Tíz év alatt tízezer gyerek menekült Nagy-Britanniába

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. január 12. vasárnap

Tízezernél is több gyerek menekülhetett szülői kíséret nélkül Nagy-Britanniába csak az elmúlt évtizedben - írja a Guardian egy friss elemzésre hivatkozva.

A Safe Passage jogsegély által készített kutatás szerint, ezeknek a kiskorú menekültek a 90 százaléka illegálisan lépte át Nagy-Britannia hátárait, gyakran életveszélyes módokon, például teherautók csomagterében rejtőzködve.
A legfrissebb statisztikák szerint 2010 óta összesen 12 248 kísérő nélkül érkező kiskorú számára garantált védelmet az Egyesült Királyság, de ezek közül a gyerekek közül mindössze hétszázra tehető azoknak a száma, akik olyan állami rendszereken keresztül érkeztek meg, amelyek garantálták a kiskorúak biztonságát.
A Sefe Passage jogásza, Jennie Walker szerint arról van szó, hogy amíg a kormány azzal büszkélkedik, hogy sok ezer gyereknek segített, valójában ezeknek a gyerekeknek a többsége borzasztó utat tett meg azért, hogy elérjen Nagy-Britanniába.
(index.hu)