Dieudonné Nzapalainga, Bangui frissen kinevezett érseke egészen közelről élte meg a súlyos válságot, mely megrázta az Egyházat a Közép-afrikai Köztársaságban. Az érsek a La Croix-nak beszélt arról, hogyan állították helyre az egységet egy széthúzó, számos erkölcsi és pénzügyi botránytól megtépázott papság körében.
2009-ben súlyos válság rázta meg a közép-afrikai egyházat: püspökök mondtak le, papok sztrájkoltak, a világi és a szerzetes papság pedig háborúban állt egymással. Dieudonné Nzapalaingának ilyen körülmények között kellett betöltenie akkori hivatását mint a Bangui egyházmegye apostoli adminisztrátora.
„Egyházmegyénk sok sebből vérzett – kezdte beszámolóját a frissen kinevezett érsek. – Sok világi pap sérelmezte a szerzetes papok társadalmi helyzetét, amit elsősorban az autó jelképezett. ’Nekünk semmink sincs, mi csak egyszerű papok vagyunk, nem számíthatunk egy európai szerzetesközösség anyagi támogatására. Mi csak magunkra számíthatunk." – írták panaszleveleikben.
Egyes papok maguktól távoztak, mások felszólításra hagyták el a papi pályát, a kispapok pedig még felszentelésük előtt kiléptek a szemináriumból. A papi pálya elhagyását bejelentő leveleiket közzétették, ahol csak tudták.”
„Abban az időben Banguinak nem volt érseke, és a három lemondott püspök helyett sem neveztek ki újakat. Róma ezzel is jelezni kívánta, hogy nem felelünk meg a hivatásunkból eredő szerepünknek és feladatainknak. Újra kellett gondolnunk mindent.”
Nzapalainga atya minden papi levelet elolvasott, és minden egyes levélíróval személyesen beszélt. „Éreztem, hogy egyesek megbánták a durva szavakat, a szélsőséges kirohanásokat. Miután egyesével beszéltem mindannyiukkal, összehívtam őket, és elmondtam nekik, mik a legfőbb teendők a főegyházmegyében. Elsősorban helyre kellett állítani az együttműködést, melynek első feltétele, hogy újra meg kellett tanulnunk szeretni egymást.”
„Az azóta eltelt három év alatt megtapasztaltam, hogy a híveknek igenis szükségük van olyan pásztorokra, akik örömmel hirdetik az Igét, és a szentségeken keresztül képesek spirituális táplálékot nyújtani nekik. Hangsúlyoztam a papoknak, mennyire fontos, hogy hitelesek legyenek, azaz hogy a szavaik és a tetteik harmóniában álljanak egymással.”
A cölibátus helyreállítása is kardinális kérdés volt. „Nagyon határozottan kijelentettük, hogy egyetlen pap sem élhet egyedül, mindegyiküknek közösséghez kell tartoznia! ’Az Úr (...) elküldte őket kettesével’ – írja az Evangélium (Lk 10,1). Nem csak a szerzetesek élhetnek közösségben. És ha valamelyik pap hiányzik, a többi észreveszi. Ma már a hívek is azt mondják, hogy ha a plébániára mennek, mindig találnak ott papot, és ez jó jel.”
Az anyagi visszaéléseket és sikkasztásokat is orvosolni kellett, hiszen ezeknek nagy szerepük volt a válság kialakulásában. Ezzel kapcsolatban az új érsek a következőket mondta: „a Bangui egyházmegye többféle termelő tevékenységet is végez (van asztalosműhely, nyomda, garázs). Ezek újraindítása lényeges kérdés volt, de ma már ismét működik mind. 2009 óta teljesen átlátható pénzügyi gazdálkodást folytatunk. Az egyházmegye pénze nem a mi pénzünk, hanem az Egyházé, és nekem el kell tudnom számolni vele.”
„A 2009-es válság felfedte intézményünk gyengeségeit. Sok katolikus dolgozik ugyan Közép-Afrikában sokféle (politikai, kulturális, gazdasági) területen, a mi egyházunk mégis fiatalnak számít még: 1994-ben ünnepeltük fennállásának századik évfordulóját. Márpedig egy intézmény megszilárdulásához idő kell...”
„Ma már azt mondhatom, hogy túl vagyunk a válságon.” (Ahogy ezt az érsek és a három új püspök kinevezése is jelzi.) „Igyekszünk levonni belőle a tanulságokat.”
Magyar Kurír