Dechtice /Dejte/ – A Segítség Királynőjének jelenései

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. február 25. csütörtök

Szlovákiában Dechtice (Dekhtitse) kis falu, amely Trnavatól (Nagyszombattól) 18 km-re Északra és Pieštanytól (Pöstyéntől) 10 km-re Délnyugati irányban fekszik. A település közelében egyik oldalon atomerőmű működik, a másik oldalon a Kis-Kárpátok festői völgyei láthatók. A falu felett, nem messze a kis templomtól, amely Szlovákia egyedülálló építészeti és történelmi emlékműve, terül el a hegyoldalon egy fiatal – Borickynek nevezett – fenyőerdő.

A hegyre gyalogút vezet, amelyen a zarándokok a keresztutat végzik. A keresztút utolsó állomása után a hegytetőn egy lenyűgöző szépségű Kereszt emelkedik, amelyet Dechtice lakói 1950-ben hálából emeltek Istennek, mert a második világháborúban megvédelmezte őket. Ez a Kereszt a második világháborúban elesettek emlékét is őrzi.
Ennél a Keresztnél jelent meg először, és később több alkalommal Szűz Mária, s a gyermekeknek Isteni Szűzként és a Segítség Királynőjeként mutatkozott be. Első jelenésekor a Kereszt alatt egy kövön ülve várta őket, és azt mondta: aki ide jön imádkozni és hiszi, hogy Ő valóban itt van, annak meghallgatja kéréseit. Azóta itt a Szűzanya tiszteletére egy fából készült kápolna áll. A Szűzanya elmondta a kiválasztott gyermekeknek azt is, hogy ez a domb szinte azonos Jézus keresztútjával, a falu feletti templom pedig Betlehemre hasonlít. Ha átmennek a domb másik oldalára, akkor találnak ott egy kis forrást, amelynek vizét Ő megáldotta. A forrástól a falu irányában terül el Svätodušnica, a "A Szentlélek dombja". Régen valószínűleg egy bencés kolostor állt itt. A domb csúcsán van egy Krisztus-szobor, üvegezett ládában, amelyen a következő felirat olvasható: Béke. A hely, valamint a völgy tökéletes szépsége a Szeretet Királynőjének az egyszerűségét tükrözi, aki éppen ezt a kis hegycsúcsot választotta jelenésének második helyszínéül.
A látnokok.
A Szűzanya első alkalommal 3 gyermeket választott ki: Martin GAVENDA (szül. 1979), Adriana KÚDELOVÁ (szül. 1981), Mária GAVENDOVÁ (szül. 1980), később a jelenés további résztvevőinek meghívja Lucia VADIKOVÁ (szül. 1981), Martina KALASOVÁ (szül. 1984), Simona KUMPANOVÁ (szül: 1982), Jozef DANKO (szül: 1985) gyermekeket is. Az üzeneteket a gyermekek hallják, azonban azokat mindig Martin jegyzi le és továbbítja.
A Szűzanya Martinnak, Máriának és Luciának 10-10 titkot ad, amelyből már kilencet megkaptak. A többi gyermek 5-5 titokban részesül. Martina előtt már mind a tíz titok ismert, így a jelenéskor ő már csak a Szent Szűz hangját hallja. A látnokok a Szűzanya által kért imaszándékra imádkoznak, de azokat az imákat is mondják, amelyekre az Istenanya külön tanította őket.
A jelenés
A jelenés kezdetén a gyerekek egyszerre esnek extázisba. Amikor a Szűzanya beszélget velük, hang nélkül mozog a szájuk, mosolyognak, intenek fejükkel. A jelenések alatt a Szűzanyával együtt imádkoznak. Az utóbbi időben hangosan imádkozzák a Miatyánkot és az Üdvözlégy Máriát. Vannak esetek, amikor csak kötetlenül beszélgetnek, s ilyenkor a Szűzanya elmondja, hogyan éljenek, valamint beszél nekik a világ jövőjéről is. A jelenés végén egymás után lépnek ki az extázisból. Befejezik imáikat és Martin közben írni kezd. Amíg jegyzi a Szűzanyától hallottakat, a többiek a régebbi üzenetekből olvasnak fel a zarándokoknak. Ezután ismertetik Martin írását, amely a Szűzanyától a világ számára adott üzenetet tartalmazza. A jelenéskor a szomszéd falu plébánosa van a gyerekekkel, aki a jelenés végén a látnokokat és a többi jelenlévőt is megáldja.
A Szűzanya kérésére imacsoportot alakítottak. Általában negyven hívő naponta találkozik Martinnál, hogy közösen mondják az imákat. Később Simonához is elmennek imádkozni. Az imák alatt a Szűzanyával rendszeresen találkoznak.
A jelenések kezdete.
1994. december 4-én a szentmise után Martin, Adriana és Marika elhatározták, hogy átmennek a szomszédos Dobra Voda faluba a Szent Kereszt előtt imádkozni. Egyszer csak észrevették, hogy a nap forogni kezdett és közeledik feléjük. Mire felocsúdtak, a jelenség eltűnt. Lenéztek a falura és megijedtek, mert minden sötét lett. Elindultak haza. A Kereszt felé haladva megint látták a rendkívüli természeti jelenséget. A rózsafüzért imádkozták. Ezalatt Martin egy megmagyarázhatatlan merevséget, majd egész testére kiterjedő nyugalmat érzett. Arról a helyről, ahol állt, csak ködöt látott, és egy elmosódott alakot. Egyszer csak hangot hallott: "Gyermekem, gyermekeim, boldog vagyok, hogy ide jöttetek, és itt imádkoztok!" Majd a következőt hallotta: "Ne félj, hogy a hangom hallod, Isten és az Én terveimhez van szükségem rád". Martin így emlékezik vissza: "Akkor még nem tudtam, hogy ki volt az, és megtartottam a szívemben szavait. Csak a rózsafüzér után kezdtem sejteni, hogy a Szent Szűz volt az." Hazaérve elmesélte a történteket a szüleinek. Édesanyja hitt neki, édesapja azonban nem.
.
Ezekben a napokban körmenetet tartottak a faluban, egy keresztet és a Szent Szűz fatimai szobrát vitték házról házra. Minden csütörtökön más-más házba tértek be, és ilyenkor a kereszt és a "Zarándok-nő" szobor előtt imádkozott a család. Martin a Szűzanya szobrát először éppen az ő házukban látta meg. A család a szobor előtt együtt imádkozott. — Martinnak látomásai voltak és azok alatt egyre tisztábban látta, hogy a Szűz mind közelebb jön hozzá. — "A Szűzzel való találkozás csodás volt, az érzés leírhatatlan. De még akkor is kételkedtem, hogy valóban Ö volt-e az" – mondja vallomásában.
Mindent elmondott a nagymamájának, aki azt tanácsolta, hogy szenteltvízzel locsolja meg a jelenést. Ha a jelenés a gonosz lélek műve, akkor eltűnik, mert a szenteltvíz elriasztja. Martin úgy tett, és a ruhája teljesen vizes lett. A Szűzanya csak mosolygott. Martin meséli: "Ezután egy világos fénynyaláb ért el és nagy örömet, békét éreztem. Majd imádkoztunk és beszélgettünk. Örültem, hogy a Szűzanya volt és nem a Sátán."
A jelenések a templomnál folytatódtak és minden csütörtökön megismétlődtek. Nem mindig ugyanabban az időben. Martin nem tudja előre, hogy mikor jön ismét a Szűzanya.
— A jelenések alatt a Szűzanya olyan feladattal bízta meg, hogy kéréseit, figyelmeztetéseit az egész világon hirdesse, de egyidejűleg vezesse a kis falu imaközösségét is. A kezdetek után többször megjelenik még Dobra Vodában. A jelenések azonban itt abbamaradnak, majd Dechticében folytatódnak.
— A Szűzanya 1995. augusztus 15.-én zarándoklat szervezését kéri a Kereszthez. Ezen a napon tárja fel magát az emberek előtt: Ő a Szent Szűz – A SEGÍTSÉG KIRÁLYNŐJE. Azt kívánja, hogy minden évben augusztus 15-ét, mint megjelenésének évfordulóját ünnepeljék meg. 1995. október 17-én másik helyet is választott a jelenések számára: Svätodušnica-t, a Szentlélek dombját. Jelenéseinek időpontjai (nyáron 20.40, télen 19.40) és helyszínei változnak. Csütörtökön a templomban, hétfőn, kedden, szerdán, és pénteken a látnokok otthonaiban jelenik meg, míg Svätodušnica dombján a második és a többi vasárnap. A Boricky erdőben minden szombaton és első vasárnap, az első péntek után a Rózsafüzér ima alatt is adja üzeneteit. A zarándokok a faluból 17.30-kor indulnak a Kereszthez, közben keresztutat járva Krisztus szenvedéséről elmélkednek.
Az üzenetek.
Az Istenanya fő üzenetei a következő szavakra irányulnak: ISTEN, IMA, MEGTÉRÉS, SZERETET, BÉKE, NYUGALOM, MEGBÉKÉLÉS, BŰNBÁNAT.
A Szűzanya a Szentlélek dombját a BÉKE HELYÉNEK nevezte. Kívánsága, hogy Békét leljünk az imában. Ajánlja, hogy ezen a helyen a békéért, és a szétrombolt családokért imádkozzunk, hogy mindenki visszatérjen Istenhez, és hogy a családok együtt, egyetértésben éljenek tovább.
Üzeni, hogy higgyünk!
A látnokok közül néhányan látták a Poklot, a Mennyet, és a Tisztítótüzet is. Martin a következőképpen írja le: "Mindenszentek ünnepén történt. A Szűzanya már többször kérdezte, hogy akarom-e látni a Poklot, a Mennyet, és a Tisztítótüzet Először a Poklot mutatta meg. Leírhatatlan. A Pokol egy nagy barlang volt, olyan, mint egy égő tenger. Furcsa anyaga volt, olyan, mint a tűz. A lelkek égő szénhez hasonlítottak és szörnyű visító, üvöltő hangot adtak. Nem volt ott nyugalom, csak békétlenség, félelem, bizonytalanság. Kénszagot éreztem. Szörnyű volt nézni is őket. Most is, mikor rágondolok, félelem fog el. Féltem nagyon, de a Szűzanya közelében megnyugodtam. Nagyon sok lélek volt ott, akik belemerültek ebbe a tűztengerbe. Nem tudok róla tovább beszélni, oly szörnyű volt.
> Adriana
.
A tisztítótűz úgy nézett ki, mint egy nagy, szürke hamumező. Kevés lélek volt ott, ők is a fény felé fordultak, mintha várták volna, hogy a világosságra jussanak. Minden nagyon homályos és ködös volt. Hallani lehetett a lelkek kiáltásait, látni lehetett szenvedéseiket, bűnük miatt való siránkozásaikat. A Menny és a Tisztítótűz között volt egy nagy szakadék. Láttam a mélységét, hosszát, nagyságát. Egy nagy sárga fényt észleltem, és egy nagy kaput. Ajtó nem volt. Különös érzés fogott el a teremben. Angyalok kara üdvözölt minket. Nem volt szárnyuk, nagyok, kb. 18 évesek lehettek. Miután a szentek sora mellett elhaladtunk, a Szűzanya megmutatta a paradicsom kertjét. Leírhatatlan volt a fák, a virágok szépsége, a hely nyugalma. Nem is léteznek olyan virágok a Földön, mint ott. A Szűzanya megmutatta a paradicsom közepét is. Egy nagy fatörzs volt ott. Nem mondott semmit, de nekem úgy tűnt, mintha ez lenne ez a hely, ahová megpihenni, és imádkozni járna. Minden nyugalmas, békés volt, szép éneket lehetett hallani. Nem akartam eltávozni. Kimondhatatlan élmény volt."
A gyermekeknek más élményeik is voltak a Szűzanyával. Egyszer, mikor a dombra akarta felvinni őket, a gyermekek féltek, és elmondták ezt a Szűzanyának. Bátorította őket, hogy míg felfelé mennek, nem fogják őt látni, de ott lesz velük. A jelenlétét a körülöttük repkedő pillangók fogják jelezni. A jelenés után a gyermekek hazaindultak, s eközben testük körül kb. nyolc pillangó repkedett. Egyik pillangó leszállt Marika kezére. Elkezdtek futni, s Marika le akarta rázni a kezéről a lepkét, de az nem moccant, mintha oda lett volna ragasztva. Mikor lementek a hegyről, és a faluban voltak, csak akkor szálltak fel a pillangók, és repültek vissza az erdőbe.
A gyermekek nemcsak az üzenetek hirdetői, hanem áldozat-vállalásaikkal engesztelnek is. Ebben naponta három rózsafüzér-ima erősíti őket. A héten háromszor: hétfőn, szerdán, pénteken böjtölnek, csak kenyeret és vizet vesznek magukhoz. A vállalás nagyon nehéz, segítség nélkül ki sem bírnák. De a segítség jön, a Segítség Királynője mindig segít. Az egyik látnok – Lucia tolószékbe kényszerült. Amikor egyszer Szűzanya megkérdezte, hogy mit szeretne legszívesebben, akkor nem a gyógyulást kérte, hanem azt, hogy a helyi plébános, aki a falu papja volt, és tudott a jelenésekről, még sokáig a falu-közösségében maradjon.
> Martin és Maria
.
A Szűzanya néhány kiemelt üzenete:
Gyermekeim! Üdvözletet hozok nektek az Úr Jézustól. Akarom, hogy az Ő öröme, szeretete legyen a ti életetekben, és az Ő szíve legyen nyitva számotokra. Egyik legfontosabb üzenetem az Eucharisztiára vonatkozik: Amikor áldozni mentek gondoljatok arra, hogy Jézus Krisztus testét kapjátok a pap kezéből. Előtte mondjátok: "Jézusom, megyek hozzád. Jöjj be az én tiszta szívembe. Fogadlak szeretettel és örömmel, mint vendéget és az én Uramat. Légy bennem, és ha bűnt akarnék elkövetni, ne engedd, hogy bűnbe essek. Védj a bűntől, adj erőt, hogy erősen álljak Jézusom melletted. Mondd mindig, hogy mit cselekedjek, és mit tegyek." — Figyeljetek Jézusra, hogy megtudjátok, mit kíván tőletek, és hogy mit akar megvalósítani rajtatok keresztül. Adjátok át magatokat Jézusnak, és Ő szentté tesz titeket!
.
A világban hiányzik a megbocsátás ereje, és a szeretet. Ezért van a Földön ennyi háború és békétlenség. Imádkozzatok azért, hogy az emberek meg tudjanak egymásnak bocsátani. Csak akkor uralkodhat béke a földön, ha az emberek az Urat követik, aki a szeretet keresztjével megváltott minket a bűntől.
Anyai szeretettel beszélek hozzátok. Azt szeretném, ha tudatosulna bennetek, hogy az imádság, amit Istentől kaptok, a ti cselekedeteiteket a földön megszentelné. Amikor imádkoztok, az ima gyümölcsöt terem bennetek. Ne hagyjátok, hogy Isten Szeretete bezárva maradjon nálatok; engedjétek, hogy azok is érezzék, akikkel együtt éltek!
Aggódom, mert nem becsülik az Urat. Kérem, hogy ne sértegessétek Istent. Sokan eldobják az utolsó védelmet – az Én Rózsafüzéremet. Tanulják meg a gyermekek imádkozni a Rózsafüzért! Ez az ima segít átvészelni a nehézséget, a betegséget. Tiszta szívvel kell imádkozni. A sátán nagyon fél ettől az imától. Engedjétek, hogy a családoknak a Királynője legyek. Én, a ti Anyátok könyörgök az Istennél, hogy ne veszítsétek el a hitet.
Imádkozzatok, hogy ne jöjjön a büntetés, amit Isten küld a földre. Ha nem is lehet elfordítani, imádsággal, böjttel enyhíteni lehet.
Hívlak bennetek, mélyebben éljétek meg, hogy Isten kezéből a jóra és az igazra vagytok megteremtve. Isten alkotta meg a Földet és rajta az életet… Az életben mindenről Ő gondoskodik… Törődik veletek, mert a saját képére teremtett benneteket. Ezért mondom, hogy ne aggódjatok amiatt, hogy mit tesztek holnap! Imádságotokkal mindenképpen Isten kezébe adjátok a sorsotokat, és ezért nagyon köszönöm, hogy eljöttetek és meghallgattatok engem – mondja a Szűzanya a látnokoknak. Gyermekeim, várlak titeket az én Fiam mellett! Nagyon szeretlek benneteket!
A Szűzanya a gyermekeket a püspökhöz küldte. Pozsony megye trnavai segédpüspöke fogadta őket. Meghallgatta beszámolóikat és áldásával engedte útjukra a látnokokat.
Forrás: Dr.Molnár Gyula: A Segítség Királynőjének jelenései Dechtice-ben, a Kis-Kárpátok csodás völgyében 1994-től