Spiritualitás és jövő – A lelkiségi mozgalmakról tartott előadást Patsch Ferenc SJ

• 

Patsch Ferenc jezsuita szerzetes tartott előadást január 29-én a Párbeszéd Háza szervezésében Spiritualitás és jövő címmel. Ezt követően a felvetett témákról Török Janka ifjúsági vezető, Meskó Zsolt író, rendező, valamint Bellovics Gábor és Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetesek beszélgettek az előadóval. Az eseményre a járványhelyzet miatt az online térben került sor.

Patsch Ferenc, a római Pápai Gergely Egyetem Fundamentális Teológia Tanszékének vezetője először a szerzetesi spiritualitásról beszélt. A bencés, a ferences, a szalézi, a jezsuita, a piarista vagy a kármelita lelkiségnek tengernyi irodalma van. Ma is nagy hatással vannak az Egyház spirituális életére, annak ellenére, hogy a szerzetesek létszáma csökken. Bár Szent Benedek, Avilai Szent Teréz vagy Loyolai Szent Ignác karizmája ma is eleven; Pannonhalmát, Tihanyt, Bakonybélt, a dobogókői jezsuita lelkigyakorlatos házat egyre többen keresik fel, változások is érzékelhetők. „Úgy tűnik, hogy a spiritualitás napjainkban egyfajta laicizálódás irányába mozdult el” – állapította meg Patsch Ferenc.

A vallástörténet egyik legnagyobb sikere a karizmatikus megújulás. Egyes becslések szerint a pünkösdista mozgalmakhoz ma 600 millió hívő tartozik. E megközelítés szerint most is meg lehet élni azokat a lelki élményeket, melyeket az apostolok az első pünkösd alkalmával megtapasztaltak. Az imádság ma is képes meggyógyítani az élet sebeit, a nyelveken szólás – a logikán túli szférát megragadó imaforma – ma is realitás, mint ahogyan a prófétálás is. A karizmatikus mozgalmon belül a Szentlélek ajándékainak van tehát különleges szerepe. A katolikus irányzat a hatvanas években indult el az Egyesült Államokból. Bizonyos értelemben a II. vatikáni zsinat gyümölcsének is tekinthető. Bibliai alapját Pál apostol korinthusiaknak írt első levelének, illetve a rómaiakhoz írt levelének egyes fejezetei adják. A katolikus karizmatikus megújulásnak ma már nemzetközi szervezete is van.

A spiritualitás nagy mozgalmai Franciaországból indultak el a hetvenes években. Az Emmanuel Közösség esetében a dicsőítésnek, a szentségimádásnak van nagy szerepe. A tagok egy része kis közösségben él. A Nyolc Boldogság Közösséget protestánsok alapították, akik később katolizáltak. Patsch Ferenc azt is megemlítette, hogy 2008-ban Pierre-Étienne testvérnek szexuális visszaélések miatt el kellett hagynia a közösséget. A jezsuita szerzetes szerint a 20–21. század spirituális mozgalmai közül többnél is voltak szexuális vagy hatalmi visszaélések. Ez valószínűleg azért volt, mert a karizmatikus egyéniségek köré szerveződő csoportok működési viszonyai újak és tisztázatlanok voltak, e mellett a vezetők ellenőrzésének sem volt kialakult formája.

A Neokatekumenális Út alapítója egy festőművész, Francisco (Kiko) Argüello volt, aki Madrid szegényeinek hirdette az evangéliumot. Később csatlakozott hozzá Carmen Hernendez, akivel egy új módszert alakítottak ki. Hosszú liturgiáikon többek között a tanítóhivatali dokumentumokból is felolvasnak. A Communione e Liberazione mozgalmat 1954-ben alapította Luigi Giussani. Középpontjában a személyes hittapasztalatok megosztása áll, melynek révén a tagok valódi krisztusi szabadságra és az Egyházzal való mélyebb közösségre juthatnak. Ez a mozgalom hívta létre a Rimini Meeting elnevezésű közéleti, vallásközi és kulturális nyári fesztivált.

A Fokoláre mozgalmat Chiara Lubich alapította 1943-ban. Társaival együtt arra a következtetésre jutott, hogy a háború körülménye között Isten léte és szeretete az, ami állandó. A kereszt lelkisége azt jelenti, hogy minden szenvedő emberben Jézust szeretnék szolgálni. E mellett az egység gondolata áll még a mozgalom lelkiségének középpontjában. Ma a Fokoláre is világmozgalom.

A kontemplatív imádság újrafelfedezésére irányuló mai spirituális törekvésekről Patsch Ferenc megjegyezte, hogy a misztika és az elmélyülés mindig jelen volt az Egyház életében.

Napjainkban különösen nagy az igény a kontempláció különféle formáira. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a legtöbb érdeklődő laikus.

Már Thomas Merton és Thomas Keating trappista szerzetesek is keresték az utat a laikusok felé. Jálics Ferenc jezsuita szerzetes szemlélődő lelkigyakorlatain is nagyon sok laikus hívő vesz részt. Jálics módszerének alapja, hogy ha az időmet Istennek ajánlom és Jézus Krisztus nevével imádkozom, akkor az a személyes életem további alakulására is hatással lesz. Végkövetkeztetésként Patsch Ferenc jezsuita szerzetes megállapította, hogy mindig szükség lesz olyan emberek jelenlétére, akik egészen Istennek ajánlják magukat. Az egyházi hatalom is spirituálissá válik, a hitelesség pedig egyre fontosabb lesz.

Az előadás után Patsch Ferenccel Török Janka ifjúsági vezető, Meskó Zsolt író-rendező, Bellovics Gábor és Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetesek beszélgettek.

Bár a szerzetesek manapság kevesebben vannak, mint korábban, hatásuk azonban megmaradt. Ugyanakkor a hagyományos, népegyházi struktúra és lelkiség kiváltott egyfajta hiányérzetet, melyet a csend és a belső ima köré szerveződő kisközösségek igyekeztek pótolni. Könnyebb a hiányzó harmóniára, az ősi hitre rátalálni úgy, ha a később köré épült díszleteket lebontjuk. „De mi okozta a korábbi formák kiüresedését?” – tette fel a kérdést Sajgó Szabolcs. Bellovics Gábor szerint a keresztény lét meghatározó eleme a közösség, a népegyházi modell ennek megerősítésére, megfelelő működtetésére kevésbé volt alkalmas. Török Janka azt jegyezte meg, hogy a lelkiségi mozgalmak sok esetben a plébániai közösségektől viszik el a híveket. Sajgó Szabolcs szerint egy nagyobb közösség törvényszerűen válik szét kisebb részekre.

„A kontempláció sokáig része volt az Egyház életének, ám ez később elhalványodott” – tette hozzá Meskó Zsolt. Napjaink konfliktusait is az okozza, hogy nem találunk rá a „Lélek útjára”. A mai liturgia sok esetben egyfajta „szöveghalmaz”, a csend általában kevesebb szerepet kap, mint az szükséges lenne. A szentségimádásokat is végigbeszélik, ahelyett, hogy hallgatnának.

A bűnben megáztatott egyháztag nem lesz kontemplatív és szolgáló. El kellene jutnunk valahogy az öröm Egyházához.

„Az emmauszi tanítványok hittanból ötöst kaptak volna, csak éppen nem hitték el, amit tudtak, nem volt róla tapasztalatuk. Önmagával a hit információival ma sem tudunk mit kezdeni… Nem az a gond, hogy az emberek nem tudják, mit tanít az Egyház, sokkal nagyobb probléma, hogy nem tudják, miért tanítja azt és hogyan lehet ennek megfelelően élni” – egészítette ki mindezt Bellovics Gábor. Ugyanakkor a kontempláció elsődleges helye nem feltétlenül a szentmise. A plébánia lehet a közösségek közössége, melynek tagjai máshova is tartoznak.

Török Janka ifjúsági vezető szerint az Istennek szentelt hiteles élet nélkülözhetetlen egy közösség vezetésénél, ugyanakkor a papoknak is nagy szerepe van a közösségek támogatásában. Sokféle imaforma létezik, melyek közül ki kell választani azt, ami közel áll hozzánk. Bellovics Gábor úgy látja, hogy a lelkiségi mozgalmak könnyen válnak zárttá, előfordul, hogy egy közösség a saját útját kizárólagossá teszi, tagjait pedig óhatatlanul elszigeteli. Fontos, hogy egy lelkiségi mozgalom az egész Egyház keretein belül helyezze le magát. A jövő spiritualitásának Meskó Zsolt szerint a test-lélek-szellem egységét kell szem előtt tartania. Bellovics Gábor úgy látja, hogy „szemösszeráncoló” Isten helyett a Krisztus-arcú istenképet kell előtérbe helyezni.

Fotó: Lambert Attila (archív); képernyőfotók

Baranyai Béla/Magyar Kurír