A jelentkezők háromnegyedét felvették az egyetemekre

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. július 26. vasárnap

A jelentkezők háromnegyedét felvették az egyetemekre. A  felvettek négyötöde állami finanszírozásban kezdheti meg tanulmányait – írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Az ideihez hasonlóan magas arányban még soha nem kerültek be felsőoktatási intézményekbe a jelentkezők. 2020-ban a sikeres felvételit tevők aránya elérte a 74 százalékot. A jelentkezők közel háromnegyede tehát felvételt nyert az általa megjelölt felsőoktatási intézménybe, így a sikertelenül felvételizők száma 33 ezerről 23 ezerre csökkent. Tavalyhoz képest 8 százalékkal nőtt a mesterképzésre felvett hallgatók száma. A felvettek több mint 80 százaléka állami finanszírozásban kezdheti meg tanulmányait.
A Gazdaságvédelmi Akcióterv első intézkedései között szerepelt, hogy akik augusztus 31-ig záróvizsgát tettek, vagy tesznek, nyelvvizsga nélkül is megkaphatják diplomájukat. Ennek köszönhetően mostanáig több mint 95 ezer diplomát állítottak ki, közel 72 ezret már át is vettek az érintettek.
(index.hu)

You have no rights to post comments