának kérdésében, úgy tűnik a konfliktus megoldására csak egy politikai zseni lesz képes. Sokak szerint az Antikrisztus hétéves uralkodásának kezdetét jelző szövetség (Lásd Dániel 9:27) lehetővé teszi majd, hogy a zsidók ismét felépítsék Templomukat.

„A hamis templom felépítése a Templom dombon közelebb van, mint valaha,” állítja az Al-Aksza mecset egyik tisztségviselője. Najeh Bkeirat, az Al-Aksza mecset kéziratokért felelős munkatársa, azzal vádolja Izraelt, hogy egy új Szent Templom felépítésével próbálja judaizálni a Templom dombot.

Január 4-én, a Hamasz kapcsolatokkal rendelkező Palestine Journal újságírójának nyilatkozva, Bkeirat azt állította, hogy „a hamis Templom felépítésének megvalósulása közelebb van, mint eddig valaha.”

 

Az interjúban Bkeirat azt állítja, hogy Jeruzsálem városának fejlesztési terveit elemezve kiderül, hogy judaizálni akarják az Al-Aksza mecsetet, hogy ezzel a lépéssel és erre alapozva, illetve esetleg szó szerint a mecset romjain, megépítsék a Templomot, tovább csökkentve a város arab lakosságának számát.

Egy ilyen lépésben rejlő veszélyeket kezelendő, Bkeirat az Al-Aksza mecsetre jellemző iszlám jelenlét növelésére szólított fel, például oktatási tanfolyamok szervezésével, a már jelenleg is működő, a mecset és egyéb iszlám szent helyek fontosságával kapcsolatos közönségszolgálati tevékenységek mellett.

Korábban is érte hasonló, sokak szerint alaptalan vád Izraelt, például, hogy vegyszerek segítségével próbálja a mecset alapjait olyan mértékben meggyengíteni, hogy az összedőljön.

A „Népszerű Ellenállási Mozgalom” elnevezésű fegyveres szervezet azzal fenyegeti Izraelt, hogy az Al-Aksza mecsetben bekövetkező bármilyen kár „eredményeként megnyílnának a pokol kapui a cionista ellenséggel szemben.”

Közben az Iszlám Waqf (Iszlámnak szentelt terület), amit a Templom Domb felügyeletével bíztak meg Jeruzsálem 1967-es újraegyesítésekor, az ősi zsidó jelenlét minden jelét elmozdította a zsidó szenthelyről. A döntést, hogy a Templom Dombot a Waqf felügyeletében hagyja, Moshe Dayan, akkori védelmi miniszter hozta.

A Templom domb bejáratánál az alábbi Waqf felirat fogadja a látogatót: „Az Al-Aksza mecset udvara és minden ott található tárgy iszlám tulajdon”.

A Waqf megnyugtatására és a muzulmánokkal történő esetleges konfliktusok elkerülése érdekében, a rendőrség korlátozza a Templom Dombon egy időben jelenlévő zsidó imádók számát.

(IsraelNationalNews.com, idokjelei.hu)