Bolond világ - perli a szüleit, hogy adjanak több pénzt

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. október 13. kedd

A Londonban élő jogi szakember azt várta, hogy a bíróság utasítsa szüleit, hogy továbbra is adjanak neki pénzt.

Egy brit bíróság elutasította egy 41 éves jogi szakember keresetét, amivel azt akarta elérni, hogy tehetős szülei továbbra is anyagilag támogassák az életét – jelentette a helyi sajtó. A bíróságon csak FS monogrammal azonosított férfi az ügyben döntő bíró szerint „példátlan” és „nagyon szokatlan” dolgot kért, aminek nincsen semmi jogi alapja.
A beszámolók szerint a meg nem nevezett férfi a szülei tulajdonában álló londoni lakásban él, aminek rezsijét is a Dubajban élő, nagyon gazdagként jellemzett szülei fizették. A férfi és szülei viszonya azonban nemrég megromlott, és jelentősen csökkentették a számára juttatott pénzt.
A férfi két törvényre hivatkozva akarta elérni, hogy a bíróság kötelezze szüleit a további anyagi támogatásra, de a bíró szerint a kérdéses jogszabályok nem alkalmazhatóak az esetében, mert azok kiskorú gyerekekre vonatkoznak, nem felnőttekre. A bíró szerint a törvények egyértelműek, és nem teszik lehetővé, hogy felnőtt gyerekek a bíróságon kötelezzék anyagi támogatásra a szüleiket.
A férfinak modern történelemből és adójogból van diplomája, emellett képzett jogi szakember (solicitor).
(24.hu)