Közteret neveznek el Puczi Béláról, Marosvásárhely roma hőséről

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. március 27. szombat

Az Idetartozunk Egyesület javaslatára Karácsony Gergely főpolgármester is támogatja azt a kezdeményezést, hogy Budapesten közteret nevezzenek el Puczi Béláról, aki az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején a magyarok védelmére kelő cigányokat vezette – olvasható az egyesület közleményében. Tőle származik az ismert szállóige: Ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigányok!

Ma célt ért a kezdeményezésünk! – adott hangot örömének Setét Jenő, az egyesület vezetője, aki kiemelte, hosszú évekig érlelte azt a gondolatot, hogy köztér viselje Puczi Béla, a marosvásárhelyi roma hős nevét, aki Budapesten hunyt el.
Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán jelentette be, hogy több roma szervezet kérésére Puczi Béla nevét viseli hamarosan egy köztér a Nyugati pályaudvarnál, ahol 2017-ben az emléktábláját is elhelyezte az Idetartozunk Egyesület a Roma Sajtó Központtal közösen.
Setét Jenő, az egyesület vezetője úgy véli, két héttel a roma világnap előtt örömteli számára ez  a hír, de sok munka van még hátra, hogy minél többen ismerjenek meg névtelen roma hősöket: Célunk, hogy ezt más önkormányzatok is követendőnek tekintsék, és bízunk abban, hogy a jövőben további roma szerveződések is helyet kérnek hőseinknek és kiválóságaiknak, hogy változtassunk a közterek elnevezésének roma reprezentációján, az elismerés kultúráján.
(index.hu)