Hősies papok Olaszországban

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. március 19. csütörtök

Tíz olasz pap halt meg eddig a koronavírus járványban, és csak a cremonai egyházmegyében húsz papot kezelnek az orvosok. Közülük többen akkor kapták el a betegséget, amikor szentségeket szolgáltattak ki a kórházakban. Ambrózy Tamás móri plébános gondolatai a szomorú témában.

Eddig legalább 10 olasz pap vesztette életét a koronovírusban. Rákerestem a számokra, és a közel 2200 elhunyt olasz betegből, ha egy lenne pap, akkor az mutatná az országos arányokat, de mára már tizen vannak. Tízszer annyian, mint az várható lenne. Szolgálat közben fertőződtek meg, mint sok orvos, nővér, egészségügyi dolgozó.
Elgondolkodtam, hogy én elmennék-e olyan helyre, ahol biztosan elkaphatom. A székben ülve könnyű hősnek képzelni magamat, de csak a valós élethelyzetekben lehet azzá válni. Amikor kispap voltam, és készültem a szentelésre, úgy éreztem, hogy bámire képes lennék Krisztusért. A példaképeim a szentek voltak, a szegényekért élő Páli Szent Vince, a haldoklók, utcagyerekek Teréz anyája, a magát másokért áldozó Apor Vilmos. Ők mindent odaadtak félelem nélkül. Akár az életüket is.
Megrendülve gondolok most azokra, akik másokért dolgozva, másokat segítve fertőzödtek meg, és haltak meg őértük szeretetből. A ma hősei, vértanúi azonban eszembe juttatják azokat a hősöket és vértanúkat is, akik az egész világon nap mint nap harcba mennek a fertőző osztályokra, a háborús övezetekbe, égő házakba, a leprások közé, a szegény távoli falvakba, hogy embertestvéreikért kiálljanak, őket megmentsék.
Remélem, hogy amikor rám kerül a sor, leszek olyan bátor, hogy megtegyem, ami tennem kell.
A cremonai egyházmegyével kapcsolatos értesülér forrása a KV Blog.
(777blog.hu)

You have no rights to post comments