Legalább egymillió köbméter fát döntött ki a szél Hargita és Maros megyében

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. február 14. péntek

A vihar több mint egymillió köbméternyi fát döntött ki Hargita és Maros megye erdőiben- írka a Krónika című erdélyi napilap. A széldöntések pontos felmérésével még nem végeztek, akár hetekig is eltarthat, az azonban már most is látszik, hogy a ledöntött fa mennyisége helyenként nagyobb, mint a több éves kitermelési kvóta.

A szakemberek szerint fontos lenne gyorsan kitermelni a ledöntött fát, hogy ne károsítsák meg a kéreg alá betelepedő rovarok, de a bürokrácia miatt két-három hónapig is eltarthat az engedélyek beszerzése.
Izsák Árpád erdőmérnök, a Csíki Magánerdészet vezetője arról beszélt, hogy ahol nagy mennyiségű fát döntött le a vihar, az erdőtulajdonosnak kérnie kell az üzemterv módosítását, és ez rendkívül bürokratikus folyamat.
András Róbert erdőmérnök, a Zetelaki Erdőrendészeti Hivatal vezetője azt kifogásolta, hogy az állam nem nyújt segítséget katasztrófahelyzetben az erdőtulajdonosoknak, ahogy azt a mezőgazdasági területek károsodása esetében teszi. A szakember szerint esetükben ez azért is indokolt lenne, mert fiatal állományokat döntött ki a szél, amelyek értékesítési ára nem fedezi az újratelepítést.
Kosza Elemér, a csíkszenttamási Terkő Közbirtokosság elnöke elmondta: próbálják hazahívni a külföldön dolgozó szakembereket, mert úgy tűnik, két-három évre is van munka a közbirtokosság erdeiben. Fejér Károly, a gyergyószárhegyi közbirtokosság elnöke pedig azt mondta, hogy minél hamarabb értékesíteni kell a fát, mert az elkövetkező időszakban várhatóan túlkínálat lesz a piacon, és ez az árban is meg fog mutatkozni.
(MTI, index.hu)