Szaúd-Arábia átvizsgálja a gyerekekre kirótt halálbüntetéseket

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. szeptember 06. vasárnap

Ali al-Nimrt és társát gyermekkorukban elkövetett cselekmények miatt ítélték halálra. A Szaúd-Arábiában kisebbségi siíta vallású fiatalemberek 2011-ben tüntettek a sérelmes megkülönböztetések ellen, és ezt az égbe kiáltó vétségüket jutalmazta halállal a bíróság. Felnőtt korukba lépve eljött az ideje, hogy azt végre is hajtsák.

Az ügyvédek szerint a fiúkat a rendőrségen agyba-főbe verték, majd további bántalmakkal fenyegették, ha nem tesznek beismerő vallomást. Extrém nyomás alatt „ismerték be”, hogy Molotov-koktélt dobtak a rendőrökre, bár erről a hatóság semmilyen más bizonyítékot nem mutatott be. Ali terhére olyan bűncselekményeket is róttak, mint „az uralkodóval való hűség megtörése” és „államellenes dalok éneklése”. Vádirat és tárgyalás nem volt. A sarija (az iszlám vallási jog) alapján döntő tanács ítélte őket fővesztésre.
Tavasz óta nemzetközi jogvédő szervezetek és ügyvédek nyomás alá helyezték a szaúdi vezetést, hogy tekintsen el az ítélet végrehajtásától és a fiatalembereket a gyermekekre vonatkozó törvény alapján ítéljék meg. Ha minden jól alakul, akkor végül tíz évet fognak kapni, amiből nyolcat már leültek.
A reményre az ad alapot, hogy (Allah kegyelméből) a Nyugat felé orientálódó koronaherceg már nyitottabb a változásokra. Muszáj is neki. Hamarosan ő lesz az ország uralkodója, hiszen a 84 éves Szalman király régóta súlyos beteg. Az utóbbi években viszont Mohamed bin Szalman koronaherceg szorgosan tisztogatta maga előtt a terepet a zavartalan hatalomátvételhez.
A herceg kemény kézzel lökött félre olyan szereplőket, mint a király fivérét, majd egy másik koronaherceget, aztán az unokatestvérét, és az uralkodóház erős tagjait. Otthon, de akár külföldön is űzi a potenciális ellenfeleket.
Idén augusztusban egy washingtoni kerületi bíróság be is fogadott egy beadványt arról, hogy a herceg „Tigris-csapata” megpróbált megölni egy Kanadába szökött szaúdi hírszerzőt, bizonyos Szaad Aljabri-t, aki régi együttműködő partnere az amerikai titkosszolgálatoknak. Ez nem sokkal a Hasogdzsii-gyilkosság után történt, ráadásul megint egy NATO ország területén, ami különösen nyugtalanító.
Júliusban a király laparoszkópikus műtéten esett át, és Trump amerikai elnök azonnal hívta is a koronaherceget, hogy nála érdeklődjön a továbbiakról. Az elnök nyugtalansága érthető, mert az USA 2017-ben gigantikus, 460 milliárd dolláros fegyvereladási üzletet kötött a sivatagi királysággal, és ők ebből 110-et rögvest le is szurkoltak. Ez egy több éves program és a szállításokban nem szabad zavarnak beállnia, mert nem csak temérdek pénzről, de nagyon magas szintű katonai technológiákról is szó van.
Mindenek előtt pedig a térség általános egyensúlyáról és Irán féken tartásáról. Szaúd-Arábia epekedik az F35 II. Lightning típusú lopakodó vadászbombázók megvásárlásáért is, mégis az Emirátusok előbb jut majd hozzájuk. Köszönhetően annak is, hogy az elnök veje nemrég tető alá hozott egy történelmi súlyú politikai és diplomáciai megállapodást az Emirátusok és Izrael között.
Nagyon nem mindegy tehát a Fehér Háznak sem, hogy ki ül a szaúdi trónon.
Az elnök demokrata támogatást is szerzett a Szenátusban a fegyverszállítási csomaghoz, viszont ennek már voltak politikai feltételei is. Köztük emberjogiak. A herceg ezért augusztusban kicsikarta a királytól, hogy az ország fővádlója rendelje el a gyermekkorukban elítéltek ügyének felülvizsgálatát.
Az eljárás elindult és a lefejezéseket – legalábbis egyelőre – nem hajtják végre.
Megjegyzendő, hogy kivégzések terén Kína és Irán után Szaúd-Arábia áll a vértől iszamló dobogó harmadik fokán. Tavaly 184 személyre sújtott le a szablya, köztük olyanra is, aki tettét még gyermekkorban követte el.
Mohamed bin Szalman tehát immár reformistának számít, így nem feltétlenül öli meg azokat a fiatalokat, akik a jogaikért küzdenek. De közben azért a rezsim továbbra is meggyilkolja egyes kritikusait (például külföldi állam területén, a konzulátuson öli meg és darabolja fel és oldja fel őket savban, mint Hasogdzsit), üldözi a női jogok szószólóit, döbbenetes szigorral bánik a migráns munkavállalókkal, akik mintegy 10 milliónyian dolgoznak az országban, és folyamatosan követ el pusztító háborús cselekményeket a szomszédos Jemenben.
(index.hu)

You have no rights to post comments