Újabb műtéteket végeztek a szétválasztott sziámi ikreken

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. december 05. csütörtök

Kedden és szerdán újabb műtéteket hajtott végre a magyar orvoscsoport az augusztus 2-án szétválasztott bangladesi sziámi ikerpár mindkét tagján – közölte szerdán délelőtt a Cselekvés Alapítvány. A szervezet magyar orvoscsapata rekonstrukciós műtétet végzett a fejüknél összenőve született kislányokon, Rabeyán és Rukayán, ezzel folytatódott az "Operation Freedom" névű műtétsorozat.

December 3-án kedden Rukaya esett át koponyacsontpótláson, a műtétet Csókay András és Valálik István idegsebész, illetve Pataki Gergely plasztikai sebész végezték. A kislánynál szeptember elején, a végső szétválasztó műtét utáni 33. napon súlyos agyi bevérzés lépett fel, amit a korábban eredményesen kezelt fertőzéses szövődmények visszatérése miatti véralvadási zavar okozott. Az újabb szövődmények miatt "az addig folyamatosan javuló állapotú, a tudathatárt elérő gyermeknél akkor jelentős állapotromlás alakult ki, de október végén már ő is elhagyhatta az intenzív osztályt, és azóta ismét folyamatos javulás jeleit mutatja". Állapota a mostani műtét után stabil, azonban "a felépülés várható mértékének tekintetében felelős nyilatkozat továbbra sem tehető" – fogalmaz az alapítvány közleménye.
December 4-én, szerdán Rabeyát is megoperálták, neki a hajas fejbőre alá további speciális öntáguló szövettágítókat ültetett Pataki Gergely és Csókay András. A műtét célja, hogy a fokozatos tágítással nyert szövetek elősegítsék a 2020 első felében tervezett koponyacsontpótlást. Orvosaink hegplasztikát és saját zsírral történő hegkezelést is végeztek a kislányon, akinek a műtét utáni állapota szintén stabil.
Rabeya az augusztus 2-án zárult 33 órás maratoni végső szétválasztás után öt nappal magához tért, és azóta fejlődik, beszél, játszik, és már önállóan lábra tud állni. (Az ikrek fejbőre alá korábban is került szövettágító implantátumrendszer Pataki Gergely vezetésével, mégpedig január 25-én, a műtétsorozat Magyarországon zajlott plasztikai sebészeti szakasza során, amelyet akkor féléves hazai tágítási időszak követett a végső szétválasztáskor keletkező szövethiány fedésére.)
A műtétek aneszteziológiai és intenzív terápiás szakmai vezetője Csapody Marcell volt. A következő beavatkozásra előreláthatólag a jövő év első felében kerül sor. Az ikrek szétválasztó műtétsorozata, a magyar szervezésű Operation Freedom negyedik szakaszához tartozik még az ikrek rehabilitációja, amelyhez a csapat gyermekrehabilitációs szakorvosa, Csohány Ágnes, valamint gyermekklinikai szakpszichológusa, Császár Zsuzsanna mellett segítséget nyújt a Semmelweis Egyetem Pető András Karának jelenleg is Dakkában tartózkodó konduktora, Sirályné Hardi Margit is.
(index.hu)

You have no rights to post comments