Hét szokás, ami csökkenti az értelmi képességeket

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. március 12. csütörtök

Thomas Oppong újságíró, a Medium Kaizen Habits szerzője összeszedett hét, napjainkra jellemző káros szokást, amelyek komolyan árthatnak a szellemi egészségnek, ezért érdemes lenne elkerülni, vagy legalábbis mérsékelni őket.

#1 Mozgásszegény életmód
A mozgás hiánya, az állandó tespedés nemcsak testileg gyengít le (és növeli az elhízás, a szívbetegség, sőt akár a rák kockázatát), de az agyat is tompítja. Kutatók bizonyították, hogy a mozgásszegény életmód megváltoztatja egyes agyi idegsejtek alakját, ami gyorsíthatja a szellemi leépülést. A rendszeres mozgás ellenben felfrissíti az elmét – növeli bizonyos vegyületek mennyiségét az agyban, amelyek segítik az emlékezet és a tanulási folyamatok működését.

#2 Multitasking
Okostelefonjainknak hála folyamatosan egy tucat dologgal foglalkozunk egyszerre. Miközben az utcán sétálunk, a bankügyeinket intézzük, a párunkkal csetelünk és híreket olvasunk párhuzamosan. Azt hihetnénk, hogy az effajta multitasking javítja a szellemi képességeket, a szakértők azonban ennek épp az ellenkezőjét állítják. Az agy képtelen sok dologra koncentrálni egyszerre – multitasking során valójában nem is egyszerre végzi a különböző feladatokat, hanem villámgyorsan váltogat közöttük –, ha mégis erre kényszerítjük, hamarabb kifárad, és nem lesz képes teljes gőzzel működni. Emellett a multitasking növeli a kortizol és az adrenalin szintjét az agyban, ezzel gyakorlatilag riadóállapotot rendel el odabent. Ez még jobban elfáraszt és leterhel, és akadályozza a higgadt gondolkodást.

#3 Információ-túladagolás
Mindenfelől új információk és ingerek özöne zúdul a nyakunkba: otthon, a munkahelyünkön vagy az utcán is. Ez sokszor egyszerűen túl sok az agynak – képtelenek leszünk szelektálni, a felesleges dolgok pedig elvonják a figyelmet a fontos feladatokról. Alaposan rontja a teljesítményt, amikor próbálunk egy feladatra koncentrálni, de közben villog az új e-mailt jelző üzenet – bizonyították egy kísérletben angol kutatók. Fontos, hogy tudatosan használjuk a médiát, és mindig szét tudjuk választani a lényeges információkat a lényegtelen, zavaró dolgoktól. Szoktassuk hozzá az agyunkat ahhoz, hogy kiszűrje a szemetet, és ne hagyjuk, hogy úrrá legyen rajtunk a káosz.

#4 Ülőmunka
A folyamatos ülő munkavégzés hosszú távon komoly egészségi gondokhoz vezethet, nemcsak testi, de szellemi téren is – bizonyították többször a szakemberek. Egy friss amerikai kutatás szerint a mozgáshiányos, állandóan egy helyben ülő életmód következtében elvékonyodhat a halántéklebeny középső része, és ez az emlékezet romlását eredményezheti. Egy idő után a folyamat visszafordíthatatlan károsodással jár. Ha a nap nagy részét íróasztalnál töltöd, ügyelj rá, hogy időnként rövid szüneteket iktass be. Menj el sétálni egyet – akár tízpercnyi mozgás is sokat segít –, vagy akár csak állj fel a székből és beszélgess a kollégáiddal kicsit, vagy dolgozz állva egy ideig.

#5 Hús-vér interakciók helyett képernyőbámulás
A felmérések szerint az emberek évről évre egyre több időt töltenek online, és egyre kevesebbet járnak valódi társaságba. Ha belegondolsz, ismerőseid többségével te is inkább csak a közösségi médián és az üzenetküldő alkalmazásokon keresztül tartod a kapcsolatot, nem a valóságban. Holott a hús-vér emberi interakciók sokat segítenek a szellemi egészség megőrzésében. A Michigani Egyetem munkatársai úgy találták, hogy akár csak napi tíz perc élő társalgástól is jobban fog az agy és fejlődik az emlékezőtehetség. A közösségi összejövetelek többek között arra is szolgálnak, hogy megdolgoztassák az agyat és javítsák a szellemi képességeket – magyarázza Oscar Ybarra pszichológus, a tanulmány első szerzője.
A hús-vér emberi kapcsolatok hiányát az érzelmi egészség is megsínyli. Hosszú távon magányossá és depresszióssá válik az ember, ha sosincs kivel összefutnia és megosztania a gondolatait. Természetesen nem arról van szó, hogy teljesen hanyagold a számítógépes és okostelefonos kapcsolattartást, hiszen a közösségi média számtalan remek lehetőséget kínál, de igyekezz megfelelő egyensúlyban tartani a virtuális és a valóságos találkozásokat.

#6 A füledben dübörgő zene
Sokan szeretik minél jobban feltekerni a hangerőt a fülhallgatóikban, olyannyira, hogy még a mellettük ülő is tökéletesen hallja a fülükben bömbölő zenét. A feleslegesen magas zajszint azonban komoly halláskárosodáshoz, akár hallásvesztéshez is vezethet. Ez pedig – különösen idősebbek esetében – a szellemi képességek csökkenésével is együtt járhat. Ha rosszul hallasz, az agyadnak többet, erősebben kell dolgoznia ahhoz, hogy megértse az elhangzó információkat, ezért kevésbé képes az emlékezetre koncentrálni. Így nehezebben tudod megjegyezni a dolgokat, és tompul a memóriád. Egy egyszerű módszerrel könnyen belőheted a megfelelő hangerőt: indítsd be a zenét, majd tartsd magad elé, kinyújtott kézzel a fülhallgatókat. Addig tekerd lejjebb a hangerőt, amíg már nem hallod a zenét dübörögni.

#7 Alvásproblémák
A napjainkban népbetegségnek számító alváshiány és rossz alvás fizikailag és szellemileg egyaránt tönkretesz. Felborítja az agy hormonháztartását, gyengíti a koncentrációt, rontja az emlékező- és a döntési képességeket, folyamatos fejfájást és fáradtságot okoz. Ahhoz, hogy az agyban új idegsejtkapcsolatok jöhessenek létre és gyarapodhasson a szürkeállomány, elengedhetetlen, hogy minimum 7-8 órát aludjunk minden éjjel, mélyen és zavartalan körülmények között.
(divany.hu)

You have no rights to post comments