A vegánok csontjai hamarabb törnek

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. november 24. kedd

Kutatók szerint a vegánok 43 százalékkal nagyobb eséllyel szenvednek el csonttéreseket, főleg a csípőcsont az, ami nagyobb veszélynek van kitéve azoknál, akik nem esznek húst. A tanulmány egyébként 55 ezer ember vizsgálatával készült.

Az ok valószínűleg az lehet, hogy a vegánok semmilyen tejterméket nem fogyasztanak, márpedig a kutatók szerint a felnőttkori kalciumbevitel is befolyásolja a csontsűrűséget, bár az nem világos, hogy ez felveti-e a törés kockázatát.
A megállapítások alapján észszerű alternatív magyarázat lehet az is, hogy a vegánok általában karcsúbbak, mint a húsevők, így kevesebb a zsírjuk is, amely viszont alkalmas lehetne az esések csillapítására és a csontok védelmére.
Dr. Tammy Tong, az Oxfordi Egyetem Népegészségügyi Tanszékének vezetője elmondta: "ez a tanulmány kimutatta, hogy miután a vegánokak átlagosan alacsonyabb a testtömeg-indexük, valamint a kalcium- és fehérjebevitelük, mint a húsevőknek, náluk nagyobb kockázata van a csonttörésnek."
Az orvos hozzátetette, hogy mindenkinek, aki a vegán életmódot választja, tisztában kell lennie azzal, hogy mennyi kalcium- és fehérjebevitelre van szüksége ahhoz, hogy egészséges maradjon.
A vegetáriánusok egy évtized alatt három extra törést szenvednének el, a fehérje ugyanis növeli a szervezet kalcium felszívódását, ami hozzájárulhat a csontok megerősítéséhez.
Az 55 000 vizsgált személy étkezési szokásait és egészségügyi állapotát 18 éven keresztül követték nyomon az egyetem kutatói.
Az adatok pedig azt mutatják, hogy a vegánok 59 százalékkal nagyobb valószínűséggel szenvedtek törést a „főbb testrészeken” is, például borda-, kulccsont- vagy csípőcsonttörést a húsevőkhöz képest.
Az eredmények azonban nem tesznek különbséget mondjuk, egy autóbaleset során bekövetkezett csonttörés és a csont gyengesége miatt bekövetkezett törés között.
(szmo.hu)

You have no rights to post comments