A zsidó ima visszatért a jeruzsálemi Templom-hegyre

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. december 18. szerda

Történelmi fordulat? A Jerusalem Post újságírója december elején elkísért egy zsidó csoportot a Templom-hegyre és azt tapasztalta, hogy a rendőrség hallgatólagos hozzájárulásával zavartalanul imádkozhattak ott.

Annak ellenére, hogy az izraeli rendőrség azt állítja, nem történt változás a Templom-heggyel kapcsolatos több évtizedes status quóban, a zsidók ma már nyilvánosan és zavartalanul imádkozhatnak a rendőrök szeme láttára a Hegyen.
A muszlim Wakf képviselője sem tud arról, hogy megváltozott volna a status quo a Templom-hegyen, de figyelmeztetett arra, hogy bármilyen változás újra tiltakozásokat és erőteljes válaszreakciókat váltana ki arabok és muszlimok részéről.
December 12-én Eliyahu Weber rabbi vezetésével egy 10 zsidó férfiból álló csoport ment fel énekelve a Templom-hegyre, reggel 7.00 órakor, a nem-muszlim látogatók számára kijelölt időben. A csoportot elkísérte a Jerusalem Post egyik újságírója is.
A csoport a szokásos módon, az óramutató járásával ellentétes irányban kezdte bejárni a Hegyet, több rendőr kíséretében. A Nyugati-fal feletti Mughrabi-kaputól indultak, és a Hegy keleti szélén haladtak tovább, miközben többször is megálltak. Végül a Hegy nyugati oldalán, a Lánc-kapun keresztül hagyták el a helyszínt, az Óváros Muszlim Negyede felé.
Amikor a Szikladóm keleti kapujához értek, Weber rabbi és csoportja – férfiak és két nő – mintegy 5-10 percre megálltak, és a kántor vezetésével elmondták a reggeli Amidah kezdetű fő imát, a közösségi imaformákkal együtt. A rendőrök türelmesen megvárták az ima végét, nem sürgették a csoportot. A reggeli imának részeként egy papi rendből származó kohen meg is áldotta az imádkozókat.
Weber rabbi elmondta, hogy tudatosan nem feltűnő módon, de rövidítés és sietség nélkül imádkoznak, mert nem akarnak senkit megbotránkoztatni vagy provokálni.
Az imát követően a csoport tovább haladt, majd egy másik helyszínen a Hegyen ismét megálltak, hogy meghallgassák Weber rabbi 15-20 perces Tóra-magyarázatát.
A múltban a rendőrség rendszeresen közbeavatkozott és kivezette a Hegyről azokat a nem-muszlimokat, akik bármilyen módon imádkozni próbáltak. Arra hivatkoztak, hogy bár a bíróság úgy döntött, hogy elméletben legális ugyan az ima a Hegyen, a rendőrség jogosult megakadályozni azt biztonsági megfontolások miatt.
Emiatt az izraeli rendőrség korábban rendkívüli alapossággal és gyanakvással figyelte a látogatókat, a Wakf által fizetett muszlim aktivisták pedig kiabálással és fenyegetőzéssel igyekeztek minél riasztóbb élménnyé tenni a zsidók számára a látogatást.
A Templom-hegyi aktivisták a változó helyzetet Gilad Erdan jelenlegi belbiztonsági miniszternek tulajdonítják, aki sokkal nyitottabbá és barátságosabbá tette a zsidók számára a látogatást. Ennek eredményeként ugrásszerűen nőtt a zsidó látogatók száma, a 2015-ös 10.000-rel szemben idén már eddig több mint 29.000-en mentek fel a Hegyre.
„Azzal, hogy feljárunk a Templom-hegyre, Isten nevét ismertetjük meg a világon. A Templo-hegyen való jelenlétünk megmutatja, hogy ez a hely a zsidó néphez tartozik. Ha nem jönnénk, úgy tűnne, mintha nem érdekelne ez a hely bennünket. A Templom-hegy azonban a miénk, és tudnunk kell azt, hogy milyen fontos itt a jelenlétünk” – mondja Weber rabbi, a Templom-hegy jesiva dékánja. Weber hosszú hónapok óta gyakorlatilag minden reggel felmegy a hegyre egy csoporttal, hogy elmondják a reggeli imát.
A rabbi elmondta, hogy szeretné, ha korlátozás nélkül és megfelelő testtartásban valamint öltözetben imádkozhatnának a Hegyen, de a végső cél a Templom felépítése és az áldozatok bemutatása. „Most nem igazán foglalkozunk ezzel, mert még sok lépcsőfokot kell megtennünk addig. Szeretném, ha ez már holnap megtörténne, de most előbb a rendszeres ima lehetőségét kell megteremtenünk ezen a szent helyen.” – mondta.
Jelenleg nem-muszlimok nem látogathatják a Hegyet pénteken és szombaton, bár 2000 előtt a szombati felmenetel lehetséges volt, de Ariel Saron látogatása után három éven át egyáltalán nem mehettek fel zsidók a Hegyre, és amikor 2003-ban újra megnyitották, a szombati látogatást nem állították helyre.
(jerusalemnext.com)