Az élet győztesei: Szőke János utolsó interjújában a szenttéavatásokról beszélt

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2012. január 11. szerda
Minden katolikusból lehet szent, aki hősies fokon gyakorolja a hit, remény, szeretet hármasát és a sarkalatos erényeket, valamint ezt szavahihető tanúk igazolják. A tudás, sikeres tevékenység nem szükséges a szent élethez, voltak igen egyszerű boldogok és szentek is – mondta Szőke János szalézi atya (aki számos magyar boldoggá- vagy szenttéavatási ügyének volt a posztulátora) utolsó interjújában, amit a Szív jezsuita lap decemberi számának adott.

Szőke János január 6-án hunyt el. Ő vitte Mindszenty József bíboros, hercegprímás, Scheffler János szatmárnémeti püspök, Bogdánffy Szilárd nagyváradi püspök, Romzsa Tódor görög katolikus ungvári püspök, Salkaházi Sára szociális testvér, Boldog Meszlényi Zoltán Lajos, Márton Áron erdélyi püspök, Bálint Sándor néprajztudós, Marton Boldizsár karmelita szerzetes, Sándor István szalézi szerzetes, Györgypál Albert nagyváradi lelkész, Orosz Péter és Chira Sándor kárpátaljai görög katolikus püspök ügyét is.

Mint a Szívnek Az élet győztesei címmel közölt interjúban elmondta: „előfordul, hogy családok próbálnak háziszentet avattatni maguknak, például a szovjetek általi meghurcoltatásra hivatkozva. Viszont ha nincs ott az, hogy az illető Krisztusért vállalta a szenvedést, akkor nem lehet boldoggá avatni. Vértanúság esetén bizonyítani kell, hogy a kivégzők Isten és az egyház iránti gyűlöletből végeztek valakivel.”

Szavai szerint a boldoggáavatási per kezdeményezőjének anyagilag is az ügy mellé kell állnia. Maga az avatás nem kerül pénzbe, de az előkészítése igen. Állni kell ugyanis a kutatás és a szenttéavatási kötetek kiadásának költségeit is – ez időnként több ezer oldalra is rúghat, aminek ráadásul a lefordíttatása sem kis összeg. Gyakorlatilag periratot kell készíteni. Egy vértanú boldoggáavattatása sokkal egyszerűbb, mint egy hitvallóé: utóbbi folyamatos, bizonyítandó kitartását a vértanúság önmagában igazolja, így vértanúknál csodát sem követelnek meg. Egy eljárás általában 10-15 évet vesz igénybe. A Mindszenty-ügy elmondása szerint a célegyenesben van, most kell elkészülnie a periratnak, mert már minden megvan. „Tisztán látszik, hogy a bíboros szent életet élt” – fogalmazott Szőke atya.  

A sok magyar üggyel kapcsolatban megjegyezte: „a szomszédos országok is irigykednek ránk, és kérdezgetik, hogy hogy csináljuk. Hát, úgy, hogy egy boldoggáavatási ügyet nem lehet két hét alatt összerakni. Római ismerőseim azt mondják, nagyon jó az az arány, hogy tíz általam vitt ügyből már öt lezárult. Tudatosan vállaltam ezeknek az ügyeknek a vitelét, mert Salkaházi Sára szociális nővér kivételével mind a kommunizmus áldozatai voltak.”

Magyar Kurír

You have no rights to post comments