A püspöki szinódus főtitkára: A templomba nem vagy ritkán járókat is meg kell hallgatni

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. június 19. szombat

A világ püspöki konferenciáinak megbízottjai cserélnek eszmét a napokban a Vatikánban a Szinódus Főtitkárságán zajló tanácskozáson az őszi új szinódusi folyamat elindításáról, amelynek nyelvezete az ígéretek szerint praktikus és érthető lesz. Zbigņevs Stankevičs rigai metropolita érsek nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak.

Mindenkit meghallgatunk, azokat is, akik nem járnak templomba – mondta a lett főpásztor, aki konkrét, nem pedig filozófiai vagy teológiai nyelvezetet ígér az ősszel kiküldendő kérdéssorba. A zarándokló Egyháznak Isten egész népét be kell vonnia, valamennyi társadalmi valóságot, még a legtávolabbiakat is, hogy építő párbeszédet folytasson a szinódusi folyamaton belül, összegyűjtve mindenki hozzászólását.

Zbigņevs Stankevičs beszámolt róla, hogy október 17-én nyílik meg hivatalosan az egyházmegyékben a szinódusi folyamat. Szeptemberig minden egyes egyházmegyébe megérkezik a Szinódus Főtitkárságáról az a kérdéssor, amely Mario Grech bíboros főtitkár szerint precíz, közérthető és nem túl sok kérdést tartalmaz majd. Gyakorlati, nem pedig filozófiai vagy teológiai megközelítésű kérdésekről van szó, amelyeket a világ egyházmegyéiben elemeznek. Ezt követően egy csapatot hoznak létre, amelyben legalább egy püspöknek, egy papnak, egy megszentelt életet élő személynek, egy családnak, egy világi hívőnek és egy fiatalnak kell részt vennie, mert a mostani szinódus az egész Egyházat meg akarja hallgatni. Szent Benedek azt írja a regulájában, hogy

Isten gyakran megszólalhat akár a legkisebb testvéren keresztül is.

Mario Grech máltai bíboros, a püspöki szinódus főtitkára június 15-én tartott beszédében rámutatott, hogy fontos meghallgatni azokat is, akik egyáltalán nem mennek vagy nem járnak gyakran templomba. Ehhez kapcsolódóan a rigai érsek azt javasolta, hogy egy teljesen világi embert is meg kellene hallgatni minden egyházmegyei csapat tagjaként, aki nem jár templomba – akár ateista is lehet, hogy megtudjuk, ő hogyan érzékeli az Egyházat, milyen okok miatt nem figyel oda az üzenetünkre. „Azt gondolom, hogy ez a szinodális út fontos kérdéseket vet majd föl, és valóban válaszol a II. vatikáni zsinat felhívására, vagyis hogy az Egyház feladata, a keresztények feladata elsősorban az idők jeleinek olvasása és az, hogy az evangéliumból kiindulva keressük a válaszokat” – fejtette ki a lett főpásztor.

A szinódusi folyamat ezúttal három részből áll majd. Korábban úgy működött, hogy kiküldték az alapdokumentumot, amelyre a helyi egyházak javaslatokat és válaszokat dolgoztak ki, és azt visszaküldték a Szinódus Főtitkárságának. Most a következőképpen alakul: egyházmegyei szinten nemcsak a püspököt és tanácsosait vonják be, hanem a kérdéssornak „át kell futnia” Isten népén. Ez a folyamat egyházmegyei szinten zajlik majd; ezt követi a püspöki konferenciák szintje, ahol összeállítják és rendszerezik, újrafogalmazzák az anyagot. Ezt a kontinentális szakasz követi, végül az egyetemes Egyház szintje, amikor a püspökök a Vatikánban tanácskoznak.

Ezzel a differenciált folyamattal azt üzenjük, hogy az Egyház valóban Isten népe. A püspökök és a papok is beletartoznak, sajátos feladatukkal és hivatásukkal, de ők is Isten népe. Nekünk pedig Isten egész népét meg kell hallgatnunk – hangsúlyozta a rigai metropolita érsek.

Forrás: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

You have no rights to post comments