Rekordnagy sáskajárás, 13 millió embert fenyeget az éhínség

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. február 16. vasárnap

Az egyiptomi vándorsáskák (más néven simán sivatagi sáskák) a legpusztítóbb élőlények között vannak, mivel egy egy négyzetkilométer nagyságú raj annyi takarmányt tud felzabálni, amennyi elég 35 ezer embernek egy egész évre.

Tavaly decemberben Kenyában akkora sáskajárás kezdődött, amekkorát az utóbbi 70 évben nem tapasztaltak, és most nagyon úgy néz ki, hogy komoly segítségre van szükség, mert ha nem sikerül megfékezni az inváziót, akkor nagyjából 13 millió ember maradhat teljesen élelem nélkül, akik már most is az éhínség küszöbén élnek - írja a Sky News.
Az Ázsiából kiindult afrikai sáskajárás a legrosszabb az elmúlt 25 évben. Etiópiát már teljesen letartolták, most Kenya van soron.
Kenya mellett már Szomáliát és Etiópiát is elérte a sáskajárás, itt az utóbbi 25 év legnagyobb pusztítását hozta magával, a napokban pedig megérkezik Ugandába is a hírek szerint. Az ENSZ viszont a leginkább attól tart, hogy a járvány eléri Dél-Szudánt is, ugyanis itt már most komoly élelmiszerellátási problémák vannak, a sáskák megjelenése nagyon súlyos éhínséget hozna magával. A sáskákat Kelet-Afrika többi országában, például Eritreában és Dzsibutiban is megfigyelték már.
Az egyetlen hatékony módszer a sáskák ellen a rovaritós permetezés, Ugandában pont a napokban mozgósították a hadsereget, hogy vegye fel a harcot, és ragadjon magához rovarirtós permetezőket.
„Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetének (FAO) 76 millió dollárra (kb. 23 milliárd forint) van szüksége, hogy segítse megfékezni a sáskajárást. Ha nem teszünk semmit, akkor az ENSZ Élelmezési Programjának (WFP) kb. tizenötször ennyi pénzre lesz szüksége, több mint 1 milliárd dollárra (kb. 309 milliárd forint), hogy segítsen azokon az embereken, akiket a termény és élelmiszerek elvesztése sújt. Sokkal jobb befektetés megfékezni a katasztrófát Kelet-Afrikában, mint a következményeire reagálni, és megpróbálni segíteni a régióban élő több millió emberen" - mondta az ENSZ Élelmezési Programjának vezetője, David Beasley.
A FAO sikeresen összegyűjtött már 22 millió dollárt a szükséges 76-ból, de nem véletlen, hogy Beasley ennyire aggasztóan fogalmazott. Minél hamarabb elő kell teremteniük a pénzt, mert már most 13 millió ember él az éhínség küszöbén a régióban.
„Egész egyszerűen nem engedhetünk meg magunknak még egy ekkora csapást" - mondta az ENSZ humanitárius vezetője, Mark Lowcock.
Ráadásul tovább nehezíti a helyzetet, hogy hamarosan kezdődik az esős évszak Afrikában, ami azt hozza magával március-áprilisban, hogy a sáskák újra szaporodni fognak, és még nagyobb területeken folytathatják a pusztításukat.
(index.hu)

You have no rights to post comments