Stefan Oster SDB: A lelki tekintély lényege mások növekedése

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. augusztus 06. csütörtök

A plébániai közösségek missziós hivatásáról szóló vatikáni instrukció szüntelenül reakciókat vált ki, főként a német egyházban. A napokban Stefan Oster szalézi szerzetes, passaui püspök a honlapján közzétett videoüzenetében arra figyelmeztetett, hogy a rendelkezéssel kapcsolatban tévedés lenne az egyházi hatalom kérdését középpontba állítani.

A passaui püspök szerint a dokumentum az egyházi, lelki tekintély problémájára irányítja a figyelmet. „Az egyházi, lelki tekintélynek, ha egyáltalán fontosnak tartják még, az a lényege, hogy növekedésre akar serkenteni másokat, azt akarja, hogy felnőjenek a felelősségvállalásban, a szolgálatban, a hitben, a szeretetben és a reményben.” Ez a tekintélyfogalom a nők egyházi jelenlétének szempontjából is döntő jelentőségű – mondta Stefan Oster. Teréz anyát például a 20. századi egyháztörténet egyik legnagyobb hatású személyiségének tartja, aki lelki tekintélyével eleven hatást gyakorolt az Egyházra. Ugyanez volt megfigyelhető korábban Lisieux-i Szent Teréz és Szent Bernadett esetében is.

Azzal kapcsolatban, hogy a vatikáni rendelkezés szerint csak papok tölthetnek be vezető tisztséget az Egyházban, és csoportos vezetési formáról nem lehet szó, a püspök úgy nyilatkozott: a papokat arra szentelik fel, hogy „tanító, kormányzó és megszentelő” tevékenységet végezzenek, vagyis az a feladatuk, hogy felelős tisztséget töltsenek be, de másoknak is részt adjanak saját felelős tevékenységükből. Nem az a fő kérdés tehát, hogy mennyi hatalmuk legyen a papoknak, hanem az, hogy milyen szerepet kell betölteniük a közösségben.

Stefan Oster végül a püspöki hivatalról is beszélt: egykor majd őt sem annak alapján fogják megítélni, hogy mennyi hatalmat gyakorolt, bár természetesen él a hatalmával, amikor pénzről, személyi kérdésekről vagy testületek összetételéről van szó. „Teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Úr egyszer majd a következő kérdés alapján ítél meg engem: »Mennyire tudtad arra használni a neked adott tekintélyt, hogy az emberek mélyebben higgyenek, jobban szeressenek és mélyebb baráti kapcsolatba kerüljenek velem?«”

Forrás: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír