Ferenc pápa: Bátran imádkozzunk, mert az Úr képes közbeavatkozni

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. március 24. kedd

Súlyos gazdasági nehézségeket okoz a koronavírus-járvány világszerte, ezért Ferenc pápa március 23-án, hétfőn reggel bemutatott szentmiséjét főként azokért a családokért ajánlotta, ahol a korlátozások miatt a szülők nem tudnak dolgozni menni. Homíliájában a Szentatya az imádság szerepét hangsúlyozta, melyet hittel, állhatatosan és bátran kell végezni.

„Imádkozzunk ma azokért, akik a világjárvány miatt egyre inkább kezdik érezni a gazdasági nehézségeket, mert nem mehetnek dolgozni, és ez visszaüt a családra. Imádkozzunk azokért, akik ilyen problémákkal küszködnek!” – kérte a pápa a szentmise elején.

A királyi tisztviselő fiának meggyógyításáról tanít a napi evangélium Szent János könyvéből. A tisztviselő kérleli az Urat, hogy gyógyítsa meg a gyermekét. Ferenc pápa ehhez a kérleléshez fűzte gondolait, arra hívva, hogy az imádságot mindig hittel, hűséges állhatatossággal és bizakodó bátorsággal végezzük.

Ez az apa egészséget kér gyermeke számára – mondta a Szentatya. – Az Úr egy kicsit szemrehányást tesz mindenkinek, így neki is: „Ha nem láttok jeleket és csodákat, nem hisztek!” A királyi tisztviselő azonban nem hallgat, nem marad csendben, hanem előrelép, és így szól: „Uram, gyere el mielőtt még meghalna a gyermekem!” Jézus azt feleli: „Menj, a fiad él!”

Az igazi imádsághoz három dolog szükséges – állapította meg a pápa. – Az első a hit: „Ha nincs hitetek…”, figyelmeztet Jézus. Az imádságot gyakorta csak a szánkkal mondjuk, nem a szívünkből jön, vagy gyenge a hitünk. Gondoljunk arra a másik apára, akinek a fiát gonosz lélek szállta meg. Jézus azt mondta: „Minden lehetséges annak, aki hisz!” Az apa erre így válaszolt: „Hiszek, segíts hitetlenségemen!” Az imádsághoz hit kell. (...) A kérdés az, hogy hittel végezzük-e az imát, vagy csak megszokásból. Legyünk figyelmesek az imában! – buzdított Ferenc pápa. – Ne essünk a megszokás hibájába, amikor annak tudatossága nélkül imádkozunk, hogy az Úr itt van, én most az Úrral beszélek, és ő képes megoldani ezt a problémát. Az igazi imádság első feltétele a hit!

A második feltétel, amiről az Úr tanít, az állhatatosság. Sokan kérik, de a kegyelem nem jön. Nincs meg bennük az állhatatosság, mert alapvetően nincs rá szükségük, vagy nincs hitük. Jézus maga tanít minket példabeszédében egy emberről, aki a szomszédjához megy éjfélkor, hogy kenyeret kérjen tőle, és állhatatosan kopogtat az ajtón. Vagy ott van az özvegy a hamis bíróval: csak sürgeti és sürgeti őt. Ez az állhatatosság! A hit és állhatatosság együtt járnak, mert ha van hited, biztos vagy abban, hogy az Úr megadja azt, amit kérsz tőle. És ha az Úr megvárakoztat, akkor csak kopogtass, kopogtass, kopogtass mindaddig, amíg az Úr meg nem adja a kegyelmet. De ezt nem azért teszi az Úr, hogy érdekessé tegye a dolgot, vagy hogy azt mondja: Jobb, ha vársz! Nem! A javunkra teszi ezt, hogy komolyan vegyük. Vegyük komolyan az imádságot, ne úgy, mint a papagájok: bla-bla-bla, és semmi több. „Ne legyetek olyanok, mint a pogányok, akik hisznek az ima hatékonyságában és a szavakban, a sok szóban” – veti szemünkre az Úr.

Az imádsághoz szükséges harmadik dolog a bátorság. Szükség van-e bátorságra az imához és hogy az Úr színe előtt álljunk? – vethetné fel bárki. Szükség van rá! Az ottállás bátorságára és a kérésre, hogy tovább tudjunk menni, és szinte, szinte – nem akarok eretnekséget mondani – de mintha fenyegetnénk az Urat! Mózes bátorsága Isten előtt, amikor Isten el akarja pusztítani a népet, és egy másik nép vezetőjévé akarja megtenni Mózest. Nem! Én a néppel maradok. Bátorság! Ábrahám bátorsága, amikor Szodoma üdvösségéért alkudozik: „Ha harminc igaz lenne, vagy huszonöt, vagy húsz…” A bátorság! Nagy szükség van a bátorság erényére. Nemcsak az apostoli tevékenységhez, hanem az imádsághoz is.

Hit, állhatatosság és bátorság! Ezekben a napokban, amikor imádkozni kell, mind többet, imádkozzunk hittel – az Úr képes közbeavatkozni –, állhatatossággal és bátorsággal. Az Úr nem csal meg. Megvárakoztat, időt kér, de nem csal meg. Hit, állhatatosság és bátorság – hangsúlyozta a Szentatya.

A szentmise után Ferenc pápa rövid szentségimádást tartott, majd szentségi áldást adott mindazoknak, akik élő adásban követték a Szent Márta-házban bemutatott szentmisét.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír