Mesterséges intelligenciával szűri ki a koronavírusos fertőzötteket egy új magyar tesztmódszer

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. július 17. péntek

Egy mesterséges intelligenciára és automatikus mikroszkópiára épülő koronavírus-tesztelési módszert dolgozott ki a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) kutatócsoportja. A kidolgozott szerológiai (vérvizsgálati) teszthez hasonlót még nem használnak sehol.

A SZBK a Szegedi Tudományegyetem Mikrobiológiai és Immunológiai Intézetével, a Helsinki Egyetem két kutatócsoportjával és a Single-Cell Technologies Kft. spinoff céggel közösen fejlesztették ki a módszert. A teszt nagy pontossággal szűri ki a már gyógyult betegeket, és a védettség mértékét is kiszámolja, de a friss fertőzötteket is azonosítani tudja.

Az eddigi több ezer vizsgált esetnél közel 100 százalékos volt a módszer pontossága, és már most nagyon sok mintát lehet vele egyszerre tesztelni, akár napi 5-10 ezret. A teszt a szervezet által termelt immunoglobulinokra, azaz ellenanyagokra épül. Ezek a fertőzés után hamar kimutathatóak, valamint még hónapokig jelen vannak a szervezetben.

A testhez a vérmintákat speciálisan módosított sejtekhez adják, amiket megvizsgálnak egy nagy érzékenységű automatizált mikroszkóppal. Az MI kimutatja a felvételeken minden egyes sejtben kimutatja az immunoglobulinok jelenlétét vagy hiányát.

Horváth Péter kutatócsoportja az MI-t deep learning, azaz mélytanulásos módszerrel tanította meg, hogyan szűrje ki a fertőzöttek mintáit. A rövidnek számító 6-8 órás vizsgálat könnyen megismételhető és költséghatékony, és még enyhe immunitás mellett is kiszűri a fertőzést.

Egyelőre nem mutatott hamis pozitív eredményt egészséges minták esetében, és bármilyen más vírus fehérjéjének felismerésére adaptálható.

(index.hu)

You have no rights to post comments