A füstszűrő még növelheti is a tüdőrák kockázatát

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. október 29. kedd

Nemhogy nem segít kiszűrni a kátrány egy részét, de kifejezetten növelheti a tüdőrák kockázatát a füstszűrő. Az erre figyelmeztető amerikai és brit kutatók a British Medical Journal című orvostudományi folyóiratban publikált tanulmányukban a cigarettacsikkek műanyagszennyezésben játszott szerepére is rámutatnak – írja az MTI.

A füstszűrő az 1950-es években jelent meg először, és a dohányipar úgy mutatta be, mint a cigaretta biztonságossá tételének egy formáját, azáltal, hogy elnyeli a tüdőrákért felelős kátrány egy részét. Ma már azonban tudjuk, hogy ez csupán egyike a dohányipar által kreált mítoszoknak, amelyek a jobb értékesítési mutatókat szolgálják – mondta Thomas Novotny, a San Diegó-i Állami Egyetem munkatársa.
A füstszűrő sárgás elszíneződése is állítólag csupán egy fejlesztés, amely megerősíti a dohányosokat abban, hogy a szűrő működik, miközben nem a kátrány felhalmozódása, hanem a pH-változás okozza a jelenséget. "A füstszűrőt azért teszik a cigarettákra, hogy spóroljanak a dohányon és megtévesszék az embereket. Ezek semmit nem szűrnek" – mondta korábban a New York Timesnak Robert Proctor, a Stanford Egyetem munkatársa, aki a dohányipar történetét kutatja.
A kutatók most azt is megállapították, hogy a füstszűrő nem csupán marketingfogás, hanem kifejezetten ártalmas.
Az amerikai tisztifőorvos honlapja szerint "bizonyítékok sugallják, hogy a füstszűrők a tüdőrák fokozottabb kockázatához járulhatnak hozzá azáltal, hogy erőteljesebb szívásra késztetik a dohányzókat, aminek nyomán a cigarettafüstben lévő rákkeltő anyagok mélyebbre bejutnak a tüdőszövetben".
A Londoni Higiéniai és Trópusi Betegségek Intézete (LSTHM), valamint a San Diegó-i Állami Egyetem kutatói szerint továbbá a cigarettacsikkek jelentik a globális műanyagszennyezés egyik legfőbb forrását, és egyszersmind a legnagyobb darabszámban előforduló hulladékot világszerte. A füstszűrők egy rendkívül lassan lebomló műanyagtípusból, cellulóz-acetátból készülnek. Évente 4,5 ezer milliárd cigarettacsikk termelődik világszerte, és tíz évbe telik a lebomlásuk.
Környezetvédők szerint a csikkekre ugyanúgy kellene tekinteni, mint az olyan eldobható termékekre, mint a műanyag szívószálak. Mostani tanulmányukban a kutatók az ilyen termékekre vonatkozó európai uniós szabályozás kiterjesztését szorgalmazzák.
(index.hu)

You have no rights to post comments