Az angol nyelv világdominanciájáról
Az angol nyelv nemcsak a jelenlegi, hanem a valaha volt legelterjedtebb nyelv az emberi civilizációban, ennyire közel még semmi nem járt ahhoz, hogy tényleg globális nyelv legyen. De hogy jutott el ide, lehet-e belőle tényleg globális nyelv, és jó lesz-e nekünk, ha az lesz?
Egy nyelv mind fölött
Két évvel ezelőtt elég nagy port kavart az Egyesült Államokban egy Aaron Schossberg nevű ügyvéd, aki egy New York-i kávézóban kezdett el balhézni, miután meghallotta, hogy a személyzetből többen spanyolul beszélnek egymással. Annyira felbőszült ezen, hogy riasztani akarta a bevándorlási hivatalt, az egyik alkalmazottnak pedig kijelentette, hogy angolul kellene beszélniük, mert Amerikában vannak. Az esetnek hamar híre ment, a Schossberg pedig nem meglepő módon védekezni kényszerült, az ügynek azonban a szimpla rasszizmuson túl volt egy sokkal érdekesebb vetülete is.
Az angol nyelv piedesztálra emelése, és az összes többi nyelv becsmérlése régóta része mind az angol, mind az amerikai nacionalizmusnak. Ez már Theodore Roosevelt 1919-es, az American Defense Society nevű nacionalista szervezethez intézett beszédéből is jól látszott. Roosevelt ekkor arról beszélt, hogy az Egyesült Államokban csak az angol nyelvnek van helye, mert azt szeretné, ha a népek olvasztótégelyéből egy egységes amerikai állam jönne létre amerikai állampolgárokkal, nem pedig egy soknyelvű átjáróház.
A néhai elnök félelmei persze alaptalanok voltak: hiába a tömeges bevándorlás, az angol nyelv hegemóniája továbbra is megingathatatlan, sőt, ha lehet, még erősebb is a szorítása, mint száz évvel ezelőtt volt. 400 millió embernek ez az anyanyelve, és még legalább egymilliárdan beszélik második nyelvként - de ennél is fontosabb, hogy mekkora hatása van a világ összes többi nyelvére.
Anglicizmusok kora
Az angol nyelv hosszú ideig szivacsként szívta magába a szavakat minden nyelvből, amivel kapcsolatba került. Egyebek mellett a latin, a görög és a francia nyelvből is rengeteg szót épített be, sőt, még a magyarból is vett kölcsön egy viszonylag gyakran használt szót, a "coach" ugyanis a mi "kocsi" szavunkból ered. Ez elsősorban az angoloknak volt köszönhető, akik a hatalmas gyarmatbirodalmuk révén a világ minden tájára elvitték a nyelvüket.
Az angol gyarmatbirodalom a 18. század végén aztán hatalmas pofont kapott, amikor a függetlenségi háború sikere után létrejött az Amerikai Egyesült Államok (aztán a második világháború után teljesen fel is bomlott, de ez egy másik történet). Az USA hamarosan átvette a brit birodalom helyét: az ország a következő két évszázadban szuperhatalommá vált, ez pedig a technológiai vívmányok miatt egyre összekapcsoltabbá váló világban azt eredményezte, hogy az angol nyelv importőr helyett a szavak és kifejezések exportálójává vált.
Manfred Görlach német nyelvész 2001-ben a Dictionary of European Anglicism című könyvében szedte össze azokat az angol kifejezéseket, amik megtalálhatóak 16 másik európai nyelvben, köztük a magyarban is. Ezekből természetesen elég sok van, és bár többen próbálnak fellépni ellenük, az internet és az instant kommunikáció korában az angol kifejezésekkel egyszerűen nem lehet felvenni a versenyt. Csak egy példát említve ki a fene mondja azt, hogy pattogatott kukorica, amikor azt is mondhatja, hogy popcorn?
Egyesek szerint az angol nyelv nemcsak a szókincsében változtatja meg a többit. Tim Parks író és műfordító néhány éve arról írt, hogy a más anyanyelvű szerzők egyre gyakrabban írnak országspecifikus utalások és nehezen lefordítható szójátékok nélkül, sőt, a leírásokat is úgy alakítják, hogy az könnyen értelmezhető legyen angolszász kontextusban. Ennél is érdekesebb az, hogy az angol nyelv az elmúlt évtizedek során olyan hatással volt más nyelvekre, hogy azok a nyelvtani szerkezeteikben is elkezdtek egyre inkább hasonlítani hozzá – ebben a cipőben járnak az olasz, a német és a skandináv nyelvek is.
Afrikában és Ázsiában egyenesen drámai a helyzet: az angol több afrikai országban úgy lett hivatalos nyelv, hogy nem voltak meg a források az oktatásához, Kínában pedig a legnépszerűbb angoltanárok igazi sztárok lettek, akik stadionokat töltenek meg azzal, hogy angolórákat tartanak. Dél-Koreában odáig fajult a nyelv kultusza, hogy sok szülő hajlandó műtéti úton eltávolíttatni egy apró szövetdarabot a gyerek nyelve alól, mert szentül hisznek abban, hogy ettől könnyebben fognak kiejteni bizonyos, az angolban sokat használt hangokat.
Hipercentrális, univerzális
Első ránézésre az angol nyelv dominanciája nem feltétlenül problémás, mert az emberiség történelmében általában volt olyan nyelv, ami ilyen-olyan okokból nemzetközi közvetítő nyelvként funkcionált. Ezek jellemzően nem az elterjedtségük, vagy a beszélőik száma alapján kerültek ebbe a szerepbe, hanem azért, mert azok beszélték őket, akiknek a kezében a hatalom összpontosult. Erre jó példa a latin, ami azért lehetett ennyire domináns a Római Birodalomban, mert az azt kezükben tartó rómaiak ezt beszélték.
Ez jól mutatja, hogy ugyan alapjáraton az határozza meg egy adott nyelv befolyását, hogy
■hány országban számít anyanyelvnek,
■hány országban hivatalos nyelv,
■és hány országban tanítják elsődleges idegen nyelvként,
összességében egy nyelv mégiscsak akkor tud globálissá válni, ha az anyanyelvi beszélői kezében kellő hatalom és gazdasági erő van ahhoz, hogy fenntartsa és kiterjessze a pozícióját. Az angol nyelv esetében jó darabig nagyjából ugyanúgy zajlott a terjeszkedés, mint korábban a latinnál vagy a franciánál: a britek hódítás útján egyszerűen behurcolták egy csomó más országba. A 20. században viszont a körülmények összjátéka miatt annyira felgyorsult a folyamat, hogy ezen a ponton már nem is biztos, hogy helytálló közvetítő nyelvként hivatkozni rá.
Abram de Swaan holland szociológus saját felosztásában a piramis tetején egyedül trónoló hipercentrális nyelvként írta le az angolt, ami összetartja az egész világ nyelvrendszerét, Mizumure Minae japán írónő pedig univerzális nyelvként hivatkozik rá. Ez persze nem azt jelenti, hogy ennek van a legtöbb anyanyelvi beszélője – hiszen a spanyolnak és a mandarinnak is több van –, hanem azt, hogy ezt beszélik a legtöbben az anyanyelvűeken kívül. Jonathan Arac irodalmár éppen emiatt fogalmazott úgy, hogy az angol nyelv olyan a kultúrának, mint a dollár a gazdaságnak: ez a médium, amin keresztül a helyi tudás az egész világra kiterjedővé alakulhat át.
Az egyértelműnek tűnik, hogyha minden a jelenlegi kerékvágásban halad tovább, a nem túl távoli jövőben az angolnak minden esélye meglesz arra, hogy visszacsinálja a bábeli nyelvzavart, és olyan nyelv legyen, amit az egész világon mindenki megért. Ennek az elképzelésnek elég sok támogatója van, nem is meglepő módon, a különféle nemzetközi szervezetek ugyanis sosem voltak még ennyire erősek. Könnyen belátható például, hogy az Európai Unióban elég hasznos lenne egy közös nyelv, mert bár a fordítási költségek a teljes éves költségvetésnek az egy százalékát sem teszik ki, a szervezet így is durván 1 milliárd eurót, vagyis majdnem 340 milliárd forintot költ el erre évente.
A törekvést támogatók közül egyébként többen az eszperantóhoz hasonló mesterséges nyelvekben látták korábban a megoldást a problémára, az ilyen nyelvek azonban sosem lettek igazán népszerűek. Ezektől ráadásul elsősorban a világbékét várták a gazdasági haszon helyett, ami, körülnézve ma a világban, nem igazán tűnik reálisnak.
Az angol ezzel szemben jelen pillanatban tényleg minden eddiginél közelebb van ahhoz, hogy valóban globális nyelv legyen. A nemzetközi szervezeteknél maradva az angol nagyjából a 85 százalékuknál van ott a hivatalos nyelvek között, egyharmaduknál pedig ez az egyetlen hivatalos nyelv. Ezen felül meg tényleg szinte mindenhová beférkőzött az amerikai kulturális és gazdasági fölénynek köszönhetően: a zenébe, a filmekbe, a tévébe, a legtöbb munkakörbe, az internetre, de még a drogok és a pornó világába is. Ez sok szempontból kényelmes, de az egésznek megvannak az árnyoldalai is.
Bilincs az egyetlen?
Ha mindenki magáévá tenné az angol nyelvet, elég nagy esély lenne arra, hogy egy csomó kisebb nyelv – de előbb-utóbb a nagyobbak is – eltűnne a süllyesztőben. A jelenlegi becslések szerint a világon kéthetente eltűnik egy nyelv, a nyelvészek pedig úgy számolnak, hogy a következő évszázadban a ma létező 6000 nyelvnek legalább a felére a kihalás vár. És ezek még az optimistább előrejelzések, van olyan is, aki szerint A nyelvek 90 százaléka erre a sorsra juthat, ebben pedig elég nagy szerepe lehet egy túl domináns nyelvnek.
Az is felmerül, hogy egy globális nyelv esetében az anyanyelvi beszélőknek behozhatatlan előnye van azokkal szemben, akik második, vagy harmadik nyelvként tanulták meg azt. Itt érdemes megemlíteni azt is, hogy az anyanyelvi beszélők könnyen arrogánssá válhatnak, mert mindenki más alkalmazkodik hozzájuk – ez amúgy már most is megfigyelhető, egyebek mellett a fentebb már emlegetett, spanyol beszéd miatt balhézó ügyvéd esetében is.
Azt is fontos kiemelni, hogy egy ilyen nyelvhez való túlzott ragaszkodás könnyen odáig fajulhat, hogy korlátozzák azokat, akik nem ezt beszélik. Nagy-Britanniában például a walesiek küzdöttek hosszú ideig azért, hogy egyáltalán használhassák a nyelvüket, de jó példa lehet erre az Osztrák-Magyar Monarchia is, ahol szintén sok konfliktus eredt abból, hogy a kisebbségek hivatalosan nem használhatták az anyanyelvüket.
Ez utóbbi lehet a legfontosabb probléma, a legfontosabb ellentét ugyanis a nemzetközi megérthetőség és a nemzeti identitás megőrzése között feszül. A volt brit gyarmatok esetében nem egy olyan van – például Tanzánia, Kenya vagy Malajzia –, ami a birodalom felbomlása után el is hagyta az angol nyelvet, mert az elnyomás örökségét látták benne. Mahathma Gandhi pedig már 1908-ban arról beszélt India kapcsán, hogy angolt tanítani emberek millióinak annyit tesz, mint rabszolgasorba taszítani őket.
Ez persze nem igazán veszélyezteti az Egyesült Államok hegemóniáját, érdemi változást pedig valószínűleg csak az hozhatna az angol nyelv térhódításában, ha az USA hirtelen elvesztené a hatalmi pozícióját (ami a kínai nyomulás miatt egyébként hosszú távon nem esélytelen, de még nagyon odébb van). Egyes szakértők szerint viszont az is lehet, hogy már el is értük a kritikus pontot, úgyhogy jobban teszik, ha nem most hagynak fel az angoltanulással.
(Források: Guardian, The History of English - index.hu)
