Európa eltűnő gleccserei

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. január 21. kedd

"Nem tudunk pontos dátumot mondani, de a Pireneusok gleccserei halálra vannak ítélve"  – idézte az AFP-től átvett hírben az MTI Pierre René gleccserkutatót. Harminc éven belül eltűnhetnek a Spanyolország és Franciaország között magasodó Pireneusok gleccserei a globális hőmérséklet emelkedése miatt – figyelmeztetnek szakértők, akik szerint a mozgó jégtakarók eltűnése felforgatná a helyi ökoszisztémákat, és súlyos csapást jelentene egyebek között a turisztikai szektorra.

 

A szakember és kollégái a magashegység francia oldalán lévő 15 gleccserből kilencet tanulmányoztak az elmúlt 18 évben, és eredményeik alapján úgy becsülik a várhatóan folyamatosan emelkedő globális átlaghőmérséklet alapján, hogy a térség jégárjai a következő 30 évben, 2050-ig bezárólag eltűnnek.
A Pireneusok gleccserein végzett vizsgálatok – jégmagminták, GPS-nyomkövetés –, ugyanabba az irányba mutatnak, mint amit már az Alpok és más magashegységek gleccsereinél észleltek a kutatók: a melegebb és szárazabb telek nyomán a mozgó jégtakarók menthetetlenül zsugorodnak és vékonyodnak. Az Alpok vizsgálatánál egyébként arra jutottak, hogy 2050-ig „csak” a gleccserek fele tűnik el.
A René és kollégái által tanulmányozott kilenc pireneusi gleccser felszíne együttesen jelenleg 79 hektár, míg 17 évvel ezelőtt még 140 hektár volt. A 19. század közepén ezek a jégmezők 450 hektárnyi területet foglaltak el, ma már azonban a pusztulásuk üteme folyamatosan gyorsul. 2002 óta a kilenc gleccser évente 3,6 hektárral zsugorodik. Ez alól a 2019-es év sem volt kivétel: a kilencből öt gleccser alja átlagosan 8,1 méterrel húzódott vissza a múlt nyáron, míg az előző években az átlag még csak 7,9 méter volt.
A kutatók arra is figyelmeztetnek, hogy a gleccserek eltűnése a magaslati ökoszisztémákra és biológiai sokféleségre is hatással lesz, olyan következményeket előidézve, amelyek jócskán túlnyúlnak a hegyvidéki területeken. Ahogy a hőmérséklet emelkedik és egyre több területről tűnik el a jég a gleccserek visszahúzódása miatt, a vidék sokkal inkább ki lesz téve az olyan növény- és állatfajok betelepedésének, amelyek jelenleg csak a lentebb fekvő területeken tudnak boldogulni.
Egy 2018-as jelentés szerint a Pireneusok maximális átlaghőmérséklete 1,4-3,3 Celsius-fokkal nőhet a század közepéig. Mindez megpecsételheti a térség több tucatnyi síparadicsomának sorsát.
(index.hu)

You have no rights to post comments