Zarándokhellyé nyilvánították a dél-koreai Haemit, a katolikus vértanúk emlékhelyét

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. március 13. szombat

A Szentszék március 1-jén tette közzé a döntést, miszerint nemzetközi zarándokhellyé nyilvánítják a dél-koreai Haemit, ahol katolikusok ezrei szenvedtek üldöztetést és vértanúhalált. A döntést a 2016-ban tiszteletreméltónak nyilvánított Thomas Choe Yang-eop teológus és missziós pap születésének 200. évfordulóján jelentették be.

A hírt Lazzaro You Heung-sik, Tedzson püspöke sajtóközleményben erősítette meg. Úgy fogalmazott, ez a helyszín mindenki számára Isten életen és halálon átívelő üdvözítő művének tanúbizonyságává válhat.

A kegyhely – mely a dél-csungcsongi tartományban fekvő Szeoszan településen található, a fővárostól, Szöultól 280 kilométerre délre – mintegy kétezer katolikus hitéről tanúskodik, akiket bebörtönöztek, megkínoztak vagy élve eltemettek a tömeges keresztényüldözés évtizedeiben, a Csoszon-dinasztia idején, 1846 és 1882 között.

A vértanúk Isten üdvözítő művéről tanúskodnak életükkel és halálukkal – mutatott rá Tedzson püspöke. 

Ez a tanúságtétel továbbadja a hitet, és elősegíti a tanítványok és Jézus Krisztus tanúi élő közösségének megszületését

– amint azt Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke megfogalmazta a dekrétumban.

A haemi kegyhely területén 16 méter magas tornyot emeltek a több száz ismeretlen vértanú emlékére. Az egyházi feljegyzések mindössze 132 itt meghalt katolikus nevét őrizték meg, de a vértanúk száma ennél jóval magasabb.

Haemi a második koreai kegyhely, Ázsiában pedig a harmadik, amelyet a Vatikán nemzetközi zarándokhelyként ismert el. A másik nemzetközi zarándokhely Dél-Koreában a szöuli katolikusok zarándokútja.

*

Az UNESCO védnökségével tavaly november 29-én kezdődtek meg a dél-koreai egyház által Szent Kim Tae-gŏn András, az első koreai katolikus pap születésének 200. évfordulója alkalmából meghirdetett jubileumi ünnepségek. Kim Tae-gŏn Andrást 1846. szeptember 16-án fejezték le Szöulban a Csoszon-dinasztia által indított üldözési hullám idején. Ő az egyike annak a 103 koreai vértanúnak, akiket 1984. május 6-án Szent II. János Pál emelt az oltár dicsőségére. „A jótékonykodásban és testvériségben megélt hit útmutatója és szimbóluma, Szent Kim Tae-gŏn András ad ösztönzést a kegyelem évének, amely 2021. november 27-én zárul le” – mondta Lazzaro You Heung-sik, a tedzsoni egyházmegye püspöke és a jubileum megszervezésének felelőse.

A Pew kutatóintézet adatai szerint az 51,8 millió lakosú Dél-Korea lakosságának 46 százaléka nem tartozik egyetlen valláshoz sem, 29 százaléka keresztény, többnyire protestáns, 23 százaléka buddhista. A lakosság 11 százaléka katolikus.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír