Virág Péter: Lelki tisztítókúra - 4. rész

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. január 06. hétfő

Értelmünk megtisztítása - Rendszergazda születik

„Amíg gyermek voltam, úgy gondolkodtam, mint a gyermek.”
Szívből éltem, lendülettel, ösztönösen, megérzésből, pezsgésben. De egyben hirtelen ítéletet mondva, mindent jobban tudva, az idő súlyát nem ismerve, az elmulasztott lehetőségtől nem félve.

„Amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat.”
Fegyelemmel élni! -lett az új jelszó. Megtanultam az időmet beosztani, bevezettem szabályokat, korlátokat szabtam, tudást szereztem. Volt, amit már bántam a múltból és a felelősség elhordása edzésben tartott. De egyben követelődző lettem, másokat nyomás alatt tartottam, hogy tegyék, amit diktálok nekik. A következetesség hangoztatása át-át csapott kegyetlen elvárásba.
Hiba volt érzelemből élni értelem nélkül és hiba volt értelemből élni érzelem nélkül.
A teljesség felé vezető út:  TUDATOSSÁG  +  LELKI  ÉRZÉKENYSÉG
Nem elég betölteni az értelmet, de hagyni, elsorvadni a lelket.
Nem elég lelkesedni, hanem értelemmel ki kell alakítani egy szokásrendszert.
Fel lehet ismerni a törvénykező démonokat, akik minden helyzetre tudnak egy újabb szabályt alkotni. Soha nem adják meg a lelki nyugalmat, mert mindig vádolnak. Ha teljesíted az egyik pályát, akkor továbblöknek a következőre.
Lélek szerint élni azt jelenti, tudni és érezni a felkentséget.
Nem megfelelési kényszerből cselekedni, hanem tiszta belső vágyból. Akkor is virágozni a réten, ha senki sem látja. Nem ész nélkül szórni szét kincseid, de nem is kuporgatni. Egyensúlyt keresni és harmóniát árasztani. Nem mennyiségre, hanem minőségre törekedni. Jó gazdaként bánni az idővel, a képességekkel, a hozzánk tartozókkal. Szeretni a rendet.
És így az egyensúlyban tartó rend egy lelkileg érzékeny, tudatos gazdát szül.

Értelmünk megtisztítása - A férfiaknak tudnia kell

Tanuljátok meg ezt fiaim!
A férfi családja papja.
A férfinak tudnia kell lélekben (szellemben) járni. Évezredeken át a férfiak kutatták a szent iratokat, ők vitáztak az értelmezésekről, keresték az isteni útmutatást az életükre vonatkozóan. A férfi az első, aki Isten elé térdel a családjáért. A férfi az első, aki imát mond. A férfi az első, aki kézen fogja a családját és bevezeti a templomba.
A férfi kutatja az Igét.
A férfi tudja, hogy még nem mindentudó. Szüksége van az égiek vezetésére, ezért nyitott a tanulásra. Szeret új dolgokat tanulni. De mindegy, hogy mennyit tud, vagy mit ismer, ha szeretet nincs benne semmit sem értett meg.
A férfi életét adja övéiért.
Nem mártírsággal, egyszeri hőstettel, hanem csendes mindennapos szolgálattal. Kicsi kövekből építkezve emel oltárt, amin bemutatja áldozatát. Kitartása a csodapirulája.
A férfi óvja feleségét.
Vigyáz a tisztaságára, hogy szeplőtelen legyen.  Szavával emeli fel. A hátán hordozza és kimenti a bajból. Tanáccsal szolgál feléje és megharcol a csábítókkal.
A férfi teremtőerővel bír.
Alkotásra született. Építeni folyók fölé hidakat. Leásni mélyre a kincsért. Befogni szelet a vitorlákba. Szabályozni, ami parttalanul ömlik szét. Utakat vájni hegyek gyomrába.
Az ilyen férfihoz szívesen kapcsolódik a nő, mert biztonságot talál.
Ha ma nincsen így a világban, az a férfiak hibája, mert üresek.
Töltsétek meg edényléteteket Isten túlcsorduló kegyelmével.
(Feleségemnek, Anikónak születésnapjára, fiainkért és lányainkért.)

Értelmünk megtisztítása - Isteni matek

-Egy Istenben három személy van.
Ha Isten belső élete kapcsolatra épül, akkor ez azt is jelenti, hogy emberi létünket, ennek képmásaként kapcsolatokra szánta. Nem vagy kibontva egy az egyben, hanem másokkal összekapcsolódva érheted el emberséged csúcsfokát. Ahogyan a pókháló sem egy szálból áll, úgy az ember is egymás útjainak kereszteséséből és összekapcsolódásaiból válik beteljesültté.
-Pont akkor, amikor kell.
„Egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap. Az Úr nem késik ígéretét teljesíteni…” (2Pét 3,8) Az idő csak nekünk múlik. Isten minden pillanattól ugyanolyan távolságra van, mint a kerék tengelye, az abroncs bármelyik pontjához képest. És soha nem késik el sehonnan. Mindent akkor csinál, amikor mindentudása szerint a legmegfelelőbb.
-100%-ban kellesz.
Nem szolgálhattok egyszerre a mammonnak és Istenek. Nincs 50-50%. Senki sem szolgálhat két úrnak. Isten is 100%-ban adja önmagát, azaz érted is megteszi azt, amit másért. Mindenkiért ugyanazt az árat fizette meg.” És mindenki, aki elhagyta házát vagy testvéreit vagy apját vagy anyját vagy gyermekeit vagy szántóföldjeit az én nevemért, a százszorosát kapja majd, és elnyeri az örök életet.” (Mt 19,29) Mindenki ugyanazt az ajándékot kapja, a 100%-os közösséget Istennel.
-Százszorosan termőre fordít.
”Végül a jó földbe hullottak azok, akik meghallgatják az igét, befogadják és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak.” (Mk 4,20) Isten igéje meghozza termését és nem tér vissza hozzá dolgavégezetlenül. A dolgod csak annyi, hogy halld meg, fogadd be, váltsd tettekre és sokszorosa fog kibontakozni annak, amit valaha gondolni merészeltél.
Isten gondolatai nem a mi gondolataink. Isten matematikája nem a mi logikánk szerint épül fel.


Értelmünk megtisztítása - Megválaszthatod a hozzáállásodat

Hol van a legtöbb nehézség az életben? Talán az utad megtalálásában, az emberi kapcsolataidban, a helyzeteddel való megelégedésben, a határok betartásában, a szenvedés elfogadásában, a változás és elmúlás feldolgozásában, stb..
Többnyire nem sikerül azonnali változást elérni ezekben, de egy valamit megtehetsz. Lépésről lépésre elkezdheted megváltoztatni a hozzáállásodat. Felvehetsz egy másik szemüveget, amin keresztül más színben láthatod a dolgokat. Vesd le az ó embert. Ne úgy viselkedj, ahogy szoktál, hanem újítsd meg gondolkodásodat.
Kezd el kicsiben. Nincsen gyorsfagyasztott jó hozzáállás, amit csak kikapsz a fagyasztóból és fél óra alatt kisütöd. Céltudatosan kell kialakítanod. Meg tudod változtatni a hozzáállásodat, ha aktívan dolgozol rajta. Nincs önmagától kikelő kiscsibe, csak gondoskodásból terem élet. Záptojás lesz a passzivitásból.
Nem mindig látod értelmét annak, amit az Úr kér tőled és nem is mindig fogod az örömöt érezni, amikor meg kell tenned valamit, de te ettől függetlenül állj hozzá helyesen.
A jó hozzáállás olyan, mint Péteré a hajóban:
„Jézus így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre és vessétek ki fogásra a hálót.” 5„Mester, válaszolta Simon, egész éjszaka fáradoztunk, de semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót.” 6Meg is tették, és akkora tömeg halat fogtak, hogy a háló szakadozni kezdett.” (Lk 5,4-6)
Kezd magadon a változtatást! Idézd fel időről időre Isten hatalmas tetteit az életedben. Adj hálát a kis dolgokért. Örülj a sikereidnek és tanulj a vereségeidből. Tartsd meg, amit ígértél. Ne vegyél részt a panaszkodásban. Ne beszélj ki másokat.
Szülök, tanárok, lelki vezetők! Ne keserítsétek meg a rátok bízott kicsinyek életét követelődzéssel, emlékezzetek nektek mennyi időbe tellett eljutni addig, ahol vagytok és még mindig nem tökéletes a hozzáállásotok.
Irgalmasságot akarok -mondja Jézus. Adjatok nekik időt! Kérlek!

(folytatjuk)