Ferenc pápa is ott lesz februárban a „Földközi-tenger szinódusán”

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. január 22. szerda

A Mediterráneum a béke határvonala címmel február 19. és 23. között nemzetközi találkozót rendeznek a dél-olaszországi Bariban az olasz püspöki konferencia kezdeményezésére. A tanácskozás hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a Földközi-tenger medencéjében élők jövőjét a párbeszéd és a béke kultúrája határozza meg. A többnapos lelkiségi programon képviseltetik magukat a Földközi-tengert övező húsz ország püspökei. A rendezvényt Ferenc pápa zárja le február 23-án, vasárnap.

„Köszönetet mondunk a Szentatyának, hogy jelenlétével megajándékozza a bari találkozót. Szava és tanítása viszonyítási pont mindazoknak, akik a Földközi-tenger békéjét óhajtják” – nyilatkozta Gualtiero Bassetti bíboros, az olasz püspöki konferencia elnöke azt követően, hogy a Szentszék sajtóközpontja közzétette Ferenc pápa bari látogatásának programját. „A rendezvény előmozdítóiként mi, püspökök felelevenítjük a pápa felhívását, amelyben azt kérte a nemzetközi közösségtől, hogy vállaljon kitartó és hatékony elkötelezettséget a Földközi-tenger területén és a Közel-Keleten.”

A találkozóra különösen drámai helyzetben kerül sor: néhány ország egysége megbomlott, máshol erős feszültség uralkodik. „A Földközi-tenger vidékének több pontján háború zajlik, ami rövid távú döntések és érdekek eredménye. E választásoktól nem idegen a gyarmatosító logika, amelyet a nagyhatalmak képviselnek. Mint a helyi egyházak képviselői, tanúságot kívánunk tenni a szeretetközösségről, amely nem nyugszik bele az erőszakos helyzetekbe és az igazságtalan társadalmi struktúrákba” – fogalmazott Bassetti bíboros nyilatkozatában.

A konferencia célja, hogy a Földközi-tenger különböző partjain élő főpásztorok megoszthassák egymással, mi történik vidékükön. További célkitűzés, hogy egységes véleményre jussanak és a gyakorlati együttműködés is megkezdődjön.

Ferenc pápa második alkalommal látogat Bariba – miután 2018-ban részt vett a városban rendezett ökumenikus találkozón –, és negyedszer keresi fel a dél-olaszországi Puglia tartományt. 2018 márciusában San Giovanni Rotondóban járt Pio atya halálának 50. évfordulója alkalmából, majd egy hónappal később Tonino Bello atya halálának 25. évfordulójára utazott ismét a régióba.

*

A pápa február 23-án, vasárnap reggel 7 órakor helikopterrel indul a Vatikánból Bariba, ahová 8.15-kor érkezik meg. Francesco Cacucci, Bari-Bitonto érseke; Michele Emiliano, Puglia tartomány elnöke; Antonella Bellomo, Bari prefektusa és Antonio Decaro, a város polgármestere fogadja. A pápa autóval a Szent Miklósnak szentelt pápai bazilikához érkezik.

Fél 9-kor a templomban találkozik a Földközi-tenger környéki országok püspökeivel. A rendezvényen bevezetőt mond Gualtiero Bassetti bíboros, az olasz püspöki konferencia elnöke. Felszólal továbbá Vinko Puljič bíboros, a bosznia-hercegovinai püspöki konferencia elnöke és Pierbattista Pizzaballa érsek, a jeruzsálemi latin patriarkátus apostoli adminisztrátora. Ezt követően Ferenc pápa intéz beszédet a jelenlevőkhöz, majd Paul Desfarges jezsuita, Algír érseke, az Észak-afrikai Regionális Püspöki Konferencia (CERNA) elnöke mond köszönetet a pápának. A Szentatya üdvözli a találkozón részt vevő püspököket, a bazilika altemplomában lerója kegyeletét Szent Miklós ereklyéi előtt, majd üdvözli a domonkos rendi atyák közösségét. A bazilikából kilépve Ferenc pápa köszönti a tiszteletére egybegyűlteket, ezt követően autóba száll, és a II. Viktor Emanuel út felé halad.

Itt délelőtt 10.45-kor szentmisét mutat be, homíliát mond és elimádkozza a hívekkel az Úrangyala imádságot. A szertartást követően fél 1-kor helikopterrel visszaindul a Vatikánba, ahova várhatóan 2 óra előtt érkezik meg.

*

Francesco Cacucci, Bari érseke a pápalátogatás kapcsán interjút adott a Vatikáni Rádiónak. Prófétai jellegűnek nevezte a találkozót a Líbiában és a Közel-Keleten kialakult súlyos helyzet tükrében. Rámutatott: a Földközi-tenger vidékének püspökei segítséget akarnak nyújtani mindenkinek abban, hogy elgondolkodjanak a béke fontosságáról ebben a térségben.

Bassetti bíboros, az olasz püspöki konferencia elnöke egy korábbi nyilatkozatában Földközi-tenger környéki szinódusnak nevezte a találkozót. Bari érseke annak a reményének adott hangot a tanácskozást illetően, hogy útmutatást és módszereket ad nemcsak a Katolikus Egyház, de a politika számára is a térség helyzetének rendezésére. Szent Miklóssal kapcsolatban az érsek kiemelte, ökumenikus szent, aki híd szerepet tölt be a kelettel való kapcsolatok terén. II. János Pál pápa szavai szerint erre a hivatásra a városnak és Puglia régiónak emlékeznie kell.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

You have no rights to post comments