Egy-másfél nap alatt tűnt el a házi gyermekorvosok 40 százaléka

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. július 07. kedd

A járvány idején a házi gyermekorvosok közel fele nem praktizálhatott, mivel már elmúlt 65 éves, és így a veszélyeztetett kategóriába tartozott - az egészségügyi leállás idején voltak olyan körzetek, ahol egyáltalán nem maradt orvos, de az sem volt ritka, hogy a korábbi öt-hat orvos helyett egyetlen szakemberhez lehetett fordulni beteg gyerekkel.

Nem volt könnyű az utóbbi néhány hónap. Azok a problémák, amiket évek óta szajkózunk, most villámgyorsan mindenki számára világossá váltak, hiszen egy-másfél nap alatt tűnt el a házi gyermekorvosok 40 százaléka – mondta a lapnak Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke. A HGYE úgy becsüli, hogy öt-tíz éven belül megugrik a pályát koruk miatt odahagyó orvosok száma, így sok helyen egyáltalán nem lesz, aki az alapellátásban gyógyítsa a gyereket.
Nagyon sok háziorvos és házi gyermekorvos 60–70 éves, de van, aki már a 80-at is átlépte.
A fiatalok pedig nem áradnak erre pályára, így képtelenség feltölteni a megüresedett praxisokat, áll a cikkben, amely azt is részletezi: jelenleg 102 tartósan, vagyis legalább fél éve betöltetlen felnőtt háziorvosi és 105 házi gyermekorvosi praxis van az országban. A legnagyobb hiány a vegyes praxisokból van, melyekben felnőtteket és gyerekeket is ellátnak az orvosok. Ezekből 230 tartósan üres.
Póta György szerint ezek az adatok is alátámasztják, hogy nem lehet abban a struktúrában folytatni az ellátást, ahogy az a járvány előtt működött, azonnali változtatásra van szükség. A szakember találkozott Pintér Sándor belügyminiszterrel, és beszámolt neki az egyesület szakmapolitikai elképzeléseiről.
(index.hu)

You have no rights to post comments