Szomorúság: még mindig a papi pedofília...

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. október 24. csütörtök

Legalább 166 gyerek ellen követtek el szexuális bűncselekményt katolikus papok az amerikai Colorado államban az elmúlt 70 évben, írja a CNN. Az utolsó húsz évben azonban már nem fordultak elő ilyen esetek...

Egy 263 oldalas dokumentum szerint közel 20 évbe tellett egy darab egyházmegyének elérnie, hogy a papok abbahagyják a gyerekek abuzálását. Egy coloradói ügyvéd szerint ebben közrejátszott az is, hogy évtizedekig nem akart senki törődni vagy tudomást venni a bűncselekményekről.
Egy volt állami ügyvéd, Bob Troyer hét hónapon keresztül vizsgálta legalább 500 pap ügyiratait, beszélt az áldozatokkal, szemtanukkal, papokkal és a hatóságokkal is. Elmondása szerint a legtöbb szexuális bűncselekmény a '60-as és a '70-es években történt.
A legutolsó ilyen ügy Coloradóban 1998-ban történt, amikor egy denveri pap a vád szerint négy gyereket molesztált szexuálisan. A vizsgálat publikálása után videóüzenetben kért bocsánatot az áldozatoktól Samuel J. Aquila érsek.
Az érsek a videóban elmondja, hogy rengeteg áldozattal találkozott már, és mindenki előtt nyitva áll az ajtaja, aki esetleg szinten szexuális bűncselekmény áldozata volt. Azt is hozzáteszi, hogy tisztában van vele, szavakkal nem lehet megszűntetni azt a fájdalmat, amelyet ezek a bűncselekmények okoztak az áldozatokban. Továbbá leszögezte, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy ilyenek soha többet ne fordulhassanak elő.
Fontos kiemelni, HOGY 1998 ÓTA EGYETLEN EGY SZEXUÁLIS BŰNCSELEKMÉNYT SEM JELENTETTEK BE COLORADÓBAN, AMIT PAPOK KÖVETTEK VOLNA EL.
Volt olyan pap az államban, aki 21 éven keresztül legalább 63 gyereket molesztált. Harold Robert White atya 1960 és 1993 között hat plébánián is dolgozott mielőtt kizárták volna. Ez az eset is jól mutatja azt a korábbi szokást, hogy a pedofil gyanúba keveredő papokat az egyház nem azonnal kizárta, hanem egyik helyről átküldték egy másikba, ahol ugyanúgy végezhette tovább a munkáját, mert olyan helyekre küldték, ahol még nem ismerték vagy hallottak volna róla. White atya egyébként 2006-ban meghalt, de soha semmilyen pszichiátriai vizsgálatot vagy rendőrségi nyomozást sem végeztek miatta. A mostani vizsgálat miatt sem kezdenek el nyomozni a rendőrök, hiszen ezek a bűncselekmények már elévültek.
(index.hu)

You have no rights to post comments