13 millióan is élhetnénk Magyarországon
Magyarországon már 1953-ban engedélyezték a korlátozások nélküli abortuszt. A jogszabályt 1956-ban, 1973-ban, majd 1992-ben is kiterjesztették, ezzel országunknak lett az egyik legliberálisabb abortuszszabályozása egész Európában. A nőknek engedély kell az abortuszhoz, azonban a törvény mára nagyon sok feltételt lehetővé tesz, ezzel az egész folyamat a valóságban formalitássá vált. Az ELTE kutatói szerint, ha kivennék az amúgy alkotmányellenesnek nyilvánított súlyos válsághelyzetre való hivatkozást az indokok szerint, Magyarországon akár 13 millióan is élhetnének, a népesség 2003-ig nőtt volna.
1953 előtt az abortusz végrehajtása – a súlyos egészségügyi okokat leszámítva – illegális volt. A törvény korlátozó jellege abból is adódott, hogy az akkori kormányzat meg szerette volna állítani a népességfogyást, miután a születési számok intenzíven csökkentek.
Később bekerült a törvénybe, hogy az abortusznak családi, társadalmi okai is lehetnek, valamint létrehoztak egy bizottságot, amelynek az volt a feladata, hogy megállapítsa, egészségügyi szempontból végrehajtható-e az abortusz. A második kiegészítés alapján a bizottságnak el kellett fogadni az abortuszkérelmet, ha az egészségügyi, személyes vagy családi okokból adódott, és a terhes nő ragaszkodott hozzá. Ezeket az abortuszokat kérésre, az első 12 hét alatt lehetett elvégezni.
1973-ban újra szigorították az abortusztörvényt, a szociális okokra visszavezethető terhességmegszakítás továbbra is legális maradt, viszont az új szabályozás konkrét lehetőségre korlátozódott: egyedülálló, elvált vagy özvegy nőkre; azokra akik legalább hat hónapja elváltak, vagy élettárs nélkül éltek; vagy ha a terhesség bűncselekmény eredménye volt.
Engedélyezték még a 40 feletti nőknek (a korhatárt 1982-ben 35-re csökkentették), azoknak, akiknek három gyerekük volt, kivételnek számítottak azok, akiknek férje a fegyveres erőknél szolgált vagy börtönbüntetését töltötte az elmúlt hat hónapban. Belekerült egy általánosabban fogalmazó, egyéb szociális okokat elfogadó rész is.
Utolsó két lehetőséget leszámítva a bizottságnak automatikusan engedélyeznie kellett az abortuszt, ha a terhesség még nem volt túl a 12. héten; a maradék kettőnél viszont tilos volt az automatikus ítélet. 1986-ban még egyet módosítottak a törvényen: ha a magzatnál egészségügyi problémák álltak fenn, szintén engedélyezhető a terhességmegszakítás.
1988 novemberében és decemberében új miniszteri rendeletekkel szabályozták az abortuszt. Az engedélyezési körülmények nagyjából azonosak voltak, leszámítva, hogy a bizottsági jóváhagyást szakorvosi jóváhagyás váltotta az összes oknál, leszámítva az egyéb szociális okokat. Ezeknél az a terhességmegszakítást a terhes nő családjának és védőnőjének kellett jóváhagynia. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy sokkal könnyebb volt abortuszokat végrehajtani, mivel a döntés lényegében a terhes nőn múlt.
Alkotmányellenes
Nem sokkal bevezetése után ezeket a rendeleteket abortuszellenes csoportok megtámadták az alkotmánybíróságon. Szerintük a szabályozások nem biztosították a magzat élethez való jogát, amely pedig a magyar alkotmány szerint alapjog. A bíróság érvénytelenítette a jogszabályokat, de nem tartalmi alapon. Szerintük az volt a baj, hogy a minisztertanács fogadta el, pedig, mivel alapjogot érint, az országgyűlésnek kellett volna. Ennek ellenére a szabályozáshoz egy évig nem nyúltak, az országgyűlés ezalatt új megoldáson dolgozott, amely valahol az abortuszok teljes tiltása és a korlátozások nélküli engedélyezés között egyensúlyozott.
A parlament végül 1992-ben fogadta el az új abortusztörvényt. A törvény kiemelte a magzat élethez való jogát, és kimondta, hogy az abortusz nem tekinthető egyfajta családtervezésnek, ennek ellenére lehetővé tette, hogy a nők krízishelyzetre hivatkozva abortáljanak terhességük első 12 hete alatt. A törvény a beavatkozás előtt konzultációt és háromnapos várakozási időt írt elő.
A törvény később is engedélyezte az abortuszt az anya vagy a magzat egészségügyi problémái miatt, ha a terhesség bűncselekmény eredménye, ha a szülő fogyatékkal élő, ha orvosi hiba miatt nem fedezték fel a terhességet, illetve ha az engedélyezett határidőből a korház vagy a hatóság hibájából csúsztak ki. Ezenfelül akkor, ha a terhesség a nő életét veszélyezteti, vagy ha a magzat olyan rendellenességgel rendelkezik, ami lehetetlenné teszi a születés utáni életet, az abortuszt a terhesség teljes ideje alatt végre lehetett hajtani. A krízishelyzetre hivatkozással végrehajtott abortuszokért fizetni kellett.
Terhességmegszakítás bemondásra
Ezt a törvényt is megtámadták, mivel az ellenzők szerint nem védte eléggé a magzat élethez való jogát. Az alkotmánybíróság azonban ezt az érvelést 1998-ban elutasította. Annak ellenére, hogy kimondták, a törvény hibás, mivel a krízishelyzetet nem definiálták elég pontosan a törvényben, ezzel pedig a nők mindenféle indoklás nélkül, gyakorlatilag bemondásos alapon dönthettek az abortusz mellett: a problémákat nem kellett konkrétan megnevezni, és senki nem ellenőrizte őket.
Az alkotmánybíróság felszólította az országgyűlést, hogy 2000. június 30-ig alkosson új szabályozást, amelyben megfelelően definiálják a krízishelyzetet és a hozzá kapcsolódó dolgokat. Ez azonban lényegében azóta sem történt meg, leszámítva, hogy 2000. június 29-én az Egészségügyi Minisztérium a következő definíciót adta a súlyos válsághelyzetnek: ha társadalmilag elviselhetetlen, testi vagy szellemi károsodást okoz.
2000-ben új abortuszszabályozást hoztak, amely úgy tartalmazta a „súlyos válsághelyzetre” kitételt, hogy az alkotmánybíróság határozatában foglalt követelményeknek nem tett eleget. A 2011-ben elfogadott új alkotmány szövege elvileg korlátozhatná az abortuszokat, szövegezése szerint az emberi élet a fogantatásától kezdve védett. Az AB határozatot, és ezáltal Magyarország alkotmányát sértő állapot azonban az új alaptörvény hatályba lépése ellenére is fennáll..
Minden harmadik terhességből abortusz lesz
Magyarországon a várandósságok harmada napjainkban is terhességmegszakítással végződik, ez az arány az Európai Unióban a harmadik, világviszonylatban a nyolcadik legmagasabb. Ráadásul majdnem minden abortuszt „súlyos válsághelyzetre” való hivatkozással végeznek el: csak az abortuszok összesen három százalékát végzik a másik három indokra hivatkozva (az állapotos nő egészségét súlyosan veszélyeztető okáll fenn; a magzat súlyos fogyatékosságban vagy károsodásban szenved; a fogantatás bűncselekmény következménye).
Kelecsényi Nándor és Raffai Péter, az ELTE két kutatója azt vizsgálta, hogy mi történt volna akkor, ha nem az alkotmányellenesnek nyilvánított szabályozás lett volna érvényben 1956 óta. A terhességmegszakítások száma jelentősen csökkent a vizsgált időszakban, azonban ezzel párhuzamosan az élve születések száma is egyre kisebb lett.
Az eredményt úgy kapták, hogy beleszámolták azokat a gyerekeket is, akik egy kevésbé megengedő abortuszszabályozás mellett kimutathatóan meg sem fogannak, például a több és hosszabb várandósságok, illetve a szoptatáskori hormonváltozás, az új foganástól eleső anyák, vagy a szülők körültekintőbb megelőző magatartása miatt.
Beleszámolták azt is, hogy az 1956 után születő többlet-lánygyermekek az idővel szintén gyermekeket vállalnak, átlagos abortuszrátával. A statisztikai számításokból kiderült, hogy az a népesség 1981 és 2003 között nem csökkent, hanem nőtt volna. Ennek köszönhetően ma körülbelül 13 millió 400 ezren laknának az országban (eredményük persze csak közelítés).
(Laza Bálint, index)