A középosztályt sújtja a legjobban a válság

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2012. május 05. szombat

Az évtizedeken át jólétben élő és a nemzetgazdaságokat stabil, illetőleg növekvő fogyasztásával serkentő nyugati középosztályt sújtják a leginkább az utóbbi idők sorozatos válságai – olvasható az alapblogon a David Altiggal, az amerikai szövetségi bankrendszer egyik tagjának, a Federal Reserve Bank of Atlantának az alelnökével készített interjúban.

Altig szerint nagyon fontos, a munkaerő-piaci folyamatok jelző sorsdöntő változás, hogy „az ezerkilencszáznyolcvanas évek óta lezajlott három legutóbbi  nagyobb horderejű válságból úgy jött ki Amerika és általában a nyugati világ, hogy az átlagos vagy az átlagosnál valamivel magasabb képzettséget igénylő területeken nem bővültek a munkahelyek, miközben a foglalkoztatottság egészét tekintve persze javult a helyzet”. Példaként említette a kiskereskedelmet, mondván: „hiába nyilvánvaló a fogyasztói kedv ereje, hiába bővül a kereskedelem, ott mégis egyre kevesebb embert foglalkoztatnak”.

Az amerikai közgazdász USA-beli példákat említve arról beszélt: a 2008-ban indult válság közepette természetesen vollt százezrével rúgták ki az embereket a fehér galléros szakmákból. Megjegyzi: tanulmányok bizonyították, hogy a recessziós periódusok bekövetkeztének első tizenkét hónapjában elbocsátottak több mint kilencven százaléka a középosztályhoz tartozik.

Eközben a válságot követő gazdasági fellendülésből „csak az a munkaerő profitál, amelynek tevékenységét nem befolyásolja a technológiai forradalom”. Szerinte lényegében két ilyen csoport van: „nagyon alulfizetett kétkezi munkát végzőkről, mondjuk az utcaseprőkről, szemetesekről, konyhai segédmunkát végzőkről [...] vagy pedig azokról, akik kreativitásukkal elősegítik a technológiai forradalom fejlődését, és munkájukat még nem helyettesítik gépek”.

A Fed-vezető szerint ebből az úgynevezett munkaerőpiaci polarizációból az következik, hogy a gazdasági növekedés ellenére érdemben nem bővül az amerikaiak összességében elkölthető keresete. Márpedig ez jövedelemstagnálás gátja lehet a gazdasági bővülésnek is, bár azt még vizsgálniuk kell, hogy milyen mértékben. Egy kérdésre válaszolva elismerte, hogy ez nemcsak amerikai probléma, hiszen például Európában még rosszabb a helyzet. Az egész jelenség miatt „egyre komolyabb emberi drámák keletkeznek abból, hogy a középosztály egyre nagyobb hányada csúszik lefelé, a biztos közelmúltból a kevésbé biztos jelenbe és a bizonytalan jövőbe” – mondta az interjúban David Altig.

(index)