Így is lehet: Egy közösségépítő milliárdos története
Hamdi Ulukaya törökországi kurd kisebbségiként jutott el az Egyesült Államokba, ahol egyetlen dollár nélkül vágott bele szülei mesterségébe, a sajt- és joghurtkészítésbe. A Chobani tulajdonosa ma már dollármilliárdos joghurtkirály. Nemrég új paradigmát hirdetett, amiben nem a részvényesi érték, a profit a cél, hanem ezek csak eszközök a közösség boldogítására. Nála ez nem csak duma, tényleg minden lépése erről szól.
Kézikönyv az anticégvezetőknek: ne a profiton, a részvényesi értéken dolgozz, ezek hülyeségek, hanem a munkavállalók, a tágabb értelemben vett közösség boldogulásán! Ha ilyeneket hallunk egy dollármilliárdostól, könnyen gondolhatjuk azt, hogy ez valami CSR-bullshit, amit csak azért mond az illető, hogy jó legyen a marketingértéke, a márkaismertsége. Lehet, de Hamdi Ulukaya élete, nyilatkozatai és főleg tettei, hosszú évek óta megvalósított filantróp tevékenysége alapján úgy tűnik, hogy a joghurtkirály komolyan gondolja, amit mond.
Kevés olyan amerikai dollármilliárdos lehet, aki nem tudja, hogy hol és mikor született. Hamdi Ulukaya azonban ilyen, és bár természetesen ő is ünnepel egy 1972-es októberi születésnapot, de a 48 éves milliárdos családja tényleg nem jegyezte fel a pontos paramétereket.
A törökországi kurd szülők ugyanis félnomád állattenyésztéssel foglalkoztak, sajtot és joghurtot készítettek, és amikor Hamdi megszületett, éppen a kelet-törökországi Erzincan tartományban,z Eufrátesz folyóra épített vízi erőművek környékén, ezer méternél is magasabb falvak felett pásztorkodtak a jószágokkal. Nem volt sok mindenünk, de ott volt a hold, a csillagok és ott voltunk egymásnak mi, a család.” - nosztalgiázik azóta az üzletember.
Hamdi, a tehetséges fiú később sem felejtette el a hegyek, a marhatartás és a tejfeldolgozás illatait, igaz ettől egy időre nagyon messze sodorta az élet. Mivel jól tanult, eljutott az ankarai egyetemre, ahol politológiát tanult, majd cserediákként az Egyesült Államokban gyakorolhatta az angol nyelvet.
Sok kifogása volt a törökországi kurdok helyzetével, az amerikai tanulmányokból végül emigráció lett, Hamdi Ulukaya kint ragadt New York államban. Hamarosan még vállalkozni is megpróbált választott hazájában, egy kisebb, stílszerűen Euphrates elnevezésű fetasajt-cégben importtal is próbálkozott, de a sikerek elkerülték.
A haldokló cég
Ekkor futott bele egy apróhirdetésbe, amelyben a Kraft Foods hatalmas amerikai élelmiszergyártó csoport kínálta eladásra a nagymúltú (85 éves), de éppen bezárásra ítélt, South Edmondson-i (New York Állam) joghurtüzemét.
Ulukaya elmondása szerint először kidobta az apróhirdetést, de aztán mégis kibányászta a szemetesből, és felhívta a számot. Majd meg is látogatta a céget, ahol a generációk óta ott dolgozó munkások utolsó 55 fős csapata éppen leszegett fejjel kezdte leszerelni a gyártóeszközöket. Szégyellték, hogy alattuk ment csődbe apáik, nagyapáik cége.
"Azt éreztem, hogy ez a vállalat nem csak a joghurt-gyártásról mondott le, de ezekről az emberekről is, szívszorító volt” - mesélte Ulukaya, aki dühös lett, hogy a cég vezérigazgatója egy távoli városban kockás füzet felett döntött a gyár bezárásáról, de ott sem volt a potenciális vevők fogadásánál. Felhívta az ügyvédjét, Mariót, hogy ő ezt a céget márpedig megvásárolná.
Az ügyvéd ennek csak három „apró” akadályát látta, hiszen mint mondta,
- egyáltalán nem értesz a joghurtokhoz,
- ha a világ egyik leghatékonyabb cégének nem sikerült, te ki a fene vagy, hogy neked menni fog,
- ráadásul egyetlen dollárod sincsen, nekem például hat havi ügyvédi díjjal tartozol.
Aki mer, az nyer
A fiatal kurd vállalkozónak valóban nem volt se pénze, se üzleti végzettsége, soha nem dolgozott alkalmazottként vállalkozásban, nem vezetett semmilyen osztályt, nemhogy egy egész középvállalkozást. De nem adta fel, gyorsan lehívott egy állami kisvállalkozás-fejlesztési lehetőséget és önerő nélkül belevágott az üzletbe.
Mint azóta többször elmesélte, megtartotta a még jelen levő munkásokat, sőt, visszahívta a nemrégiben elengedetteket. Ők örültek az új esélynek, de rögtön azt kérdezték, hogy oké, életben maradtunk, de akkor mit csináljunk, hogy sikeresek is legyünk?
"Menjünk el egy festékboltba, vegyünk festéket, és fessük ki a gyártócsarnokot, mert nagyon le van pukkanva!” – javasolta a vállalkozó.
- Jó, de ugye azért van ennél jobb ötleted is, amitől megy majd az üzlet?" - jött az újabb kérdés.
Ezernyi ötletem van, de azt már szeretném közösen kitalálni! – válaszolta Ulukaya, mert ez mégiscsak jobban hangzott, mint az, hogy fogalma sincs. A napokig tartó közös festés aztán jó ötlet lett, a tulaj is beállt, az emberek és a főnök megismerték egymást, bízni kezdtek egymásban.
A joghurtkirály
Aztán tényleg lettek ötletei is a főnöknek, mert a cég gyorsan sikeres lett. Ulukaya rögtön elnevezte a céget és termékeit gyermekkori emlékei alapján, a török pásztor (ççban) szóból költött Chobani-ra, és az egészséges, a török és görög natúr joghurtok világát idéző termékei hamar berobbantak a piacra.
Szerzett egy hatalmas kamiont, és a cég kóstoltatói évekig azzal járták az országot, a különböző vurstlikat, családi fesztiválokat és kínálták az ingyen joghurtot.
Az agresszív sales-kampány bejött, a cég innentől évekig minden évben megduplázta az eladásait. A 2005-ös induláskor az amerikai joghurt-piacon 1 százalékot jelentettek csak a görög joghurtok, ma 50 százalékos a részesedésük, és Ulukaya cége adja el a legtöbbet.
Aztán a Chobani globálisan is terjeszkedni kezdett, újabb üzemet hozott létre, ezúttal Idahóban, egy olyan „depressziós” régióban, ahol az üzemnyitás 4 százalékkal csökkentette a körzet munkanélküliségi rátáját. Majd bevásárolta magát az ausztrál és az ázsiai piacra is, a cég többmilliárdos értékűre duzzadt.
Mindez így csak egy egyszerű üzleti sikertörténet lenne, az Egyesült Államokban, vagyis a korlátlan lehetőségek hazájában sem mindennapos persze, hogy valaki egy egyszerű termékkel növelje egy évtized alatt a vagyonát nulláról, kétmilliárd dollárra. de biztosan van néhány ilyen sztori. Hamdi Ulukaya azonban nem ettől izgalmas.
A filantróp
Hanem attól a rengeteg izgalmas és társadalmilag hasznos akciótól, amelybe belevágott, és amitől igazán elismert lett. Már az sem volt semmi, hogy a hírhedten egészségtelenül táplálkozó amerikaiakat rászoktatta egy mesterséges adalékanyagokat és édesítőszereket, cukrot alig tartalmazó, természetes tejtermékcsaládra, de ezen kívül is voltak ismert akciói.
¦Amikor a cége 10 éves lett, minden amerikait meghívott egy joghurtra.
¦A cég részvényeiből kiosztott annyit a munkatársainak, hogy az egykori New York állambeli tejfarmi fizikai munkás dolgozói maguk is dollármilliomosok lettek.
¦Létrehozta a menekülteket segítő Tent Foundationt (Sátor Alapítványt), amelyhez a legnagyobb amerikai cégek csatlakoztak, és azóta az alapítvány 38 országban segíti a menekülteket.
¦Maga a Chobani is annyi frissen érkezett menekültnek ad munkát, amennyinek csak tud. A 30 százaléknyi ázsiai és afrikai menekültről mondta a cégvezető: figyelmeztettek a munkatársaim, hogy ezek az emberek angolul sem beszélnek, nem baj – mondtam – végül is én sem nagyon.
Végül Ulukaya tavaly Vancouverben az említett TED-előadáson meghirdette az anti-CEO kézikönyvét, amelyben lefektette, hogy szerinte milyen egy jó cégvezető és mi az, ami a nem jó vállalkozások ismérve.
Üzletileg sem hülyeség
Ha külön-külön megnézzük az akciókat, mindegyik mögött lehetne rideg üzleti számítás is. Hiszen azzal, hogy minden egyes amerikainak regisztrálnia kellett egy joghurtkuponért (amelyet vagy a legközelebbi boltban válthatott joghurtra, vagy a következő Amazon-rendelésénél kérhetett ingyen terméket) zseniálisan épített adatbázist és végigkóstoltatta az országot a termékével.
De Ulukaya tényleg nem csak erre hajt, forradalmi lendülettel vezeti a cégeit. Idahóban a környéken szokásos átlagbér dupláját fizeti dolgozóinak, a gyermeket várók, vagy örökbefogadók (az azonos nemű párok is) mindkét tagja, az Egyesült Államokban kifejezetten hosszúnak számító szabadságot kap, ha gyermekül érkezik, a dolgozók folyamatosan részt vehetnek képzéseken, angol nyelv tanfolyamokon.
Amikor szétosztottam a részvényeim egy részét, nem azért tettem, mert ezt ajándéknak, vagy pr-akciónak gondoltam, hanem az egyetlen lehetséges lépésnek, ha már ennyit és ilyen jól dolgozott ez a közösség. - mondta
A business jó eszköz
Ahogy Ulukaya mondta, én az embereket preferálom a profit ellenében, de közben tényleg az üzleti siker a leghatékonyabb eszköz arra, hogy megváltoztassuk a világot. Ne a kormányokra várjunk, mi tudunk a legtöbbet segíteni.
Töretlen sikersztori azért nincsen, és egy amerikai üzletember élete definíciószerűen elképzelhetetlen jogi ügyek nélkül. Ulukayáé sem.
- Támadták már dollármilliós perben azzal, hogy a termékei miatt lettek betegek emberek.
- Megkérdőjelezték, hogy használhatja-e egyáltalán a görög joghurt elnevezést és valóban volt, ahol csak a Greek-style elnevezésre találták érdemesnek.
- Amikor az első feleségétől elvált, ő is komoly üzletrészre perelte,
de az üzletember tenni vágyása és az imázsa továbbra is rendkívül pozitív az Egyesült Államokban.
A Sátor Alapítvány
Számtalan díjat és elismerést kapott, volt az EY év üzletembere versenyének globális győztese, egy amerikai üzleti magazin az évtized legfontosabb vállalkozójának is megválasztotta. Legnagyobb szabású filantróp vállalkozása alighanem a Tent (Sátor) Alapítvány, amelynek máig vezetője, de közben beszervezte a világ legnagyobb cégeit (Microsoft, IBM, Mastercard, Citi, Deloitte, SAP, Unilever, IKEA).
Nem felejtette el törökországi gyökereit, és először csak a Törökországba érkező szíriai menekülteket próbálta támogatni, de a projekt olyan fontos és sikeres lett, hogy azóta 38 országban segít menekülteket.
Az anti-CEO a profitot, a tőzsdét, a részvényesi értéket bevallottan rossz sorvezetőnek tartja. Ahogy mondja, új kézikönyv kell.
Ha a munkavállalód, vagy a lokális közösség lesz hálás a cégednek, akkor majd megérted, hogy ez más, mint amikor egy befektetési alap örül, mert veled ért el nyereséget. Van részvényesi érték és van igazi érték. - mondta.
(index.hu)
