A boldog párok szokásai

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. május 04. hétfő

Az Exeteri Egyetem egy évtizeden át tartó vizsgálata arra világított rá, hogy vannak olyan szokások, amik hozzájárulnak a hosszan tartó szerelemhez.

A projektben összesen 55 pár vett részt, közülük pedig 45-nek a tíz év alatt négyszer tettek fel részletes kérdéseket a kapcsolatukra vonatkozóan. A csoportnak az alapos elemzés, összehasonlítás és összegzés után sikerült azonosítania néhány olyan szokást, amelyek úgy vélik, a boldog kapcsolat kulcsának tekinthetőek.

Csapatszellem és baráti viszony
A tanulmányból kiderült, hogy azok a párok állják ki leginkább az idő próbáját, akik képesek csapatként tekinteni önmagukra a stresszes szituációk során. Egy nehéz helyzetben vagy egy konfliktus során az a legjobb, ha nem az egyének, hanem a kapcsolatuk érdekeit nézik, és így keresik meg a legoptimálisabb megoldást.
Szintén jellemző szokásuk a kitartó szerelmeseknek, hogy az évek múltán nem csak a partnerükként, hanem egyben a barátjukként is tekintenek a másikra. Képesek együtt szórakozni, jól érzik magukat egymás társaságában, és rendszeresen csinálnak olyan közös programokat, melyek még szorosabbá teszik a viszonyukat.

Előre tervezés, reális elvárások
A boldog pároknak mindig vannak kisebb-nagyobb, közös terveik a jövőre nézve. Megvitatják, mit szeretnének, együtt hozzák meg az életükkel kapcsolatos döntéseket, és együtt élik át a várakozás, megvalósítás örömét. A kutatók az javasolják, hogy beszéljetek meg éves projekteket: lehet ez nyaralás, költözés, lakásfelújítás vagy akármi, amiből mindketten kiveszitek a részeteket. Bármi is az, segít majd erősíteni a kötődést.
Sokan esnek abba a hibába, hogy irreális elvárásokat támasztanak a partnerük felé. Mivel ezeket a másik nem tudja teljesíteni, csalódnak benne, dühösek lesznek rá, vagy kiábrándulnak belőle. Hogy ezt megelőzd, igyekezz a realitás talaján maradni még a legnehezebb helyzetekben is.

Törődni a másikkal és a pozitívumokra fókuszálni
A párok az évek során sokszor elfeledkeznek arról, mennyire fontos rendszeresen kimutatniuk a másiknak azt, hogy érdeklődnek iránta, törődnek vele - pedig a boldog kapcsolathoz ez nélkülözhetetlen. A sok együtt töltött idő lehetőséget ad erre, ezért igyekezzetek kihasználni. Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég, ha apró figyelmességekkel érzékeltetitek, mennyire szeretitek egymást.
A régóta együtt élő szerelmeseknek az is jellemző szokásuk, hogy igyekeznek a társuk legjobb tulajdonságaira fókuszálni, és a legproblémásabb szituációkban is meglátni a pozitív oldalukat. Ez fokozza az érzéseket, megoldja a konfliktusokat, és megelőzi az eltávolodást.

Rugalmasság és elköteleződés
A hosszú ideje boldog felek fontos tulajdonsága a rugalmasság. Alkalmazkodnak a különböző helyzetekhez, illetve a másik változó igényeihez. Ez segít abban, hogy átvészeljék a problémákat, és türelemmel, megértéssel forduljanak a másikhoz. A kutatás vezetője szerint ez most, a karantén és a koronavírus idején még nagyobb jelentőséggel bír.
A tanulmány során azoknak a pároknak volt a legerősebb a kapcsolatuk, akik elkötelezettek voltak a partnerük, illetve a családjuk iránt. Fontos, hogy ezt rendszeresen a másik tudtára is adjátok, és igyekezzetek úgy megoldani a nehézségeket, hogy ne sérüljön a szerelmetek.

Őszinte, nyílt kommunikáció és külső támogatás
Nem meglepő, hogy ez a kutatás is rámutatott arra, hogy a boldog viszonyok egyik legfontosabb összetevője az őszinte, nyílt kommunikáció. A kiegyensúlyozott párok nemcsak a pozitív, hanem a negatív dolgokról is beszélnek, sőt azt is megosztják a másikkal, ha szoronganak, stresszesek vagy türelmetlenek.
És volt még egyvalami, amire rávilágítottak: a régóta szerelemben élő felek gyakran külső segítséget és tanácsot is kérnek a kapcsolatukat illetően. Néha ugyanis jó kikérni egy olyan kívülálló véleményét, aki objektíven látja a problémákat, így hasznos tippeket adhat. Persze nem arról van szó, hogy egy harmadik féllel beszéld meg a vitákat, csupán arról, hogy ha úgy érzed, nem találtok megoldást, ne félj olyanhoz fordulni, aki mindkettőtöknek a legjobbat akarja.
(divany.hu)

You have no rights to post comments