Ördögi kórtünetek

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. március 02. kedd

Három rövid cikk: az idei Eurovziós Dalfesztiválon a ciprusi versenyző egy istenkáromló dallal indul, egy fekete költőnő verseinek fordítását vissza kellett adnia a fordítónak, mert ő fehér volt, és végül, babonás ördögűzéssel öltek meg egy kilenc éves kislányt...

1. Ciprus idén egy istenkáromló dallal indul az Eurovíziós Dalfesztiválon. Elena Tsagrinou énekesnő El Diablo, vagyis Az ördög című dala sokak szerint egyenesen sátánista, mert például szerepel benne egy olyan sor, hogy "odaadtam a szívem az ördögnek, mert azt mondta, én vagyok az angyala". Egy középiskolákban is tanító teológusokat tömörítő szervezet egyenesen gusztustalannak nevezte a dalt, és arra szólította fel a közmédiát, hogy vonják vissza a nevezésüket, amiért a dalban az énekesnő életre szóló hűséget és szerelmet fogad a sátánnak.

2. A huszonkét éves Amanda Gorman tehetségére már jó ideje felfigyeltek amerikai irodalmi körökben, de nevét csak nemrég ismerte meg a világ, amikor elmondta The Hill We Climb című versét Joe Biden elnöki beiktatásán. A fekete költőnő holland fordítója most kénytelen volt visszalépni, mert nem fekete - Hiába választottta ki maga Amanda Gorman, ki fordítsa a verseit, a netes felháborodás elsöpörte.

3. Szörnyű tragédia történt Srí Lankán – számol be az AP News. Miután egy 9 éves kislányról az édesanyja azt hitte, hogy megszállta az ördög, elvitte egy közeli ördögűzőhöz. A fővároshoz közeli Delgodában történt esetben az ördögűzést végző másik asszony olajjal bekente a kislányt, majd vesszővel halálra verte.
A Srí Lanka-i rendőrség hétfőn közölte, hogy mindkét nőt, az anyát és a vesszős gyilkost is letartóztattak, egyben arra kérték a lakosságot, hogy legyenek óvatosak a babonás ördögűzésekkel, mert nem ez volt az első halálos eset e miatt a szolgáltatás miatt.
Ajith Rohana rendőrségi szóvivő szerint az anya úgy vélte, hogy lányát egy démon megszállta, és ezzel indokolta, hogy miért vitte el az ördögűző otthonába, aki a kegyetlen rituálét végrehajtotta a szellem elűzésére.
A cikk szerint a kislányt eszméletlenre verő nő már ismert volt a környéken a munkájáról, ezért a rendőrség most azt is vizsgálja, hogy bántalmazott-e másokat.
Srí Lankán a lakosság zöme szingaléz, illetve buddhista, de sok a tamil és a ceyloni mór, vannak katolikusok és iszlám vallásúak is szép számmal. Görögország mellett alighanem Srí Lankán van a legtöbb munkaszünettel is járó vallási ünnep. Ha nem kell dolgozni, mindenki örömmel ünnepli a többi vallás szentjeit is. Sajnos a szegény lakosság körében igen elterjedtek a babonák is, ami olykor végzetes rituálékhoz vezet.

You have no rights to post comments