Újabb koporsószeg a darwini ember-törzsfejlődés elmélethez:

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. április 05. vasárnap

Három ősemberfaj is élt egy időben egymás mellett. Emberfélék három faja is élt egy időben egymás közelében a mai Dél-Afrika területén, állapította meg egy új kutatás. A három hominida az Australopithecusok, a Paranthropusok és a Homo-csoportba tartozott.

A Johannesburg melletti barlangegyüttesben feltárt leletekről szóló tanulmány a Science tudományos folyóiratban jelent meg.
A Drimolen-barlangokban talált maradványok korát a melbourne-i LaTrobe Egyetem tudósa, Andy Herries és kollégái három különböző technológiával határozták meg: elektronspin-rezonanciával (ESR), amely az anyag fényelnyelését vizsgálja erős mágneses tér jelenlétében, paleomagnetizmussal - ahol a kőzetrétegek rögzítik a korabeli mágneses mező irányát -, és az urán-ólom radiometrikus technikával. "A három módszer adatait együtt vizsgálva igen pontos dátumot kaptunk, minden fosszíla 2,04-1,95 millió éves" – mondta el a BBC-nek Stephanie Baker, a Jonannesburgi Egyetem munkatársa.
A Drimolen-barlangok az évek során sokféle ősi kövületet adtak, köztük az emberelődökét. Néhány éve azonban két új koponyatető került elő, egyik a viszonylag primitív Paranthropus robustusok közé tartozott, a modernebbnek tűnőt viszont Homo erectusként (felegyenesedett ember) azonosították, a leletet DHN 134-nek nevezték el. A Homo erectus az ember egyik közvetlen elődje, talán ez volt az első a korai emberelődök közül, amely kivándorolt Afrikából. Nemcsak a legkorábbi kövületét, de az egyelten dél-afrikai maradványát azonosították a leletben.
Valaha úgy vélte a tudomány, hogy az emberi evolúció lineáris fejlődés, amelynek végén kiemelkedik a mai ember. Most egyre inkább úgy tűnik, a fejlődés valójában sokkal bonyolultabb volt. "Eddig úgy véltük, Kelet-Afrikából származik a faj, de most úgy tűnik, inkább a kontinens déli részéről. Ez azt jelenti, hogy innen először északra, Kelet-Afrikába vándoroltak, innen Észak-Afrikán át szerte a nagyvilágba" - magyarázta Stephanie Baker.
(MTI, index.hu)